DR. LENTNER CSABA
DR. LENTNER CSABA
DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor elszegényedésről beszélünk, látnunk és elemeznünk kell a bennünket körülvevő világot. A magyarság számára soha nem volt közömbös, hogy közvetlen és tágabb környezetét milyen gazdasági és társadalmi folyamatok jellemzik.
A magyar gazdaság és a magyar társadalom is külgazdaság-orientált, a külhoni országokkal való kapcsolata erős és intenzív. Mondhatnánk azt is, hogy a magyar gazdaság és a magyar társadalom a világban erőcentrumokhoz csatlakozik, erőcentrumokhoz szeretne csatlakozni. Ezek az erőcentrumok, a világgazdaság fejlett régiói az elmúlt évtizedekben, ha pénzügyi oldalról közelítjük, egy impozáns fejlődésen mentek keresztül.
A nemzetközi export 1950 óta a tízszeresére nőtt, míg az inflációs kiigazítás után is egyenletesen és gyorsabban növekszik, mint a világ bruttó hazai terméke. A devizaforgalom több mint napi 1,5 billió dollár. 1973-ban, a második olajválság idején ez a devizaforgalom még csak napi 15 milliárd dollár volt.
(Az elnöki széket dr. Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Többen mondják, hogy ennek a pénzügyi folyamatok diktálta világban, amelyet egy gyűjtőszóval globalizációnak nevezünk, vannak előnyei. Ezek az előnyök: gyors gazdasági növekedés, magasabb életszínvonal, felgyorsult innováció. Ezek azonban csak a globalizáció elméleti előnyei, hiszen e lehetőségek nem mindenki számára adottak sem a világban, sem szűkebb hazánkban. Mondhatnám azt is, hogy egyre több embernek nem adatik meg az, hogy ennek a globalizációnak a vélt előnyeiből egyáltalán részesedjen.
Érzik ezt a világ más pontjain is, hiszen az elszegényedés, a szegénység nemcsak magyar jelenség. A Kereskedelmi Világszervezet Seattle-ben, a múlt év novemberében tartott ülésén tüntetések voltak a globalizáció ellen. Az emberek szerte a világban, így Magyarországon is, növekvő aggodalommal figyelik a globalizáció térnyerését, mert attól tartanak, hogy a nemzeti kultúrák összemosódnak, és a nemzeti államok elveszítik a szuverenitásukat.
A gazdagodás, a tőkemozgások egymással szorosan összefüggnek. Azok, akik irányítják a tőkemozgásokat vagy felügyelik, ellenőrzik, ők részesednek a globalizáció előnyeiből, ám azok az emberek, családok, nemzetek, országok, akik ebben a folyamatban nem vehetnek részt mint irányítók, vagy a legkisebb beleszólásuk sincs az ellenőrzésbe, mindezen jótékony hatásokból kimaradnak. Ha látjuk azt, hogy a világ összvagyonának 86 százalékával 200 ember rendelkezik, s ha látjuk azt, hogy a világ lakosságának 78 százaléka napi két dollárnál alacsonyabb jövedelemmel bír csak mindössze, akkor elszomorító képet kapunk.
Magyarország, ez a kis ország, ebben a világgazdasági környezetben sodródik. Ha leszűkítjük az elemzést, a vizsgálatot, amely az elszegényedést kiváltja, óhatatlanul arra a jövedelempolitikára kell utalnunk, amely Magyarországon az elmúlt évtizedekben gyakorlattá vált. Ez a magyarországi jövedelempolitika, meg kell mondjam, erősen politikaorientált. A bérből és fizetésből élők keresete és a nyugdíjak értéke, a kormányok meghatározó ráhatásai következtében alakult az elmúlt évtizedekben. Tehát nem a gazdasági teljesítmények, nem a reálszektor, nem a pénzügyi szektor hozamai alakítják a jövedelmeket és a nyugdíjakat, hanem a kormányok ráhatásai.
Ez mit jelent valójában? Annyit, hogy a havi nettó reálkereset minden évben csökkent, kivéve azokat az éveket, amikor választások közeledtek. A Boross-kormány idején ez későn jött. A Horn-kormány idején talán jól időzítve, azonban a csökkenés 1996-ra 24 százalékot tett ki. Az átlagnyugdíj vásárlóértéke minden évben csökkent, kivéve a választások közeledtével 1994-ben. 1996-ra az átlagnyugdíj vásárlóértéke azonban már 31 százalékkal volt alacsonyabb, mint 1989-ben.
A rendszerváltozás előtti utolsó évben egy négytagú városi család átlagos havi jövedelme még közel 20 százalékkal haladta meg ugyanennek a családnak a létminimumát. 1993-ra, '94-re ez már a létminimum körül ingadozott. 1989-ben az átlagnyugdíj még közel 23 százalékkal haladta meg a városban egy egyszemélyes háztartásban élő nyugdíjas létminimumát, 1993-ra és '94-re azonban ez a nyugdíj már a létminimum színvonaláig süllyedt le.
A lehangoló tendenciákat tapasztalva, és a Világbank útmutatásait követve a magyar kormány 1995-ben betiltotta a létminimum-számítások közzétételét. Fölmerülhet a kérdés, hogy miért maradtak el akkor a zendülések, amikor a magyar társadalom ilyen fokú érték- és jövedelemvesztést szenvedett el. Azt tudom erre mondani, hogy nyilván a szakszervezetek, amelyek most egyre gyakrabban hallatják a hangjukat a Fidesz-kormány alatt, akkor megfelelően jó kezekben voltak tartva.
1995 szeptemberében a Pénzügyminisztérium a magyar kormány középtávú gazdasági stratégiájáról a következőket mondta: A jövedelemelosztási viszonyoknak a vállalkozások javára történő gyors megváltoztatásával a gazdasági akkumulációs tőkevonzó képességének gyors növekedését igényli, és ennek érdekében kell tenni. Ugyancsak a Pénzügyminisztérium '95-ben megállapítja, illetve célként tűzi ki, hogy a gazdasági stratégia megvalósítása során megindul majd a kívánatos jövedelemátcsoportosítás a vállalkozói szféra javára.
Ezek az elképzelések a Bokros Lajos, akkori pénzügyminiszter elgondolásait tükröző dolgozat első oldalán találhatóak meg. És lám, a jövedelemátcsoportosítások méretei azóta bekövetkeztek, statisztikai adatokkal igazolhatóak. Strukturális és konjunkturális jövedelempolitika együttes jövedelemátcsoportosító hatásaként Magyarországon a munkavállalói jövedelem aránya a bruttó hazai terméken belül 1991 és '97 között 55 százalékról 45 százalékra csökkent le, míg a vállalkozói jövedelmeké 29 százalékról 41 százalékra emelkedett.
A jövedelemolló tehát szétnyílt, ráadásul a munkavállalói jövedelmeket felduzzasztja egyes vállalatvezetők több milliós havi jövedelme. A szegényebb néprétegekből a tehetősebb néprétegek javára ment át a jövedelemátcsoportosítás, és, tisztelt képviselőtársaim, ezért és ettől van elszegényedés. A koraszülött jóléti állam felszámolása az előző kormány idején tehát már végérvényesen bekövetkezett.
1995-ben és '96-ban, tehát két év alatt az oktatásra fordított kiadások reálértéke 22 százalékkal, a társadalombiztosításra fordítottaké 18 százalékkal, a családi pótlékoké 37 százalékkal, az egészségvédelemre fordítottaké 14 százalékkal, a kulturális kiadásoké 28 százalékkal csökkent.
(11.20)
Az önkormányzatok lehetőségei, pénzügyi forrásai 40 százalékkal estek vissza. A vagyonfelélés, a decentralizált, a szétosztott hiány, az adózásnak az önkormányzatokhoz való letelepítése és az államadósságnak az önkormányzati térfélen való megjelenése kísérte az elmúlt kormányzati ciklust.
Ugyanakkor - hogy az okokra is rámutassunk - a kamatkiadások 1989 és '96 között az államháztartási kiadások összegéből arányaiban nézve 5,6 százalékról 16,2 százalékra nőttek, tehát a háromszorosára. Bruttó hazai termékben számolva pedig a kamatkiadások értéke az említett '89-96 közötti időszakban 3,6 százalékról 9,2 százalékra emelkedtek meg. Csúcspontjukat 1997-ben érték el, amikor is a 2000 milliárd forintos adósságcsere révén kamatozó adóssággá váltották át a Magyar Nemzeti Bank tartozásait, aminek a kamatkitétele 160 milliárd forint volt az említett időszakban.
Fölmerülhet, hogy az új kormány, a Fidesz vezette koalíció milyen lépéseket tesz ebben a folyamatban - amelynek eredői, okai egyértelműen a rossz pénzügypolitikában és az elhibázott gazdaságpolitikai intézkedésekben vannak -, vajon milyen lépéseket tud tenni a Fidesz-kormány, hogy mindezeket kivédje, orvosolja. A humán fejlesztési beruházások reálértéke az irányszámok szerint 1997-hez viszonyítva 2002-re 13 százalékkal fog megnövekedni, és talán egyszer majd eléri az 1989. évi szintet.
Fölmerülhet azonban, hogy talán ez a növekedés 2002-re, illetve azt követően tartós lesz-e. Én azt mondom, tisztelt képviselőtársaim, hogy nem lesz tartós, ha Magyarországon az igazságos arány szerinti közteherviselés nem valósul meg, nem lesz tartós, ha az elmúlt évtizedben végrehajtott nemzetellenes, magyartársadalom-ellenes privatizáció felülvizsgálata nem történik meg. Így csak féleredményeket érhetünk el, játszhatunk a számokkal, ettől még egyről kettőre nem jut el a magyar társadalom.
Látva a folyamatokat, aggodalmunknak is hangot kell adjunk, hiszen Magyarországon a munka termelékenysége, a feldolgozóiparban elért teljesítmények dinamikusan emelkednek. A tavalyi évben 12,1 százalékkal emelkedett meg a feldolgozóipar termelékenysége. Ez annyit jelent, hogy ennyivel intenzívebben, jobban és többet dolgoztak a magyar munkavállalók. A reál nettó átlagkereset-növekedés azonban a 12,1 százalékkal szemben csak 3,6 százalékot tesz ki. Elképesztő a lemaradás! Úgy gondoljuk, hogy a Fidesz-kormánynak lenne még mit bepótolni, hiszen ha van teljesítmény, munkaintenzitás, többletteljesítmény kikényszerítése a dolgozóktól, akkor arra is lehetőséget kellene teremteni - ha kell, kormányzati eszközökkel -, hogy a megtermelt jövedelem a dolgozókhoz, a munkásokhoz, a magyar családokhoz is eljusson!
Meg kell mondjam, hogy az elmúlt tíz év pénzügyi és gazdasági politikája, amit a külsőtőke-motiváltság jellemzett, arra enged következtetni az elmúlt évvel bezárólag - tényadatok alapján véglegesen -, hogy sajnos nehézségek előtt állunk. A tavalyi évben már 80 százalékkal kevesebb működőtőke jött be az országba. A kormányprogramban meghirdetett 200 ezer új munkahely megteremtéséből ez idáig jóformán semmi nem lett, sőt a kevesebb tőkebehozatal, tőkebejövetel mellett az itt lévő tőkésvállalatok is kivonulnak az országból: a Mannesmann esete Sárbogárdról, a Kabai Cukorgyár elhagyása, és a Danone a Győri Kekszgyárban 700 munkahelyet szüntet meg.
Azt is meg kell mondanom, hogy elszegényedésről, társadalompolitikáról csak úgy van értelme beszélni, úgy van értelme aggódni a magyar családokért, a szegény emberekért, ha mellé a megoldást is odatesszük; odatesszük azt a nemzeti gazdaságpolitikát, amely mindannyiunkat, az egész társadalmat egyaránt kedvezményezi.
A pénzügyi folyamatok azonban lehangolóak. A bruttó külföldi államadósság tavaly év végén 33,1 milliárd euró volt, ez 4 milliárddal több, mint 1999 végén. A nettó - szoktak erre hivatkozni kormánypárti képviselők, hogy az csökkent, bár a bruttóra is azt mondják néha, hogy csökkent, de tisztelt képviselőtársaim, nem csökkent a nettó külső államadósság sem, hanem 900 millió euróval emelkedett! Így az értéke 12 milliárd euró fölött van! Ezek tényszámok! Ezekkel vitatkozni, ennek az ellenkezőjét állítani úgy, hogy a kimutatások, a gazdaságstatisztikai elemzések mást mutatnak, nem lehet. Ugyanakkor aggasztó, hogy az országnak 7100 milliárd forint belső államadósság-tömege is van. Ennek a kamatterhe a 2001. évben 740 milliárd forintot tesz ki.
Gondoljanak bele önök és a tévénézők, rádióhallgatók, hogy ezen pénzeknek, kamatkiadásoknak a tömege ha bekerülhetne az oktatásba, bekerülhetne az egészségügybe, hozzájuthatnának az önkormányzatok ehhez a pénzhez, akkor mennyivel élnénk jobban, mennyivel élhetnénk boldogabban!
Tisztelt Parlament! Számos statisztikai elemzést hozhatnék még elő arra, hogy az elmúlt tíz év gazdaság- és ebből kifolyólag társadalompolitikája nem volt eredményes. Az elszegényedés megállítása nem sikerült.
Három életképet mondanék önöknek, három életképet az ezredforduló Magyarországáról. Az első: Pilisi-medence, Solymár, Pilisjászfalu. A Johnson Controls nemzetközi műanyaggyártó cég ellen a Pilisi-medencében élő emberek hónapok óta tüntetnek. Felvállalva ügyüket - mert a térség országgyűlési képviselője nem vállalta fel - azért küzdünk, hogy a környezetszennyező beruházást megakadályozzuk, az új üzem létesítését elkerüljük. Ebben az üzemben veszélyes vegyi anyagokkal foglalkoznak: izocianáttal, amely környezetre, emberre egyaránt káros. A kormányzat azonban, a Környezetvédelmi Minisztérium ezen műanyaglobbi ténykedését Budapest tüdejében, a Pilisi-medencében, úgy tűnik számunkra, lehetővé kívánja tenni jogi furfangokkal, kormányrendeletekkel alátámasztva.
A második életképet a 2000. és a 2001. év fordulójáról Kabáról hoznám önöknek; Kabáról, Hajdú-Bihar megyéből. A kabai parasztok ezelőtt néhány évvel megkapták jogos jussukat, a földet, ki tudták venni a részaránytulajdonukat a téeszből. A föld mellé azonban megkapták azok terheit is: a meliorációs költségeket. Annak a talajjavításnak a költségeit, amelyet azokon a földeken soha el nem végeztek! Perben vannak most a megszűnt szövetkezet jogutódjával a kabai földművesek.
Meg kell azonban mondjam önöknek, ha elszegényedésről beszélünk: ezeknek az embereknek nincs 10 ezer, nincs 50-60 ezer forintjuk - attól függ, kinek mekkora a földje -, nincs annyi pénzük, hogy kifizessék a földművelés alapját, a földnek ezt a terhét. A Földművelésügyi Minisztérium mint a kormány egyik tárcája a kabai parasztokat végrehajtással tartja sakkban! Azt mondja, hogy ha nem kerülnek kifizetésre ezek a meliorációs költségek - családonként, emberenként néhány tízezer forintról van szó -, akkor végrehajtási eljárást kezdeményez ellenük. Ez is a 2000. év Magyarországa.
A harmadik példát, életképet a siklósi hegyről hoznám, Baranya megyéből. A siklósi hegyen a parasztok, a földművesek, a szőlőtőkét kapáló emberek nem tudják fizetni a bor jövedéki adóját, de legfőképpen nem tudják azokat a nyilvántartásokat vezetni, amelyeket ez a kormány a részükre kötelezően vezetendőként előírt. A parasztember keze nem a ceruzához, nem a pénztárkönyvhöz, hanem a szőlőtőke kapálásához van szokva.
(11.30)
Nem találják ennek a lehetőségét, mert olcsó olasz és rajnai borok jönnek be az országba a felszabadított védővámok miatt.
A negyedik példa pedig a Győri Kekszgyár esete. Hétszáz ember válik rövidesen munkanélkülivé Győrben, mert az üzem külföldi tulajdonosa a gyár bezárását sürgeti. Hétszáz ember lesz rövidesen munkanélküli, de ezt a kormány csak úgy próbálja meg áthidalni, hogy a Széchenyi gazdaságfejlesztési tervet, amelyet egyébként eredendően kisvállalkozóknak ígért, magyar, belföldi kisvállalkozóknak, most ennek a multicégnek akarja részeiben odaadni. Annak a multicégnek, nemzetközi vállalatnak, amelynek csak az élelmiszer-ipari tevékenységéből fakadóan a 2001. évben elért árbevétel-növekménye kétszerese, mint a Széchenyi-tervben előirányzott összeg három évre vonatkozóan.
Képviselőtársaim! Mondandóm befejezéséhez közeledve azt tudom mondani azoknak az MSZP-s képviselőknek, akik ezt a vitát kezdeményezték, hogy a probléma felismerése jó. A Fidesztől pedig azt kérnénk, ha már a problémát fölismertük, akkor ezért közösen tegyünk is, azonban minderre még ez idáig nem került sor.
Az elmúlt év őszén a parlament felsőházi termében "Tíz éve szabadon" címmel egy előadást mondott Brzezinski, és érdekes, megdöbbentő gondolatokat mondott el Magyarországra vonatkozóan is. Nagyívű előadásának a lényege az volt, hogy a rendszerváltó országok társadalmai a kommunizmusból a demokráciába való átmenetet úgy élték és élik meg még mindig, hogy a szabadság nélküli, minimális létbiztonságot a szabadságbeli létbizonytalanságra váltották. Azt is hozzátette, hogy ezen társadalmak nagyobb része - köztük a magyar társadalom is - a létminimum környékén tengeti életét. Azt, hogy a közép- és az idős korúak meghatározó része veszteséget szenvedett ebben az átmenetben, valahol természetesnek tartotta. Mi a MIÉP részéről ezt soha nem tartjuk természetesnek. Kifejti azt is, hogy az elszegényedés, a veszteség, a társadalmi deficit az új generáció, a legújabbak, a legfiatalabbak életébe is begyűrűzött. Sajnos Magyarországon ezek a jelenségek egyre gyakoribbak, egyre súlyosabbak.
Én befejezésképpen, tisztelt képviselőtársaim, Pál apostolnak a Timóteushoz írt első leveléből idéznék röviden. Így fogalmaz Pál apostol: Azoknak pedig, akik e jelen való világban gazdagok, parancsold meg, hogy ne fuvalkodjanak fel, és ne a bizonytalan gazdagságban, hanem az élő Istenben reménykedjenek, aki bőségben megad nekünk mindent a mi tápláltatásunkra. Tegyenek jót, legyenek gazdagok a jó cselekedetekben, szíves adakozók, javaikat közlők! És mindezzel jó alapul a jövőre gyűjtsenek kincset maguknak, hogy megragadják az igazi életet. - Ez Pál apostol tanítása.
A harmadik évezredbe átérve én azt mondanám, hogy az igazi élet értelme az a tehetség, amikor a munkával új értéket tudunk előállítani. Azok a gyártásszervezési eljárások, amikor hozama, haszna van a tevékenységnek, de ez a tevékenység, ami itt a külföldi cégeknek és egyes vállalkozóknak jól megy, én azt mondanám, hogy társadalmi felelősséggel is jár, és ennek hogyan-mikéntjére Pál apostol tanításai szolgáljanak alapul.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a MIÉP soraiban.)
