PÁL BÉLA
PÁL BÉLA
PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előterjesztő szerint az új törvény célja elsősorban egy olyan intézményi reform, amelynek következtében megteremtődik a kulturális örökség hatósági védelmi rendszerének egységes szemléletű, rendezett hatáskörű, egyszerűsített, polgárbarát ügyintézésének szabályozása és az ehhez rendelt intézmény, a kulturális örökség hivatala feladatkörének meghatározása.
Ezzel a céllal még egyet is lehetne érteni, hiszen nekem is az a véleményem, amit kormánypárti és ellenzéki képviselőtársaim is már bőséggel hangoztattak a vita során, hogy a kulturális örökség védelme, értékeinek megőrzése és bemutatása, idegenforgalmi és kulturális szempontból is mindannyiunk kötelessége és érdeke.
A törvényjavaslatot tanulmányozva már a címmel kapcsolatban is felvetődtek problémáim. A cím a kulturális örökség védelméről szól, a kulturális örökség fogalma viszont sokkal tágabb, mint amit a törvény lefed. Idetartozik például a szellemi örökség számtalan formája, a nyelv, a hagyományok, a nemzeti kulturális intézmények, a színházak, a múzeumok, a kiemelt nemzeti intézmények egyaránt.
Tehát a törvény valódi tartalmának megfelelő precíz meghatározás valószínűleg az lenne, hogy törvény a tárgyi kulturális örökség védelméről.
Tisztelt Képviselőtársaim! A törvénytervezet lényegében a tárgyi kulturális örökség hatósági eszközökkel történő védelmére koncentrál, és ehhez az intézményi hátteret az Országos Műemlékvédelmi Hivatal, annak mérnökfelügyeleti igazgatósága, illetve a Kulturális Örökség Igazgatósága összevonásával teremti meg. Megemlítve, hogy a jelenlegi rendszer is számos problémával küszködik, véleményünk szerint az új szabályozás új gondokat és problémákat vet fel.
Hadd mondjak erre egy példát! Ha az új hivatal számos olyan jogosítvánnyal lenne ellátva, amely a hatósági szerepkör ellátásához, melyre már Szalay István képviselőtársam is utalt, nemhogy nem szükséges, hanem arra nézve éppen a függetlenséget, az értékvédelem kötelező objektivitását is veszélyezteti. Hiszen a tervezetben leírt hivatal kisajátít, elővásárol, helyreállíthat, komoly pénzeszközök fölött rendelkezhet, emellett maga mondja meg, mi az érték, valamint kutat, dokumentál, szakmai viták döntnökeként és szerződéskötések jóváhagyójaként lép fel, vagyis olyan feladatokat gyűr maga alá, amelyek eddig szakmai intézményrendszerek, esetenként önálló szakmai cégek kompetenciájába tartoztak.
(9.30)
A törvénytervezet egyik lényeges pontja kellene legyen az, hogy a törvényalkotó, a törvénytervezet előkészítője milyen pénzügyi eszközöket rendel a törvény megvalósításához. Az a tapasztalatom, hogy a tervezet a két jelenleg érvényben lévő törvényhez - tehát a '97-es, a műemlékvédelemről, valamint a '97-es, a kulturális javak védelméről és a muzeális intézményekről szóló törvényhez - képest kisebb teret szentel a pénzügyi kérdéseknek. Az örökségvédelem pénzügyi eszközei cím alatt lényegében két elnagyoltan rögzített forráslehetőséget találunk, egyrészt az állami költségvetést, másrészt a bírságot.
Úgy gondolom, hogy a kulturális örökség védelmének egyik lényeges pontja a védett kulturális javak tulajdonosait megillető támogatások kérdésköre, amelyre az 53. § utal. Erről a szöveg szerint külön jogszabályok rendelkeznek majd, a magyarázatban pedig utalás történik arra is, hogy természetbeni, pénzbeli támogatásokra, adó- és illetékkedvezményekre számíthatnak majd a védett kulturális javak tulajdonosai. Ez a láthatóan fontosnak szánt kérdés azonban a felhatalmazások listáján a 93. §-ban már feladatként nem szerepel.
Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A tervezet készítői nagyon helyesen fontos célnak tartják, hogy az örökségvédelem azon alaptörvénye, hogy kiszámítható, polgárbarát és egyszerű ügyintézéssel működtethető legyen, alapvető célja a törvénynek. Nagyon nagy a hiányosság azonban, hogy ez a dicséretes szemléleti megközelítés nem párosul azzal a felismeréssel, hogy az értékvédelem magántulajdonban lévő értékek esetében nem egyenlő a tulajdonosi jogok szükséges korlátozásával és hatósági kötelezettségekkel, hanem olyan közösségi ügy, amelynek keretében a tulajdonosban szövetségest kell találni, azaz őt is érdekeltté kell tenni. Más szóval, a törvénynek önkéntes jogkövető magatartásra kellene sarkallnia, hiszen különben nem éri el a célját. A törvényben ezzel szemben összességében túlteng a hatósági fenyegetőzés, a hivatal erőfitogtató magatartása, és ez az arrogancia néhol már alanyi jogokat is sért.
Az alábbiakban hadd hozzak erre néhány példát! Bár az érdekek védetté nyilvánításának kezdeményezéséről a vonatkozó paragrafusok elmosódottan szólnak, a jelen értelmezésben a készülő törvény szakít azzal a gyakorlattal, hogy az értékek védetté nyilvánítását bárki kezdeményezheti. Itt a 29. §-ra és a 48. §-ra utalok. Ez éppenhogy kedvezőtlen hatású az értékvédelem társadalmasításában, mivel csökkenti a helyi társadalmak, például az önkormányzatok, a települések vagy a civil szerveződések, például az értékvédő, hagyományőrző szerveződések motivációit. Idetartozó példa lehet az is, hogy a védett kulturális javak tulajdonosainak jogaiba való durva beavatkozás az, ha a hivatal hatóságilag kötelezheti őket arra, hogy a javaikat közgyűjteményi kiállításra vagy kutatásra átadják. Eszerint például egy magángyűjtő vagy műkereskedő akár hosszú hónapokig is nélkülözni kénytelen műtárgyait.
A törvénytervezetben az új szabályozás egyik szükségszerűségeként szerepel az is, hogy szükségessé vált a kulturális örökséggel kapcsolatos intézményrendszer áttekintése, mivel tevékenységük összehangolása nem volt biztosított. Ez az amúgy logikus megállapításban rejlő igény a tervezetben sajnos nem köszön vissza, mivel az intézményi rendszert a felállítandó hivatalon kívül kizárólag a közgyűjteményi hálózatra szűkíti. Szó sem esik arról, hogy az Országos Műemlékvédelmi Hivatal nem hatósági funkcióival, a tudományos főosztály, a társadalmi és nemzetközi főosztály, a könyv- és fotóarchívum tevékenységével és a kapcsolódó intézményekkel - Állami Műemlék-helyreállítási és Restaurálási Központ, Építészeti Múzeum, Műemlékek Állami Gondnoksága - mi történik majd.
Tisztelt Képviselőtársaim! A törvénytervezet készítői hangsúlyozzák, hogy a tervezet keret jellegű törvény kíván lenni. Ezzel az alapelvvel egyet lehetne érteni, azonban az alacsonyabb szintű szabályozások minősége és formai rögzítése adekvát módon megfeleltethető e részleteknek, azonban ezen a területen számos ellentmondás tapasztalható. A törvénytervezet egyetlenegy részletszabályozás elkészítésére nem jelöl határidőt, holott a működőképességhez valójában részben már meglévő, részben pedig gyors határidejű szabályokra lenne szükség. Kizárólag egy példát hadd említsek! A kulturális miniszternek kell majd rendeletben szabályozni a kulturális örökséggel kapcsolatos tevékenységek szakmagyakorlási feltételeit. Ez rendkívül fontos feladat, az integrált védelem alapvető szakmapolitikai és gyakorlati kérdése, amelyet mindhárom terület szakemberei szerint a tervezettel párhuzamosan kellett volna elkészíteni. Ezt nem találjuk a jelenlegi tervezetben.
Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy természetesen az, amit képviselőtársam javasolt, hogy a kormány vonja vissza ezt a törvénytervezetet a számos pontatlanság, pongyolaság, a szakmai egyeztetések hiánya miatt, nem teljesíthető. Abban sincs kétségünk, hogy a kormánypárti többség el fogja fogadni ezt a törvénytervezetet. Arra azonban hadd kérjem államtitkár urat és kormánypárti képviselőtársaimat, hogy fogadják be a részletes vita, majd a parlamenti szavazás során azokat a módosító indítványokat, amelyek a szakmai körök véleménye alapján kerülnek benyújtásra akár kormánypárti, akár ellenzéki képviselők részéről, mert mindannyiunknak feladata, érdeke, sőt kötelessége, hogy az a törvény, amelyet megalkotunk a kulturális örökség védelméről, kiállja az idő próbáját, valóban betartható, polgárbarát, az állampolgárok számára jogkövető magatartásra ösztönző legyen.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)
