DR. MÁTRAI MÁRTA
DR. MÁTRAI MÁRTA
DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! A rendszerváltozás egyik fő célkitűzése a jogállamiság megteremtése volt. Ez önmagában kifejezi, hogy az úgynevezett szocialista rendszer nem volt jogállam. A nem jogállami évtizedekben nemcsak a hatalom volt jogszerűtlen, nemcsak a társadalom életét szabályozó rendelkezések születtek meg jogszerűtlen eljárással, hanem súlyosan sérültek az egyes emberek általános és személyes jogai is.
A jogállamiság megteremtése a szabadon választott Országgyűlés által hozott törvények sokaságát kívánta meg. Az újonnan megalkotott törvények biztosítják minden területen a személyes jogokat, beleértve az egyes emberek személyes adatainak védelmét, a személyes adatok fölötti önrendelkezési jogot. Ugyanakkor nyilvánvaló az is, hogy a társadalom elidegeníthetetlen joga, hogy megismerje a múltat, hogy feltáruljanak a diktatúra jogsértései, hogy az egyes emberek megtudhassák, hogy őket személy szerint milyen módon érték jogsérelmek.
Ezen fő elvek figyelembevételével született meg az 1994. évi XXIII., úgynevezett ügynöktörvény. A társadalomban akkor hevesen élt a vágy, hogy feltáruljanak a múlt gazságai és az az igény, hogy neveztessenek meg azok az emberek, akik ezeket a gazságokat elkövették, vagy részt vállaltak azok elkövetésében. Jogos igénynek tűnt, hogy megtudják az emberek, mit követtek el ellenük. Mindannyiszor, amikor az ügynöktörvény valamilyen oknál fogva napirendre kerül, megújuló heves viták kereszttüzének van kitéve. Az ellenzők mindannyiszor azzal érvelnek, hogy nem kell a múltban vájkálni, sebeket felszaggatni és megosztani ezáltal a társadalmat. Ezek hamis érvek. A társadalomnak és az egyes embereknek egyaránt joguk van megtudni az igazat, ami velük történt. Az igazság azoknak fáj, akikről kiderül bűnösségük.
1993-ban, amikor az Országgyűlés elkezdte tárgyalni az első törvényjavaslatot, a Fidesz vezérszónoka, Kövér László a következőket mondta: "Ezen a törvényjavaslaton, mint a kanyarón, át kell esnünk, mert muszáj valamit ellapátolni abból a mocsokból és szemétből, amit mások előttünk összehordtak.
(16.10)
Ez a mocsok és szemét még nem lett teljesen eltakarítva. Az emberek igenis tudni akarják, hogy mi történt velük a pártállami diktatúra évtizedeiben. Most ismét tágítjuk a rést a titkok falai között a megismerhetőség felé."
Nem igaz, hogy csökkenne a társadalmi elvárás a múlt gazságainak feltárása miatt. A teljes igazságot kell kutatni és meg kell nevezni a bűnösöket, kiváltképp akkor, ha azok a politika, a hatalom, a közélet, a közvélemény-formálás színterén szerepet vállalnak. A jogállami keretek között a legteljesebben kell törekedni arra, hogy mindenki megismerhesse a saját életének legbelsőbb titkait fürkésző galád turkálásokat, és a társadalom önvédelmi reflexének életben tartása végett ébren kell tartani az egyáltalán nem távoli múlt rémségének ismeretét. Be kell látni azonban, hogy egyrészt nem lehet parttalanul szabad folyást engedni ennek a megismerésnek, mert figyelmünket elsősorban a jövőre kell irányítanunk, hogy mielőbb létrejöjjön az a polgári társadalom, amelyben az emberek szabadon, félelem nélkül és jólétben élhetnek. A jogállamisághoz azonban az is hozzátartozik, hogy bármennyire is elvárjuk a bűnösöktől, hogy legalább kérjenek bocsánatot elkövetett tetteikért, jogállami keretek között őket is megilleti a mindenkinek kijáró védelem. Nehéz utat járt be több cikluson keresztül a magyar törvényhozás, hogy ezt a paradoxont feloldja, hogy jogállami keretek között biztosítsa a múlt feltárását. A most napirendre került törvényjavaslat ennek a folyamatnak egy nagyon fontos állomása.
Hadd idézzem fel, hogy az 1994. évi XXIII. törvény egyes pontjait az Alkotmánybíróság megsemmisítette, és egyben jogalkotási kötelezettséget írt elő az Országgyűlés számára, amelynek eredményeképpen az 1996. évi LXVII. törvény rendelkezik a Történeti Hivatal felállításáról. A Történeti Hivatal biztosítja az érintettek számára a róluk nyilvántartott adatok megismerésének lehetőségét, az átvilágítóbírók iratanyaggal való ellátását és a kor szomorúan sajátos történetének kutatását. A tárgyhoz kötődően a 2000. évben Csúcs László képviselő úr és jómagam közösen nyújtottunk be törvénymódosítási javaslatot, amely által tágabb keret nyílt a felelős tisztséget betöltők és a közélet fontos szereplői átvilágítására, a Történeti Hivatal feladatainak bővülésére.
A most benyújtott törvény tartalmának alakulását tekintve nem lényegtelen az sem, hogy időközben a Történeti Hivatal a Belügyminisztérium épületéből önálló székházba költözött.
A jogállamiság elve érvényesül most is, amikor az Országgyűlés megalkotja ezt a törvényt, amire azon országgyűlési határozat kötelezi, amely a Történeti Hivatal 1997-98. évi tevékenységéről szóló beszámolót nagy többséggel elfogadta, és a tapasztalatok tükrében azokra az anomáliákra is felhívta a figyelmet, amelyek a korábbi törvényből erednek. Ezek korrekciójára most kerül sor.
A jogállami keretek megszilárdulását viszi előre, hogy a jelen törvény szaklevéltárrá minősíti a Történeti Hivatalt, érvényesíti rá vonatkozóan is a levéltári törvényt. Lehetőséget teremt arra, hogy a nemzetbiztonsági eszközökkel folytatott tevékenységek dokumentumanyaga egy helyen legyen tárolva, ezzel könnyítve a kutatás feltételeit. Ugyanakkor gondosan ügyel arra, hogy külön szabályok vonatkozzanak a nem jogállami módon született iratanyagokra és a jogállami iratanyagokra; hogy különös védelmet élvezzenek azok a személyek, akik hazánkért, Magyarországért végeznek áldozatkész munkát akár a hírszerzés, a kémelhárítás, akár a szervezett bűnözés felszámolása területén.
Tisztelt Országgyűlés! A törvényről folytatott bizottsági vitában felvetődött néhány kérdés, szükségesnek tartom ugyanakkor, hogy itt az általános vita során oszlassunk el minden kételyt a törvény rendelkezéseivel kapcsolatban, és ha szükséges, módosító indítvánnyal is éljünk, hogy minden tekintetben a közakarat érvényesüljön. Ilyen vitatott kérdés volt az iratok minősítése, ki hogyan minősít, mennyi időre, és kik hogyan férhetnek hozzá az iratokhoz.
Elsőként le kell szögeznünk, hogy amikor a törvény minősítési jogkört biztosít a Történeti Hivatal elnökének, az nem jogosítja fel őt, hogy a hivatalba máshonnan bekerült iratokat átminősítse vagy azok határidején módosítson. A Történeti Hivatal elnöke kizárólag a hivatalon belül keletkezett, a hivatal működésével és biztonsági rendszerével kapcsolatos iratokat minősítheti; az ehhez való jogot viszont - kétség nem férhet hozzá - biztosítani kell számára. A jogállami keretek között keletkezett iratok minősítése annál a szervezetnél történik, ahol az iratokat készítették. A Történeti Hivatalba való bekerülésüket követően a levéltári törvény rendelkezései az irányadóak.
Ellenzéki képviselőtársaim kifogásolták a kutathatósági határidőt. Én magam is kissé túlzottnak tartom ezen iratok kutathatóságának 150 évig tartó tiltását, ezért módosító indítványt nyújtok be ezen határidő 90 évre történő csökkentésére.
A vita során felvetődött az is, hogy így a nemzetbiztonsági szolgálatoknak saját levéltáruk lesz, ami által ők diszponálnak az ott elhelyezett iratok felett. El kell oszlassam ezt az aggályt, hiszen a törvény pontosan fogalmaz, amikor kimondja, hogy a levéltári törvény, illetve ezen törvény szabályai szerint fog működni a Történeti Hivatal. Hangsúlyoznám, ez azt is nyilvánvalóvá teszi, hogy a Történeti Hivatal közvetlenül az Országgyűlés alá van rendelve, emiatt kapott a Történeti Hivatal elnöke államtitkári besorolást. Ezzel összefüggésben a törvény azt is kimondja, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok csak az Országgyűlés illetékes bizottságának hozzájárulásával tekinthetnek be a zárolt iratanyagokba, és kizárólag akkor, ha fontos államérdek fűződik hozzá.
Tisztelt Ház! Hangsúlyozni szeretném, hogy ez a törvény most két feladatot vállalt fel: az egyik, hogy feloldja azokat az ellentmondásokat, amelyeket a Történeti Hivatal Országgyűlésnek tett beszámolója tárt fel; a másik, hogy a Történeti Hivatalt szaklevéltárrá minősítse. Az első feladat megoldására, mint már említettem, országgyűlési határozat kötelez bennünket, a másikat pedig a célszerűség diktálja.
Az első feladat megoldása rendkívüli körültekintést igényelt, mert meg kellett oldani a jogállami normák betartása mellett a betekintés és a kutathatóság jogának érvényesítését. A személyes adatok védelme körébe tartozik a vallási, a politikai hovatartozás, és mint miniszter úr expozéjában utalt rá, az egészségi állapot is. A kommunista diktatúra éppen ezeket a jogokat vette semmibe, a politikai nézet, vallási hovatartozás miatt üldözte és részesítette bántalmazásban a polgárokat, súlyosan kárt okozva az egészségi állapotukban is. Éppen ezt akarjuk feltárni, mert ez lehet többek között biztosíték arra, hogy hazánkban soha többé ne történhessenek meg ilyen cselekmények.
Ugyancsak helyre kellett igazítani azt a korábbi törvényi rendelkezést, hogy senki más neve nem lehet felismerhető az iraton az érintetten kívül. Jól illusztrálta ennek abszurditását a Történeti Hivatal elnökének beszámolója, amikor két lány telefonbeszélgetését idézi, akik mindketten bemutatkoznak, majd elhatározzák, hogy elmennek együtt Maria Callas előadására. Ha szó szerint értelmezem a törvényt, akkor Maria Callas nevét is törölni kellene, mert más személy azonosítására alkalmas. Az ehhez hasonló képtelenségek feloldására a most tárgyalt törvényjavaslat helyes megoldásokat talált.
Eddig úgy tűnt, hogy a besúgó személyiségi jogait jobban védte a törvény, mint az áldozatokét, akiknek a magánéletét kifürkészték. Nem kell attól félni, hogy adott esetben a maguk sorsát, életét visszaolvasó emberek rájönnek, hogy ki volt az informátor, aki őket besúgta. Ez is történeti tisztánlátáshoz, a történeti igazságtételhez tartozik. Egyébként, ahogy telik az idő, a besúgók személye egyre kevésbé lesz érdekes.
Rendkívül sok fontos tapasztalat szűrhető ki azonban ezekből a jelentésekből; rámutatnak arra, hogy nem volt sajtószabadság, személyes szabadság, semmilyen szabadság sem volt; hogy a pártállam hogyan manipulálta a társadalmat. "A múlt nincs magától" - írta Illyés Gyula. A múltat meg kell keresni, a múltat ki kell kutatni. Ezzel a törvénnyel segítjük megtalálni a múltat.
A célul tűzött második feladatot is jól oldja meg a beterjesztett törvény, egyesíti magában a célszerűség és a jogszerűség szempontjait. Itt kell megjegyeznem, hogy a törvény nem érinti a nemzetbiztonsági szolgálatok tevékenységét, hiszen a nemzetbiztonsági szolgálatokkal kapcsolatban csupán arról rendelkezik, hogy a jövőben a levéltári anyagaikat a Magyar Országos Levéltár helyett a Történeti Hivatal fogadja be. Le kell tehát szögeznem, hogy ez a törvény nem kívánja meg a kétharmadosságot.
Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz-Magyar Polgári Párt úgy tekinti ezt a törvényt, mint egy fontos fejezetet a jogállamiság megszilárdításában, egyben jelentős lépésnek a múlt jogszerű megismeréséhez, valamint a jelen és a jövő későbbi korok kutatói számára biztosított lehetőségének megteremtésében.
(16.20)
Óriási eredménynek tartom, hogy már van erőnk összekötni múltat, jelent és jövőt. Ebben a törvényben éppen ezt tesszük. Kiigazítjuk a múlt minél teljesebb megismerésének feltételeit, és gondoskodunk arról, hogy utódaink megismerhessék azt a kort, ami a mi életünk, és mi formáljuk jövővé.
Felelősséggel vállaljuk jelenünket, de tudjuk, hogy azok a titkok, amelyeket hazánk érdekében őriznünk kell, később okulással szolgálhatnak leszármazottainknak, de tudnunk kell azt is, hogy döntéseink felett ítéletet is mondanak majd. Meggyőződésem szerint most helyesen döntünk, amikor ezt a törvényt elfogadjuk. Remélem, a késői utódok a Történeti Hivatalba a jövőben bekerülő iratokból számukra kedvezően olvashatnak, nem úgy, mint a Történeti Hivatalba eddig bekerült iratokból, amelyeket eddig átok kísért.
Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)
