DR. RÉPÁSSY RÓBERT

Teljes szövegű keresés

DR. RÉPÁSSY RÓBERT
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Csak nagyon röviden szeretném önöket emlékeztetni arra, hogy az ebben az ügyben érintett törvény kapcsán a három hét alatt összeült az Országgyűlés alkotmány- és igazságügyi bizottsága és zárószavazás előtti módosító javaslatot nyújtott be, ami azt mutatja, hogy indokolt volt a zárószavazás elhalasztása. Utána az Országgyűlés elfogadta a zárószavazás előtti módosító javaslatot és elfogadta a törvényt. Tehát kérem, mérlegeljék azt is, hogy amikor a bizottság elnöke indokoltnak találta a szavazás elhalasztását, ezt a bizottság utána - mellesleg nagyon nagy többséggel - zárószavazás előtti módosító indítványával világossá tette, hogy igenis el kellett halasztani a szavazást. Így születhetett meg az a kétharmados törvény, erre bizonyára emlékeznek.
Ez persze még nem lenne indok, de hangsúlyozom, hogy mivel a zárószavazás előtti módosító javaslat megszületett, ezért arra kell hogy következtessünk, hogy volt koherenciazavar, ami miatt el kellett halasztani a zárószavazást, tehát indokolt volt, hogy ez az eljárás megtörténjen.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem