KISS PÉTER
KISS PÉTER
KISS PÉTER (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én úgy gondolom, képviselőtársam fiatal korának tudható az be, hogy a '95-ös eseményekre, az akkor szükségszerűvé vált gazdasági kiigazító lépésekre nem emlékszik, vagy olvasmányélményeiből nem jó következtetéseket vont le.
Szakmailag a figyelmébe ajánlanám Rogán képviselő úrnak, hogy a gazdasági életbe való jelentős beavatkozások a munkaügyi folyamatokban általában két-három éves szlippel jelennek meg kedvező hatással. Így aztán, ha a statisztikát olvassa, akkor olvassa el a '97-es, '98-as és '99-es adatokat. Ha azokat idézte itt az előbbiekben, akkor már joggal vonhatja le azt a következtetést, hogy a '95-ös gazdaságpolitikai lépéseknek mi az eredménye és mi a konzekvenciája. Éppen az a foglalkoztatásbővülés, amiről ön most itt az előbbiekben szólt; ha nem is 200 ezer új munkahellyel, sajnos, hanem csak 30-40 ezerrel, de valóban, majd 200 ezret megközelítő foglalkoztatásbővüléssel. Azoknak az ominózus '90-es évek közepén meglépett gazdasági intézkedéseknek tehát ez a konzekvenciája.
Amit viszont önök tettek ezen a területen ugyanezen időszak alatt, az három pontban összefoglalható, az viszont aggályos. Ebben az ügyben valóban indokolt lett volna, hogy benyújtson interpellációt a miniszteréhez, mert ebben a kérdésben valóban aggódni kell.
Az első: az önök kormányzása idején ott lett nagyobb a baj a foglalkoztatásban, ahol addig is nagy volt a baj. Nemhogy csökkent volna a foglalkoztatási szint átlagos javulása mellett, hanem bizony Északkelet-Magyarországon, a rossz foglalkoztatási helyzetű megyékben még súlyosabb lett a munkanélküliség helyzete, még rosszabb a foglalkoztatás, és ez már valóban kormányzati politika következménye.
A második: az a baj, hogy eközben úgy változtatták meg a kormányzati magatartást, hogy aki valóban rossz helyzetbe került, nemcsak hogy nem volt munkája, hanem már segélyre sem jogosult a lecsökkentett támogatási lehetőségek miatt, az most már nemcsak hogy nem kap támogatást, hanem már nem is munkanélküli. Így ebben az értelemben a statisztika egy nagyon káros folyamatot mutat. Azt a javuló káros folyamatot mutatja, hogy a számok egyfajta ideálképet mutatnak, miközben százezrek nemcsak az ellátásból, a statisztikából, hanem a munkanélküli kategóriából is kiesnek, miközben valójában nincsen munkájuk, most már ellátást, támogatást sem kaphatnak. Ez a második dolog, amelyik az önök kormánya munkájának az eredménye.
A harmadik: mindeközben cinikus módon, hiszen kisebb a probléma, kevesebbet mutat a statisztika, kevesebbet is fordítanak erre a kisebbedő problémára. Most, az idén már csak egyharmada a közmunkaprogramokra fordított pénz annak, névértéken, amit is '98-ban, a mi kormányzatunk legutolsó évében e célra fordítottak. Annyit fordítanak ma önök országos közmunkaprogramokra, miközben a probléma nagyon jelentős Kelet-, Északkelet-Magyarországon, amennyit csak Szabolcs-Szatmár megye pályázati úton elnyert 1998-ban.
Kérdezem én: hogy is tudna ilyen helyzetben javulni az a valóság, amelyet persze az önök statisztikája a jogszabályi változtatások miatt elfed? Nos, én azt gondolom, ezek valóban riasztó tények; riasztó tények a mostani kormány munkaügyi politikája kapcsán. Erre vonatkozóan, azt gondolom, indokolt volna a kérdése kapcsán vizsgálatokat folytatni. Ha a kérdés arra irányult, hogy a dolgok mélyére nézzünk, hogy egy diszkrimináció kapcsán elemezzük a kormányzati magatartást és annak a felelősségét, akkor elérte a célját, hiszen van módunk elmondani, hogy van változtatnivaló azon a kormányzati politikán, amelyik a munkaügyet csak felszíni és parlamenti politizálásra használja ahelyett, hogy a rászoruló emberek sorsán változtatna.
Kérem, ez irányú olvasmányélményeit is gazdagítsa képviselő úr, és így jobban fogja tudni értékelni az ön által még nem felnőttként megélt '90-es évek közepét.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
