LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az általános vita első szakasza egyértelművé tette azt, hogy a törvényjavaslat legfontosabb célja a parlamenti többség számára elfogadhatatlan. A továbbiakban tehát fel kellene sorolnunk azokat a feltételeket, amelyek révén reményeink szerint közeledhetnek a ma még egymástól távol lévő álláspontok, s miniszter úr előbbi megszólalása ad reményt arra, hogy az álláspontok közeledjenek.
Tisztelt Ház! Kiinduló tételnek kellene tekinteni azt az egyszerű tényt, hogy a szocialista diktatúra utáni első szabad választás 1990-ben volt. Másképpen kell tehát megítélni az 1990 előtt keletkezett, az elnyomást szolgáló titkosszolgálati jelentések nyilvánosságát, és másként kell megítélni az 1990 utániakét. A törvényjavaslat nem tesz különbséget a kétféle legitimitású titkosszolgálatok iratai között, ami ellentétes az adatvédelmi biztos korábbi állásfoglalásával is, amely szerint meg kell különböztetni a jogszerű és a jogellenes módszerekkel megszerzett információkat.
Meg kell jegyezni, hogy a Történeti Hivatal létjogosultságát éppen az adja, hogy a rendszerváltás előtt keletkezett iratok különleges bánásmódot igényelnek, ideje tehát meghatároznunk a különleges bánásmód mibenlétét. Az eltelt idő nem lehet a megkülönböztetés indoka. Például óriási titkosszolgálati segédlettel, 1946 nyarán kezdődött meg az egyházi hátterű katolikus és protestáns szervezetek felszámolása. Csak katolikus egyesületből másfél ezret oszlattak fel 1946 nyarán. Ezt követően mind gyakrabban tiltottak be körmeneteket, búcsújárásokat, zarándoklatokat és egyéb egyházi megmozdulásokat. Ezt követően 1948-49-ben került sor az egyházi könyvkiadók és az egyházi sajtó államosítására. S most nem beszélek arról a sok emberről, egyházi személyiségről - Mindszenty bíborosról -, akik igen keményen megszenvedték ezt az időszakot.
Nem látom át, hogy miért kellene bármit is titkosítani az akkori gyalázatos tettekből. Akik ebben a több mint ötven évvel ezelőtti akcióban mint hálózati személyek részt vettek, azok többsége már nem él, vagy már régóta élvezi a kiemelt nyugdíját. Közülük nyilvánvalóan már nem dolgozik senki sem. Semmilyen nemzetbiztonsági érdek nem fűződik tehát az akkori akciók titkosításához. Semmi nem indokolja azt, hogy ne ismerjük meg a kommunista diktatúra mindennapjait.
Tisztelt Ház! Véleményem szerint nem lehet a megkülönböztetés indoka az, hogy melyik ügy tartozott a III/III-as ügyosztályhoz, és melyik a III/II-eshez vagy máshoz.
(15.00)
Ezek a feladatkörök és osztályok folyton változtatták tevékenységi területüket, de közös volt bennük egy zsarnoki hatalom szolgálata, s a demokratikus törekvések elfojtása. Például az 1947 és '51 között lezajlott egyik nagy gazdasági pert, a MAORT ellenit az Államvédelmi Hatóság vezényelte le. Az ipari objektumokra vonatkozó megfigyelések az 1960-as évek második felétől átkerültek a kémelhárításhoz, a III/II-es részleghez, illetve a katonai elhárításhoz, a III/IV-es részleghez. Mindmáig az olyan volt nagyüzemek, mint a Tiszai Vegyi Kombinát, a százhalombattai kőolajfinomító, az összes, a várpalota-inotai, komlói, oroszlány-bokodi, kazincbarcikai, tatabányai erőmű, a tatabányai és az ajkai alumíniumkohó iratai azért nem hozzáférhetőek a Történeti Hivatalban, mert úgymond a katonai elhárítás ügykörébe tartoznak.
Elfogadhatatlan ez az érv is, hiszen ezáltal elrejtjük a munkásságot beáruló, elméletileg, tehát állítólagos uralkodó osztálynak kinevezetteket megfigyelő szervezetek tevékenységét. Az ipari objektumoknak a kémelhárítás vagy a katonai elhárítás révén történő megfigyelése semmiképpen nem jelenti azt, hogy az így szerzett információk túlnyomó többségét ne a III/III-as főcsoportfőnökség használta volna.
Tisztelt Ház! A szovjet fogságból hazatérteket még évekig figyelték. Semmilyen katonai érdek nem fűződhet már az akkor leírtak titkosításához. Mi lehet tehát a nyilvánosságra hozatalnak az egyetlen elfogadható feltétele? Talán csak az a nemzetbiztonsági érdek lehet feltétel, hogy az akkor diktatúrát szolgáló hálózati személyek még ma is fontos feladatot tölthetnek be a világban vagy itthon. Csendesen megkérdezhetném persze azt, hogy miért ennyire megbízhatóak ezek a korábban esetleg más külföldi hatalmat szolgáló személyek, de nem kérdezem meg, mert a moralizálás valószínűleg távol áll ettől a szakmától.
Azt természetesnek tekintem, hogy a 150 évre kiterjedő védettséget megkapják azok a hivatásos alkalmazottak is, akik az első szabad választást követően léptek szolgálatába. Viszont nem tartom indokoltnak, hogy a BM III-as főcsoportfőnökségének és elődszervezeteinek az iratai, továbbá a HM felderítő csoportfőnökségének és jogelődjei iratai 150 évig ne legyenek kutathatóak, mivel nyilvánosságra hozataluk már semmilyen nemzetbiztonsági kockázattal nem jár.
Dr. Horváth Balázs MDF-es képviselőtársammal együtt egy ilyen tartalmú módosító javaslatot nyújtottunk be. Minden becslés szerint az összes titkosított anyagon belül a kellő indok nélkül titkosított vagy fekete filccel áthúzott sorok aránya legalább 90 százalék lehet, tehát a törvényjavaslat ilyen arányban védené azoknak a hálózati személyeknek az úgymond személyiségi jogait, akik már nem is élnek, vagy csak 1990 előtt voltak a szolgálatok tagjai.
El tudnám tehát fogadni az 1990 előtt keletkezett iratok titkosítását, de legfeljebb csak 10-15 százalék hányadban, a többi adat titkosítására nem látok semmilyen, úgymond nemzetbiztonsági indokot, hiszen az akkori hálózati személyek többsége vagy már nem is él, vagy már nem dolgozik a nemzetbiztonság területén. Azoknak a személyeknek a hosszú távú adatvédelmét is el tudom fogadni, akik 1990 előtt nem elnyomói, hanem nemzetpolitikai célokat szolgáltak. Annak viszont még a gondolatát is elutasítom, hogy egy diktatórikus állam szilárdsága érdekében engem erkölcstelenül lehallgatók, leveleimet feltépők, a lakásomba poloskákat elhelyezők hozzám képest olyan többletjogokkal rendelkezzenek, hogy ők mindent tudhatnak rólam, én meg semmit sem róluk. Elfogadhatatlan számomra azok állítólagos személyiségi jogait védeni, akik abból éltek, nem is rosszul, hogy lábbal tiporták mások személyiségi jogait.
A törvényjavaslatban szereplő 150 éves titkosítás nem jelent automatikus nyilvánosságot, hiszen esetleg még évtizedekig ezután senki sem nyúl az ilyen iratokhoz. Például a bécsi levéltárban a titkosságot feloldó határidő után is csak több évtized múlva kerültek a történészek kezébe, mintegy két évtizede azok a jelentések, amelyekből kiderült, hogy - és nagyon szomorúan mondja ki az ember ezt a nevet - Martinovics Ignác fizetett besúgó volt. Sajnos, a bécsi hadilevéltár adataiból az is kiderült, hogy több, a maga korában ünnepelt '48-as honvédtiszt a Bach-korszakban jelentéseket írt gyanúsnak ítélt honvédtársairól. Egyszer úgyis eljön az igazság pillanata; de miért félünk szembesülni ezzel most?
Egyébként egy interpellációs szöveget készítettem elő a hazai neveléstörténet egyik megalapítójának ügyében, aki jóval 150 esztendővel ezelőtt bizony a bécsi rendőrség spliclije volt, és az elmúlt években derült ez ki, de tíz esztendővel ezelőtt egy pedagógiai főiskolát róla neveztek el. Azt hiszem, hogy igazán méltatlan, és 150 esztendő után is meg kell büntetni az olyat, aki aljas módon, kifejezetten anyagi szándékkal képes volt társait, barátait besúgni, följelenteni.
A politikai rendőrség még 1989-ben is 170 ezer embert tartott megfigyelés alatt. A korábbi évtizedekben megfigyelt százezrekről csak sejtéseink lehetnek, amíg mi magunk védelmezzük a minket megfélemlítő szervezetek jelentéseit.
Meggyőződésem, elemi tisztesség lenne ezeket nyilvánosságra hozni, különben tényleg joggal kérdezhetik meg tőlünk, hogy történt-e rendszerváltás.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
