DR. KIS ZOLTÁN
DR. KIS ZOLTÁN
DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt mezőgazdasági bizottság kibővített ülése! - így fél tizenkettő után négy perccel. Ez egy politikai testület is, még akkor is, ha ilyen baráti csoportosulásban gyűltünk össze a Magyar Köztársaság parlamentjében. Itt politizálásnak is van helye, még olyan szomorú órán is, amikor az a miniszter, aki a költségvetés időszakában oroszlánként kívánt küzdeni az agrárium támogatásáért, azt mondta, hogy feladja érte a bársonyszékét is, és hátulról fog beszélni. Most meghatottan látom, hogy nincs a székében, de hátul sincs. Tehát nem nagyon foglalkozik azzal az előterjesztéssel, amelyet a kisgazda képviselőtársai, a frakció tagjai benyújtottak.
Ennek a tárgyalásnak is azt az ómenjét látjuk, hogy nem biztos, hogy valamiféle érdemi eredményt fog hozni. És hogy egyáltalán beszélhetünk erről, ehhez kellett az ellenzék támogatása, segítettünk a kisgazda barátainknak abban, hogy a miniszterüknek, aki most megbízottként ül ebben a székben, ismételten fel tudják vetni ezt a problémát, ha már a korábbi miniszterükkel nem sikerült ezt lerendezni. Nos, Boros miniszter úr különböző javaslatokra kért bennünket, segítséget, támogatást a gondok megoldására. Azt hiszem, hogy ezek részben adottak, részben korábbi időszakból már ismertek, csak sajnos vagy nem kerültek megvalósításra, vagy meg lettek szüntetve. Miről is beszélek?
A nem biztosítható károk vonatkozásában 1996-tól működött egy alap az agrártámogatáson belül. Ezt az alapot úgy indítottuk el, hogy amennyi az állami támogatás, annyi termelői befizetést is kérünk, és ennek az alapnak a feltöltése fokozatosan a mezőgazdasági ágazat szereplőivel közösen történik meg, és a kezelését az agrár-érdekképviseleti szervezetek, valamint az Agrárkamara bevonásával képzeltük el. Sajnos, ez az alap 1998-ra kimúlt, mert termelői befizetések nem nagyon jöttek, a mi pénzeinkre meg az igény nem érkezett meg, így az a Pénzügyminisztériumhoz került át 1998. január 1-jétől.
Ekkor működtettük azt a párhuzamos rendszert is, amelyet úgy hívtak, hogy önkéntes mezőgazdasági biztosítóegyesületek. Ezeknek a támogatása egyébként 50 százalékos volt, tehát aki beszállt, annak a saját maga által vállalt biztosítási díj 50 százalékát átvállaltuk, épp azért, mert a nagy biztosítók hozambiztosítást nem kötöttek. Nem kötöttek, azt mondták, őket belvíz, aszály, muszáj nem érdekli, nincsenek benne. Ezek el is kezdtek szerveződni és erősödni, mígnem az elmúlt év novemberében ez az Országgyűlés elfogadott egy törvényt. Itt érveltünk, beszéltünk, könyörögtünk, hogy ne hozza meg ezt a törvényt a biztosítótársaságokra, amit meghoz, mert a multik érdekeit képviseli, illetve ne úgy hozza meg, ahogy meghozza, hagyjon helyet ezeknek az önkéntes biztosítótársaságoknak, mert a mezőgazdaság nem képes most egy ilyen tőkekoncentrációra, amit ez a törvény előír, részben mert nincs annyi jövedelmük, részben mert még gyengék, most indultak. Sajnos, a törvény a további önkéntes mezőgazdasági biztosítási egyesületeknek a jövőjét, illetve az újabb szerveződéseit gátolja, tehát ez nem fog menni.
A költségvetés tárgyalása során erre az aszálykárra kitértünk. Csatári József képviselőtársunk be is nyújtott ehhez módosítót. Innen is érkeztek egyébként, ellenzéki módosító indítványok is voltak. Nagyon sajnáljuk, hogy a költségvetésben ezek nem kerültek elfogadásra, bár ellenzéki támogatást kaptak. Megoszlott a vélemény az Országgyűlésben, tehát a költségvetésbe az erre rendelt tételek nem kerültek be.
Nézhetnénk azt is, hogy a jelenleg rendelkezésünkre álló támogatási alapokat hogy lehet átcsoportosítani. Németh Imre úr utalt rá, valóban megoldható, erre kormányzati felhatalmazás van, alapokon belüli cserével. Sőt, a minisztérium saját hatáskörében is megtehet ilyen lépéseket. Mi ezt is szóvá tettük, felhívtuk a figyelmet arra, hogy talán a költségcsökkentő támogatásokat differenciáltan kellene adni azon területek figyelembevételével, ahol az aszály ilyen hatalmas kárt okozott.
Volt egy szervezet, amelynek az volt a dolga, hogy finanszírozza a termelést, illetve próbáljon olyan támogatást nyújtani a gazdáknak, amely áthidalja a periodikusan érkező bevételek közötti viszontagságos időszakokat. Ezt közraktárnak hívtuk. A közraktározási törvény meg is született, és egy százszázalékos állami tulajdonban lévő, kifejezetten a gabonára specializált közraktár céget is működtetünk, illetve még működik most is, bár az igazgató asszony fel van függesztve. Ezt Concordiának hívják. Tehát a Concordián keresztül, ha esetleg hatékonyabban gazdálkodik és nem herdálja a pénzeket, akkor bizony komoly támogatást lehetett volna nyújtani az aszálykárt szenvedettek részére is; hogy ne kelljen eladni például 1700 forintért azt a gabonát, amit - itt mondta Hanó képviselő úr - 3500 forintért aztán el lehetett adni. Mert bizony a közraktár erre van kitalálva: kedves barátom, megkapod, most kifizetjük neked az 1700-at, aztán tároljuk, kapod az államtól a tárolási támogatást, és amikor 3600-ért eladtuk, akkor még a különbözet is tiéd. De mást hivatott szolgálni ez a cég, úgy tűnik, az utóbbi időben, ezt majd az új miniszter úrnak lesz feladata esetleg megvizsgálni.
Németh Imre úr, illetve Pásztohy András úr is utalt rá, hogy hova költöttünk még pénzeket. Itt ez az üzletrésztörvény, elvitt innen pár tíz milliárd forintot, mint tudjuk. Ez ki lesz fizetve, mert most fontosabb volt az a politikai érdek, hogy a kívülállók, jórészt nem a mezőgazdaságban dolgozók üzletrészvagyonhoz jussanak azok kárára, akik ebből kénytelenek megélni, és akiknek bizony most a költségvetés egyéb irányú elkötelezettsége miatt nem jut semmiféle fedezet.
Aztán voltak még a minisztérium környékén olyan cégek, amelyeknek esetlegesen a pénzügyi forrásai részben fedezetet nyújtottak volna az átmeneti támogatásra, akár, mondjuk, az állami garanciával biztosított hiteleknél. Erről hallottunk itt, hogy bizonyos területeken vizsgálja a miniszter úr, hogy mennyiben volt indokolt kifizetni, hogy mentek csődbe egyes mezőgazdasági vállalkozások a hitel felvételét követő második napon. Volt ilyen is.
(23.40)
Azután meg kell nézni, hogy az Agrárinnovációs Kht. milyen pénzügyi háttérrel és hová juttatott támogatásokat. Lehet, hogy ezek önmagukban nem nagy tételek, de ha majd a vizsgálati anyag összeáll, akkor elképzelhető, hogy az a sok kicsi kiadna annyit, mint amennyire most itt az országgyűlési határozat kapcsán ennek az egyébként is nagy kárt szenvedett ágazatnak szüksége lenne.
Úgy gondolom, hogy ezek a figyelemfölhívások itt az elmúlt másfél évben megtörténtek az ellenzék részéről is, és - megmondom őszintén - a Kisgazdapárt egyes képviselőinek szavaiból is kiderültek, ezek semmiféle meghallgatásra nem találtak a tárcát akkor irányító vezetők részéről. De nem találtak meghallgatásra a kormány első embere, a miniszterelnök részéről sem. Politikai döntések voltak, és két évig felelőtlen gazdálkodás. Most erre lehet azt mondani, hogy mi láttuk, tudtuk, és itt van ez az országgyűlési határozat, amivel majd valamit megoldunk.
A Széchenyi-tervben esetlegesen el lehetett volna képzelni egy olyan pályázatot is, ami azt mondja, hogy azokon a hátrányos helyzetű területeken, ahol ilyen jellegű problémákkal találkoztunk, és amelyek feltételezhetően a jövőre nézve is meglesznek, a válságkezelésre akár termékszerkezet-váltással vagy a fejlesztések további ösztönzésével pénzügyi forrásokat biztosítunk.
Úgy tűnik, hogy ez sem ment, mert a Széchenyi-tervben mezőgazdasági jellegűt, kifejezetten mezőgazdaságit - a falusi idegenforgalmat leszámítva - semmit nem találtam. Úgy tűnik, nincs is. Tehát, ha a kormány igazán akarta volna, meg tudta volna oldani ezt a dolgot.
Most tehát ezt az országgyűlési határozattervezetet tárgyaljuk, itt a szándék megvan, hogy ezt elfogadjuk. Lehet, hogy át is megy a Ház többségén, de istenigazából ez sem lesz semmiféle kötelező érvénnyel a kormányzati döntésekre. Azt hiszem, hogy határozatok helyett valóban tettekre és cselekedetekre lenne szükség, illetve olyan pénzügyi átcsoportosításokra, olyan pénzügyi koncentrációra, amely a jelenleg elfogadott kétéves költségvetés keretei között megoldható.
Azt hiszem meg fogjuk egyébként szavazni, ezzel egy gesztust gyakorolunk az ágazatban dolgozók felé, hogy igen, igen, mi is azt szeretnénk, ha a kormány komolyan venné ezt a problémát. Csak az a furcsa, hogy ezt kormánypárti képviselőknek kell a volt korábbi saját miniszterükkel szemben, így posztumusz, megoldani.
Köszönöm szépen.
