POKORNI ZOLTÁN
POKORNI ZOLTÁN
POKORNI ZOLTÁN oktatási miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselő Urak! Képviselő Asszony! (Közbeszólás: Ketten vannak!) - Asszonyok! Ha megengedi a képviselő úr, igazgató úr, nem reagálnék azokra a tréfás, ironizáló kijelentéseire, amit a ballagással kapcsolatban meg a kormánnyal kapcsolatban hallhattunk. Egy kabaréban jó vagy a Heti hetesben, vagy nem tudom miben, de nem illik ahhoz, amiről ön beszél, én pedig nem engedem meg magamnak, hogy egy édesapám korabeli képviselőtársamnak ezeket a kijelentéseit szóvá tegyem. Hogyan jönnék én ehhez?! (Dr. Kis Zoltán: Megtörtént...)
Amit viszont fontosnak tartok: megköszönni, hogy noha ilyen csomagolásban, de végső soron mégiscsak azt tetszik mondani, hogy a tekintetben sikeres volt a törekvésünk, hogy kivonjuk az oktatásügyet a napi pártpolitikai acsarkodások, háborúskodások köréből, és felemeljük politikai ügyből nemzeti üggyé. Kisebb-nagyobb hozzászólásokat, csörtéket leszámítva, azt gondolom, ez megtörtént és ez sikerült. Szerintem ez nem az Oktatási Minisztérium érdeme, kiváltképp nem az enyém. Én az okot abban látom, hogy mindenki, minden parlamenti párt felismerte azt, hogy az oktatás az emberek számára, a családok számára jóval fontosabbá vált, mint korábban bármikor: keresve sem találhatnánk fontosabb ügyet egy család életében, a jövője szempontjából meghatározóbbat, mint azt, hogy a gyerek mit, hol, kitől, milyen színvonalon fog tanulni. Ebben látom az okot, nem abban, hogy az MSZP-s képviselők, vagy akár ön is, engem jobban tisztelne, becsülne, respektálna, mint bármelyik elődömet. Bár a szép szavakat, a dicséretet, még ha az szemrehányásba is van csomagolva, hogy miért hagyom ott a tárcát, azt köszönöm, őszintén szólva jólesik még egy ellenzéki képviselőtől is, sőt, kiváltképp egy ellenzéki képviselőtől.
Amit tetszett mondani, három pont, a központi költségvetés és az önkormányzati ráfordítások aránya. Azt terveztük - a '98-as kormányprogramban ez így olvasható -, hogy ez érje el a 80 százalékot, és csak 20 százalékos mértékig terhelje az óvoda, kollégium, iskola fenntartása a helyi közösségeket. Ez fontos, amikor átvettük a kormányt '98-ban, ez 60:40 százalékban oszlott meg. Most ha megnézzük a KSH adatait, akkor ez 73 százalék fölött van, és előttünk van a kétéves költségvetés, ez alapján meg tudjuk ítélni az idei folyamatot meg a jövő évit is teljes egészében; el fogja érni a 82 százalékot 2002-ben. Én azt gondolom, hogy ez teljesült.
A nemzeti alaptantervet említette a képviselő úr. Én aggódtam '98-ban, az egyik legnehezebb feladatnak gondoltam ezt, hiszen tízévnyi elhúzódó, nagyon nehéz vita van mögöttünk. És senki sem hitte el, talán még önök sem, amit viszont komolyan mondtam, hogy nem a nemzeti alaptanterv kisöpréséről, eltörléséről van szó a kerettantervekben, hanem valódi megegyezésre, kompromisszumra, konszenzusra törekszünk. Most, amikor kézbe foghatják önök is - ahogyan a pedagógusok, kollégáink ezt megtették - az egy évvel ezelőtt elkészült nemzeti kerettanterveket, azoknak mind a nyolc kötetét, segédletekkel, tájékoztatókkal együtt, akkor személyesen is meggyőződhetnek arról, hogy ez történt, a valóság alapján egy mai helyzetnek tökéletesen megfelelő kompromisszumos szabályozás.
A pedagógusbért tetszett említeni. 8-10 százalékos reálbér-emelkedést terveztem '97 végén, '98 elején. Akkor ezt sokan választási kampányfogásnak vélték, túlzónak, az MSZP is, Jánosi György. Tessék megnézni a számokat! '98 és 2002 között a pedagógusok bére abszolút értelemben 81 százalékkal nő, reálértékben 34-34,5 százalékkal. Osszuk ezt el néggyel! 8-9 százalékos reálbér-növekedést könyvelhetnek el, igaz, nem egyenletesen, hanem időben változó módon a közoktatásban. Azt gondolom, hogy jól terveztük három évvel ezelőtt ennek a kormányzati ciklusnak a feladatait, és bízom benne, hogy a mostani terveinket is, ami a 2002-2006 közötti időszakra vonatkozik, ugyancsak meg tudjuk valósítani az önök akkori ellenzéki hozzájárulásával, támogatásával együtt.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
