DR. SURJÁN LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. SURJÁN LÁSZLÓ
DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Ma estére befejezem a Bokros-csomag kérdését, úgyhogy ezekre az ügyekre nem kívánok visszatérni. Amit szeretnék elmondani, az az, hogy az egészségügyben - és itt több ellenzéki felszólaló ebbe az irányba tett félmondatokat, amiknek én örültem - olyan szabályozási környezetet kell teremteni, amelyek ésszerű irányba terelik magát a rendszert. Ez szerintem meg is történt az emlegetett Antall-kormány alatt, hiszen tízezer ágy épült le anélkül, hogy abból ilyenfajta vita lett volna, mint ami az elmúlt években a kapacitás körül kialakult. (Bauer Tamás: Más volt az ellenzék!) Én tudnék olyan esetben a kapacitás szóval érdemben foglalkozni, hogy ha valahol látnám, hogy a finanszírozás közvetlen módon összefügg a kapacitással.
Van összefüggés, közvetett összefüggés. Arra gondolunk, hogy ha egyszer az az ágy ott áll a maga négy lábán, akkor a szakma majd valamiképpen kerít rá egy beteget. Ezen az alapon van szakmai indokoltsága az ágyak csökkentésének, ami föltehetőleg fölösleges bennfekvéseket takar. Azonban nem lehet íróasztal mellett kitalálni, hogy hány ágy az ideális. Ezért volt rossz az a törvény, amelyik megpróbált, úgymond, normatívát adni valamire, amin az egész szakma a hasát fogta a nevetéstől.
Azt gondolom, hogy ez egy teljesen elveszett út volt. Ezt be kell fejezni. Ha egyszer bekerül az államigazgatásba egy szó, annak a kiirtása rettenetesen nehéz, mint ahogy egyszer bekerül egy... - ezt nem mondom. A salátatörvényt akartam megint ragozni, de megígértem, hogy nem teszem.
Le is járt az időm. Köszönöm a türelmét, elnök úr. (Kékkői Zoltán tapsol.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem