IFJ. HEGEDŰS LORÁNT
IFJ. HEGEDŰS LORÁNT
IFJ. HEGEDŰS LORÁNT (MIÉP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! "Betyár urai így nevelték, / Nem rug vissza, csak búsan átkoz / S ki egyszer rugott a magyarba, / Szinte kedvet kap a rugáshoz." - Adynak a múlt század eleji váteszi látását véresen igazolták a XX. században a Kun-Stromfeld-Szamuely-, Rákosi-Gerő-Farkas-vöröstrojkák, az Andrássy út 60. bosszút lihegő verőlegényei, a székely fiúkat lefejező Maniu-gárdisták, a bácskai 40 ezer magyart horrorisztikus eszközökkel lemészárló csetnikek, a 40 ezer kárpátaljai és 100 ezer csonkaországi magyart halálra adó malenykij robotok.
Ennyi rúgás után nem érhette váratlanul a nemzetet, hogy 40 ultraliberális, úgynevezett értelmiségi - mintegy kedvet kapva a rúgáshoz - egy csákvári magyar fiatalembert vélhetően halálra rugdosó és ütlegelő csoport befogadásáért nyilvánított köszönetet a francia nemzetnek és a francia miniszterelnöknek. Hazaárulóknak csak azért nem nevezhetjük őket, mert soha nem azonosultak egy lélekrezdülésnyire sem a magyar néppel, annak sorsával, történelmével, kultúrájával, életével. Ki kell mondanunk, hogy személyükben egy kisebbségtöredék az ország legnagyobb lélekszámú stigmatizált kisebbségét kívánja maga elé állítani, ha kell, túszul ejteni, hogy legalantasabb magyarellenes ösztöneit kiélhesse; izraeli bajtársait felhasználva, a Magyar Köztársaság alkotmányát durván megsértve etnikai, faji jellegű uszítást visz végbe.
Spiró György írta még a kommunista diktatúra bukása előtt a mélymagyarról: "Ó, ha újra sercegve szívhatnák a vért!". Hát itt vannak a Németh László "hígmagyar" kategóriájába sem sorolható vérszívók, akik a nemzet testén élősködő piócaként a csákvári magyar fiatalember vérén hízlalják az egyenlő bánásmód csúszó-mászó mázával bevont magyarellenes diszkriminációjukat.
Az, hogy a Magyar Köztársaság igazságügy-miniszterének kiadatási kérelmével szemben a Francia Köztársaság menekültként ismer el vélhetően köztörvényes bűnözőket, szégyen az úgymond "Szabadság, egyenlőség, testvériség!" hazájára nézve. Az viszont még nagyobb szégyen, hogy a Magyar Köztársaság Országgyűlésének emberi jogi bizottsága mindennek alapján a múlt héten egyáltalán napirendre vette azt az SZDSZ-es kezdeményezést, hogy vitassa meg a Kaltenbach-féle etnikai-nemzetiségi antidiszkriminációs javaslatot. A tervezet a bizonyítási teher megfordításával folyamatos vérvád fenntartását kívánja elérni a többségi magyarsággal szemben, azaz bizonyítsa a megvádolt, hogy nem diszkriminált, a közvetett diszkrimináció megfoghatatlan fogalmával pedig - miként a vaksötét szobában a koromfekete macskát megtaláló totalitárius paranoia - megtalálná a diszkriminációt ott is, ahol nincs. Mindezen nem elhanyagolható erőfeszítésének sikeréért a magyart bennszülötti sorsba süllyesztő idegenség a magyar adófizetők pénzén szúrópróbát végző hivatásos spiclihálózatot tartana fenn.
Törekvéseik veszélyességét mutatja a zámolyi cigányok strasbourgi kalandozását megszervező szakértő háttérapparátus, többek között Katz Katalin, a jeruzsálemi héber egyetem szociológiai tanszékének előadója, kinek - csakúgy, mint társainak - nem valószínű, hogy bármikor is eszébe fog jutni, hogy akár csak egy dollárral is támogassa az izraeli hadsereg által lemészárolt palesztin gyerekek családjait. A háttérrel kapcsolatosan felmerül a kérdés: lehetséges-e, hogy a világon a legjobban szervezett titkosszolgálatként nyilvántartott Moszad nem tudott arról, hogy újdonsült állampolgárai a volt vagy kettős állampolgárságuknak megfelelő titkosszolgálat keretében egy harmadik országgal szemben lejárató kampányt végeznek egy negyedik országban. Úgy vélem, ebben az esetben a Moszad a világ legrosszabbul szervezett titkosszolgálata lenne, márpedig ezt a legnagyobb faji előítélettel sem állíthatná senki.
Ha hazaárulóknak nem is, '56 árulóinak bizton nevezhetjük az aláírókat. (Moraj az SZDSZ és az MSZP soraiban.) Az '56-osok francia részről történő befogadását vélhetően köztörvényes bűnözők befogadásához hasonlítani - Albert Camus nagy francia írónak az '56-os forradalomról írt szavai szerint - minősíttetik a legpiszkosabb, legaljasabb árulásnak, rámutatva arra, hogy ennél mélyebbre írástudó ember nem süllyedhet. A magára maradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz (Dr. Kis Zoltán közbeszól.), ha soha, sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol, még közvetve sem igazoljuk a gyilkosokat. Ha a vélhetően magyarölő gyilkosokat igazolóknak szintén kalandozásra támadna kedvük, mert végképp elviselhetetlen számukra, hogy annyi balszerencse közt, oly sok viszály után a bennszülött magyar még mindig nem rúg vissza, de legalább már ismét, ha búsan is, átkoz, akkor egészen biztosan lesz 40 magyar értelmiségi, aki köszönetet fog nyilvánítani a fent említett, Magyarországot lejáratni kívánó kampányban érintett országok bármelyikének, hogy befogadta őket.
Köszönöm.
