NÉMETH ZSOLT
NÉMETH ZSOLT
NÉMETH ZSOLT (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Magyar Energia Hivatal 2000. évi tevékenységét bemutató beszámoló összefoglalja a végzett munkát, a vonatkozó jogszabályban megfogalmazott feladatokat, továbbá értékeli az 1994 óta eltelt időszak szabályozási tapasztalatait.
A beszámoló szerint a hivatal kapacitásainak döntő részét a három energia, illetve energiahordozó termelésének, szállításának, elosztásának berendezéseivel és azok szervezeteivel kapcsolatos engedélyezés, felügyelet, árelőkészítés, valamint a fogyasztóvédelmi, információs és tájékoztatási tevékenység köti le. Sajnálatos módon nem tartozik a tevékenységi körébe az energetikai, gazdasági prognózisok készítése, az önkormányzati tulajdonú távhőszolgáltatók szakmai felügyelete és a megújuló energiák termelésével, felhasználásával, azok elterjesztésével kapcsolatos tevékenység. Ezen feladatok, tekintettel arra, hogy esetenként csak lokális hatásúak, önkormányzati, regionális vagy szabadpiaci szabályozással is vezérelhetőek. Az azonban nem lehet kétséges, hogy az energetika jogi és közgazdasági vonatkozásában, valamint szakmai információkban másutt hasonlóan nagy szakmai kapacitások nem állnak rendelkezésre.
A beszámoló több helyütt említ két feladatot: a tarifarendszerek kidolgozását és az energetikai piacnyitásra való felkészülést, a modellek kimunkálását. A tarifarendszerről tudjuk, hogy elsősorban azért szorul módosításra, mert az egyes fogyasztói kategóriákban nem tükröződik a költségarányosság, keresztfinanszírozások vannak. Rendkívül bonyolult feladat ennek a megvalósítása akkor, amikor az elhibázott energetikai privatizáció eredményeként az elsődleges szempont a privatizált társaságok részére a fix, eszközarányos nyereség biztosítása, egy megváltozott energetikai szerkezetben is.
(10.20)
A piacnyitás modelljének kidolgozásában a legfontosabb szempont az óvatosság és a biztonságra való törekvés kell hogy legyen. Ezért üdvözlendő, hogy a villamosenergia-törvény módosítása az alaposság miatt első körben lekerült a Ház napirendjéről. Szeretnénk bízni abban, hogy például a befagyott költségek mértékét a Gazdasági Minisztériumnak és a Magyar Energetikai Hivatalnak sikerül majd pontosan meghatározni, és ezzel az egyik legnagyobb kockázatot jelentő tényezőt minimalizálni tudjuk. Remélhetőleg a piac részleges megnyitása azzal jár majd, hogy lesz szabályozott és kockázati alapon működő része. Az alaposságra és óvatosságra itt azért van szükség, hogy a kockázati alapon működő üzleti rész esetleges veszteségeit ne lehessen a szabályozott közszolgálati terület bevételeiből fedezni.
A beszámoló több helyen is helyesen utal arra, hogy a nem kellő alaposságú regulációs munka az amúgy is rossz helyzetben lévő távhőszolgáltatást fenyegetné. Távhőszolgáltatás ma 640 ezer lakást, ezzel legalább 2 millió embert érint. A rendszerek szolgáltatói és fogyasztói oldalának színvonala egyaránt - már ami az átlagot illeti - talán a nyolcvanas évek elejének felel meg, illeszkedik a telepszerű, többszintes lakásépítési programok színvonalához. Nem a fogyasztókon, nem a tulajdonos önkormányzatokon és nem a szolgáltató cégeken múlt, hogy eddig nem sikerült lényegesen megújítani sem a szolgáltatói, sem a fogyasztói oldalt. A távhőszolgáltatásban szociális szempontok miatt nem lehetett a mai napig olyan árakat meghatározni, amelyek anyagi forrást biztosíthatnának a szükséges fejlesztésekre, korszerűsítésekre.
A 108 város távhőszolgáltató rendszere ma már zömmel földgázzal üzemel. Nyugati példákból tudjuk, hogy a távhőszolgáltatók - mint nagyfogyasztók - 30-50 százalékos árelőnyt élveznek a kisfogyasztókhoz képest. Természetesen ez nem indokolatlan kedvezmény, hanem annak a ténynek közgazdasági megjelenése, hogy a gázszolgáltatónak távhőrendszerenként több ezer vagy tízezer méternyi elosztó vezetékkel, több körzeti nyomásszabályozóval kevesebbet kell fenntartani, üzemeltetni s a többi. A távhőszolgáltatók és fogyasztóik a jelenlegi tarifarendszerben nem kapták meg ezt a jogosan járó árelőnyt, így még szembe kell nézni az egyedi fűtésre való áttérés, a fogyasztók leválásának a helyzetet tovább rontó hatásával is.
A városi távfűtést olcsóbbá, gazdaságosabbá és az ország energiamérlegét kedvezőbbé tevő lehetőség a helyi kapcsolt hő- és villamosenergia-termelés. A beszámoló helyesen hívja fel a figyelmet arra, hogy a villamosenergia-törvény előírásai között maradjon meg a kapcsoltan termelt villamos energia kötelező átvétele, ezenkívül véleményünk szerint szükségessé válna a jelenlegi 0,5 megawattos teljesítményhatár leszállítása is.
Az eddigi energiatakarékosságot szolgáló programok jelentős tudati tényező, környezettudatos attitűd nélkül csekély mozgósító erővel bírtak. A felújítások által megtakarítható energia értéke a beruházások mértékéhez képest kicsi. A Széchenyi-terv panellakások hőszigetelésének korszerűsítésére kiírt pályázatai reményeink szerint jobban szolgálják az energiahatékonyságot, mint az elmúlt időszakban például a felvehetetlen panelhitel.
Szívesen látnánk a Magyar Energia Hivatal értékelését a magántulajdonosi érdekeltség távhőszolgáltatásban való megjelenéséről. Vajon képesek-e az önkormányzatok hosszú távú érdekeiket is figyelembe vevő szabályozás kialakítására és a vállalkozók feletti kontroll gyakorlására?
A hivatalnak szándéka és feladata volt a villamos energia és gázipar hatékony működésének elősegítése, a szektor piacgazdasági környezettel összhangban lévő, tulajdonsemleges, nemzetközi gyakorlatnak megfelelő szabályozása. Vajon eredményes volt-e mindig e törekvés? Elégedett lehet-e a hivatal például a gázelosztó vezetékekre vonatkozó hálózatfejlesztési hozzájárulással kapcsolatos szabályozással és az ide vonatkozó gyakorlattal?
A fogyasztó szempontjából tizenöt, tíz vagy öt évvel ezelőtt is ugyanúgy épültek a közművek, mint ma: befizette a hozzájárulást a lakosság vagy vállalkozás vagy önkormányzat - annak idején még tanács -, hozzáadtak állami pénzt és bizonyára minimálisan hozzájárult a szolgáltató is. Mivel az így elkészült műveket az állam privatizálta, az önkormányzatoknak kártalanítás jár. Ma is befizeti a polgár, a vállalkozó, az önkormányzat a hozzájárulást, a megyei területfejlesztési tanács támogatást biztosít, azonban ma már nem az a felháborító és orvosolandó helyzet áll elő, hogy az így létrehozott érték a magyar államot gazdagítja, nem: ma már közvetlenül a francia vagy német magánvállalkozást. A települések kiszolgáltatottak, mert vagy lemondanak önként és feltétel nélkül a későbbi ellentételezésről, vagy nem lesz gázvezetékük. Ezért van az, hogy több száz település csalódott maradt, és a gázközművagyonnal kapcsolatos törvénykezés az alkotmányosságot szolgálhatja, de igazságérzetünket nem elégítheti ki.
Több mint két évvel ezelőtt folyt egy jogszabály-előkészítő munka a hivatalban, mely azt célozta, hogy a szolgáltató bizonyos feltételek esetén a közműfejlesztési hozzájárulás 70 százalékát részvényben, kötvényben, díjkedvezményben a fogyasztónak öt éven belül megtéríteni köteles. Nem lett belőle jogszabály. Vajon miért nem? A Magyar Demokrata Fórum kéri, hogy a Magyar Energia Hivatal ne adja fel ez irányú törekvését, hogy az ide vonatkozó rendelkezések tervezett módon megváltozzanak.
Tisztelt Ház! A hivatal jövőbeni feladatai szorosan összefüggnek az Európai Unióhoz való csatlakozásra való felkészüléssel. A hivatalra a villamos és gázenergia-rendszer területén fokozatosan bevezetendő versenypiac jogi-hatósági hátterének kidolgozásában való közreműködésben, a piac kiépítésében, továbbá annak felügyeletében a jelenleginél is nagyobb feladatok hárulnak.
A beszámolót és az ahhoz kapcsolódó országgyűlési határozati javaslatot az MDF nevében elfogadásra javaslom.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MDF és a Fidesz soraiból.)
