DR. KÓRÓDI MÁRIA

Teljes szövegű keresés

DR. KÓRÓDI MÁRIA
DR. KÓRÓDI MÁRIA (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Úgy tűnik, hogy az Orbán-kormány az új köztisztviselői kar kialakításánál megtalálta a mintaként szolgáló figurát. Ez a törvények fölött álló, politizáló, küldetéstudatos köztisztviselő figurája: ez a figura Grespik László. A Grespik-modell követendő mintájában szemmel láthatóan a teljes hazai jobboldal egyetért; legutóbb Csurka István magasztalta Grespik áldásos tevékenységét. (Derültség az SZDSZ és az MSZP soraiban.)
Grespik László az a típus, aki - saját szavai szerint - ez alatt a kormányzat alatt mindig nyerőre áll. Grespik László nyilatkozataiból kitűnik, hogy döntései előtt mindent meggondol, mindent megfontol, és a későbbiek során sem cselekedne másként. Grespik László úgy gondolja, hogy a közigazgatási hivatalok vezetői és a Belügyminisztérium közigazgatási szakemberei közül csak ő képes a vonatkozó jogszabályok korrekt módon való értelmezésére, sőt Grespik László azt gondolja, hogy a bíróságok jogértelmezései sem helytállóak, a bíróságok döntéseivel nyíltan szembefordul.
Grespik László - más köztisztviselőkkel ellentétben - szemmel láthatóan szereplési kényszerben szenved. Fő feladatának, küldetésének érzi, hogy hetente tegyen egy olyan kijelentést, amin az emberek egy jelentős része felháborodik, tegyen egy olyan intézkedést, amelynek következtében az adófizetők pénzén hadakozhat a bíróságon. Mindannyian emlékezhetünk számos vitatható hivatali intézkedésére, a hivatal nevében tett megnyilvánulásaira, a Meixner-iskola működésének akadályozására, a külföldiek ingatlanvásárlásának sajátos jogértelmezése alapján való korlátozására és nagyon érdekes médiaszerepléseire.
A Belügyminisztérium minden alkalommal kiállt Grespik László mellett, jóllehet a közigazgatási hivatal vezetőjének hibás döntéseit a bíróság számos elmarasztaló döntése bizonyította. Grespik László az egyik ilyen elmarasztaló bírósági ítélet után minden kertelés nélkül, nyíltan kijelentette, hogy nem ért egyet a bíróság ítéletével, ezért azt végre sem fogja hajtani, és időtlen időkig ül azokon az ügyeken, amelyekben a bíróság új eljárásra utasította.
Tisztelt Államtitkár Úr! A Belügyminisztérium is átfogó vizsgálatot indított Grespik hivatalában, s megállapította, hogy nagyon vitathatóak Grespik szereplései, megállapította, hogy azok az intézkedések, amelyeket ingatlanügyekben tesz, nem elfogadhatóak - mégsem vonták le a konzekvenciát. Ezért tisztelettel kérdezem, hogy a Miniszterelnöki Hivatal, a miniszterelnök úr ezt a Grespik-modellt tekinti-e a követendő mintának.
Elfogadható-e, hogy egy köztisztviselő a bíróságok ítéleteit ne hajtsa végre, és ezt nyíltan kijelentse? (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem