DR. MIKOLA ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. MIKOLA ISTVÁN
DR. MIKOLA ISTVÁN egészségügyi miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nyilvánosság előtt élem le az életemet, és most is a nagy nyilvánosság előtt válaszolok. De azt, hogy mi az igazság egyáltalán az egészségügyben, ebben a bonyolult, nagy rendszerben, azt nehezen tudom megmondani.
Miközben elhangzott a képviselői kérdés, eszembe jutott, hogy a társadalombiztosítás önkormányzatában ültem öt évvel ezelőtt, s tanúja voltam annak a szörnyűségnek, amikor az akkori társadalombiztosítás és annak elnöksége, amelyet akkor az MSZP-hez közel álló szakszervezet vezetett, az akkor tönkremenőfélben lévő Postabanktól részvényeket vásárolt, minden tiltakozásunk ellenére. És azóta a hatalmas pénzalap körül bizony megértem egy-két furcsaságot.
Ma nem ez a jellemző. Ma az a jellemző, hogy azokat az irracionalitásokat, amelyek megvannak a finanszírozási rendszerben - és bátran bevallhatjuk a nagy nyilvánosság előtt -, a finanszírozásban, a különböző kötelező általános egészségbiztosításhoz tartozó szolgáltató rendszerben, ezeket a helyükre tegyük, és ezeket, lehetőleg a beteg számára legoptimálisabb ellátást nyújtani tudván, leszabályozzuk.
Azt gondolom, hogy "a pénzügyminiszter nem biztosít forrásokat az egészségügynek" nem igaz állítás, hiszen éppen a napokban hagyta jóvá a kormány azt a törvénytervezetet, amiben a fogmegtartó kezelésekre - remélvén azt, hogy a parlament is elfogadja és törvénnyé emeli ezt a jogszabálytervezetet - 6 milliárd forintot biztosít. (Taps a kormánypártok soraiban.) Ez egy nagyon fontos kérdés.
De elmondhatom azt is - és rendkívül sajnálatos -, hogy a gyógyszerkasszát már túlléptük körülbelül 14-15 milliárd forinttal, és a kormány hónapról hónapra engedélyezi a túllépést, éppen azért, hogy a nyugdíjasok és a betegek hozzájussanak mindazokhoz a gyógyszerekhez, amelyeknek gyógyító hatását eddig élvezték. Ez éves szinten legalább 20 milliárd többletforrást igényel, ami, ismétlem, részben már biztosíttatott.
De elmondhatom azt is, hogy az alapellátás reformjával, a teljes praxisprivatizációval elkészültünk, és bírunk biztató ígéreteket arra nézve, hogy ennek a 20-23 milliárdos többletforrásigényét a magyar kormány biztosítani fogja. A kérdés rendkívül nagy horderejű, hiszen az egészségügyi ellátórendszer megalapozása megkezdett folyamatának végigviteléről van szó.
De mondhatom azt is, hogy tárgyalunk éppen a Pénzügyminisztériummal eszközarányos amortizációelszámolás bevezetéséről, hiszen nevetséges dolog szabályozott egészségügyi piacról beszélni addig, ameddig az egészségügyben a működtetés tőkehányad nélkül történik, és a primer invesztíció, a tőkemegtérülés esélye sem adott a rendszerben.
Tehát észre kell venni, hogy az egészségügyben megkezdődtek azok a racionalizálási folyamatok, amelyek rendszerszerű, átfogó átalakulást fognak eredményezni.
Betonfalakról nem tudok, vagy nem vettem észre, olyan könnyen mentem át rajta. (Derültség.) Az, hogy napi vitáink vannak az egyes változások előkészítésében ezen a rendkívül érzékeny piacon, amit az egészségügy jelent, azt hiszem, természetes. Most éppen a gyógyszerfronton képeztünk komoly hídfőállásokat. Vitáink vannak, majd feloldjuk ezeket a vitákat, éppen a polgárok javára.
Nem romlott meg a kapcsolatom a Fidesszel, szeretném biztosítani erről képviselő urat, bár a szétverésnek mindenféle technikáját megérem napjainkban. Hogy vitáink vannak, az természetes, kérem szépen.
Nagyon nagy ügyekről, nehéz dolgokról van szó, a szétverés ezen a téren sem fog sikerülni, mint ahogy elődömmel kapcsolatban sem sikerült. (Közbekiáltások az MSZP soraiból.)
Az egészségügyet pedig nem kell félteni senkitől, abba a helyzetbe kell segíteni a döntéshozókat, hogy abban a nagyon nehéz rendszerben, ahol az orvosi lehetőségek és a gazdasági megengedhetőség között folyamatosan nő a feszültség, és egyre nagyobb konfliktus támad, meg tudják találni azokat a megoldásokat mind az allokáció, mind pedig a különböző technológiák terén, ami a betegek számára gyógyulást hozhat.
Köszönöm szépen, és kérem tisztelettel a válaszom elfogadását. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem