KÉKKŐI ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

KÉKKŐI ZOLTÁN
KÉKKŐI ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! (Vincze László felé fordulva:) A képviselő úr kérdése meglehetősen aktuális, mivel az elmúlt három év során az úgynevezett új típusú szövetkezetek alakulása igen felgyorsult, és jelenleg mintegy hétszáz beszerző, értékesítő szövetkezet működik a mezőgazdasági ágazatban. (Mádai Péter: Államtitkár úr, mi is itt vagyunk.) Ez a látványos fejlődés kétségtelenül a kormányzati támogatás intézkedésének következtében történt. Az első jelentős intézkedést a kormányzat 1999-ben hozta, amikor az újonnan alakult beszerző, értékesítő szövetkezetek, termelői szerveződések, erdőbirtokossági társulások, gépkörök és egyéb szerveződések alakulásához támogatást biztosítottunk. (Dr. Kis Zoltán: Azok nem kaptak egy fillért sem.)
A támogatás a szövetkezetek vonatkozásában működési költségeik, valamint forgóeszköz-szükségletük részbeni kielégítésére irányult, maximálisan 15 millió forint értékben. A lehetőség meghirdetését követően mintegy 350 szövetkezet alakult és adott be kérelmet. Az 1999. évben 93 szövetkezet, 2000-ben pedig 146 szövetkezet részesült az említett támogatásban.
(13.40)
Ez évben ismét lehetőség nyílt az alapítási és forgóeszköz-feltöltési támogatás igénylésére. 2001. május 3-áig 444 szervezet adta be igényét mindössze 4,237 millió forint összegben, az e célra jelenleg rendelkezésre álló támogatási keret lényegesen kevesebb. A kérelem kielégítése érdekében megvizsgáljuk a keretátcsoportosítási lehetőségeket.
Kérdésében a képviselő úr választókörzetéből településeket is említ. E településeken több szövetkezet részesül támogatásban, például az ópusztaszeri gazdák, a csongrádi gazdák, a sándorfalvi gazdák, a forráskúti gazdák (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) és a szatymazi szövetkezetek.
Köszönöm, majd folytatom a viszontválaszban.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem