DR. SZALAY ISTVÁN
DR. SZALAY ISTVÁN
DR. SZALAY ISTVÁN (MSZP): Köszönöm még egyszer. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Végigolvasva a kulturális örökség védelméről szóló törvényjavaslatot, leginkább a 98. § döbbentett rá arra, hogy egy 1997. évi, valamint a módosításáról szóló 1998. évi, sőt egy 2000. évi törvény hatályon kívül helyezéséről van szó. Ennyire rossz lenne a magyar törvényhozás, hogy alig szárad meg a tinta a kihirdetés után, máris új törvény kell? Vagy ennyire mélyek a magyar politikai ellentétek, hogy egy ilyen napi politikától legalábbis látszólag távolabb álló kérdésben sincs meg a közmegegyezés? Meglehet, de tisztább képet kapunk az általános indoklás alapján, amely elmondja, hogy a törvénytervezet mind a hatósági, mind a szakhatósági funkciót a hivatalhoz kívánja rendelni.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a ló túlsó oldala. Egyébként a szög kibújik a zsákból a 6. §-ban, amelyikben azt olvashatjuk, hogy a cél az 1997 óta nagyjából mára kiépült Kulturális Örökség Igazgatóságnak az Országos Műemlékvédelmi Hivatalhoz való beolvasztása kulturális örökségvédelmi hivatal néven. Ezt emelte ki hozzászólásaiban a kormányoldal, akár államtitkár úr expozéjára, akár Sasvári Szilárd képviselőtársam vezérszónoklatára gondolok, említem itt az egységes hivatal elengedhetetlen eszközként való említését, illetve az egyablakos rendszer előnyeinek az ecsetelését.
Arra már kevésbé figyeltek oda a törvényjavaslat szerzői, hogy a valóban zökkenőmentes ügyintézés törvényi alapját teremtsék meg. Tetten érhetők a kapkodás és az átgondolatlanság jegyei, amin nem is lehet csodálkozni, hiszen a törvényjavaslat nem esett át az elvárható szakmai konzultációkon, ahol az ilyen hibák kiszűrhetők lettek volna. Csak egyetlen jámbor példát említek. A 7. § 17. pontjában szerepel, hogy "régészeti lelőhely az a földrajzilag egyértelműen meghatározott terület, amelyen a régészeti örökség elemei elsődlegesen megtalálhatók és amelyet nyilvántartásba vettek". De ki vette nyilvántartásba? A 71. § a) szerint a hivatal, a 94. § 6.4. b) pontja szerint a megyei múzeum, amely ellátja a régészeti lelőhelyek szakmai nyilvántartását. Én az utóbbit, a szakmait érzem illetékesnek, de egyáltalán nem biztos, hogy ez így van.
A szakma egyértelmű háttérbe szorítása olvasható ki a 23. § (2) bekezdéséből is, amelyből idézem: "A megelőző feltárásokkal kapcsolatban felmerült vitás szakmai kérdésekben a hivatal álláspontja az irányadó." Pedig lenne, lehetne kompetensebb irányadó is, például az Ásatási Bizottság, amelyet a 20. § (2) bekezdése szerint több miniszter, illetve a Magyar Tudományos Akadémia elnöke jelöl ki a nemzeti kulturális örökség miniszterének erős túlsúlya mellett. Zárójelben jegyzem meg, hogy korábban csak az elnököt és a titkárt delegálta, illetve jelölte az utóbb említett miniszter.
A törvényjavaslat rossz pozícióba helyezi az Ásatási Bizottságot, amikor a 64. § (2) bekezdésében azt mondja, hogy a hivatal működteti az Ásatási Bizottságot. A minisztériumnak kellene működtetnie. Akár az Ásatási Bizottságot lehetne felhasználni arra, hogy a hivatal jogköre ne torzuljon el a belterjes hegemónia irányába. A 75. § (2) bekezdés ugyanis kimondja, hogy a kulturális örökségvédelmi államigazgatási eljárásban "a hatósági (szakhatósági) jogkört első fokon a hivatal regionális szervezeti egységei, másodfokon a hivatal elnöke gyakorolja". Ez rosszabb, mint a mai meglévő gyakorlat.
Leglabilisabbnak azonban a pénzügyi hátteret illetően látom a törvényjavaslatot. A 86. § (3) bekezdés ugyanis azt mondja, hogy az állam elővásárlási jogát a hivatal gyakorolja, csakhogy a pénz a Miniszterelnöki Hivatalnál van. Hadd érzékeltessem ezt a helyzetet egy konkrét, éppen aktuális példán. A melléklet, amit Weszelovszky képviselőtársam is említett, tehát ami az állam kizárólagos tulajdonában tartható műemlékek és műemlékegyüttesek jegyzéke, Budapest II. kerület vonatkozásában konkrétan említi a Pesthidegkút, Templom utca 12. alatti volt Klebelsberg-kastélyt. Ezt a kastélyt 2001. május 21-ei határnappal árverésre tűzte ki a jelenlegi tulajdonos, a Pest Megyei Közgyűlés. A hivatal, illetve a jelenleg most még természetesen a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma élne az elővásárlással, de nincs pénze, a MEH, tehát a Miniszterelnöki Hivatal pedig az éppen most tárgyalandó törvényjavaslatra, illetve annak mellékletére hivatkozik mint megoldásra. Úgy látom egyébként, hogy a pozitív végkifejletet illetően mindenütt megvan a jóakarat. Ezt bizonyítja az, hogy az árverést elhalasztották. De ettől a helyzet még nem oldódott meg. Ha a törvényjavaslat ilyen marad, más esetekben is kiderül, hogy két szék között a pad alá is lehet esni.
Egyébként még sok további példát lehetne felsorolni. Annak ellenére, hogy elnök úr jóindulattal biztosított arról, hogy módosító beadványokat még lehet benyújtani, bizony kétségeim vannak az iránt, hogy a módosító javaslatokkal korrigálhatók a hibák. Talán az lenne a legjobb, ha a kormány átdolgozás céljából a törvényjavaslatát visszavonná most ebben a helyzetben.
Köszönöm szépen a meghallgatást. (Taps az MSZP padsoraiban.)
