DR. TURI-KOVÁCS BÉLA

Teljes szövegű keresés

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA környezetvédelmi miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt gondolom, kizárólag arról lehet szó, hogy megköszönjem a tisztelt Háznak azt a fajta jóindulatot és megértést, amit a javaslat iránt tanúsítottak.
Azt gondolom, a tisztelt Ház érzékelte, hogy a környezetvédelem területén nagyon fontos, azt is mondhatnám, talán nem túlzás, ha azt mondom, helyenként csaknem korszakalkotó változásokat tud elindítani ez a módosítás. Köszönöm a módosító indítványokat, amelyek döntő részét a kormány is támogathatta. Csak és kizárólag azokat a módosító indítványokat nem tudja a kormány támogatni, amelyek a hatályos államigazgatási szabályokkal ellentétes indukációkat eredményeznének. Már most is jelezni kívánom, hogy az államigazgatási eljárási törvény módosítása során ezek az ellentétek feloldhatóak lesznek.
Még egyszer köszönöm a Ház teljes jóindulatát és támogatását. Kérem, hogy támogassák az elfogadást is. (Szórványos taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem