BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Egy három napon keresztül, mármint három ülésnapon keresztül folytatott érdekes vita végén szeretnék néhány megjegyzést tenni, kiegészítve azt, amit Kóródi Mária és Hack Péter a Szabad Demokraták Szövetsége részéről már elmondott ebben a vitában.
A fő kérdés az, amivel foglalkozni szeretnék, hogy miféle államfelfogásba illeszkedik a kormány törvényjavaslata. Számomra az derült ki, tanulmányozva a törvényjavaslatot és hallva a törvényjavaslatot indokló kormánypárti képviselői felszólalásokat, azokat a kommentárokat, amelyeket kormánypárti politikusoktól és korábban magától a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter úrtól hallottunk, hogy itt hatékony államról van szó abban a felfogásban, amelyben önök gondolkodnak, és ez az egyetlen lényeges jelző, amit a Fidesz az állam, az államigazgatás, a közigazgatás jellemzésekor használ. Márpedig a mi felfogásunk szerint a demokratikus, ellenőrzött államigazgatás az, amire egy polgári társadalomban szükség van. Arra a felfogásra, amelyikbe ez a köztisztviselői törvénykoncepció illeszkedik, egy egyirányú, egyoldalú függőségi rendszer a jellemző, hiszen a felfelé való lojalitás az a szempont, ami ezen a törvényjavaslaton végigvonul.
Már a bizottsági vitában, és amikor itt néhány percben módom volt a költségvetési bizottság vitáját ismertetni, ebben az ismertetésben is hangsúlyoztam, hogy a polgári társadalmak köztisztviselői szerepe egy másfajta állammodellbe illeszkedik. Mi ezt a köztisztviselői rendszert Németországból vettük át, és a hagyományos német köztisztviselői szerep egy olyan hivatalnok szerepe, aki nem egyszerűen követi azt, amit a felsőbbség mond, hanem a szakszerűség és a köz szempontjai iránti elkötelezettség alapján kontrollálja is a mindenkori politikai akaratot. Éppen ezért fontos, hogy a köztisztviselő egyfelől lojális legyen, másfelől autonóm legyen - és ez az, ami ebből a törvénykoncepcióból hiányzik, sőt a törvénykoncepció az ellenkező irányba mutat. Kiderül ez számtalan fogalmazásból a preambulumban, a bevezető passzusokban; a vitában a legmarkánsabban Gál Zoltán képviselő úr felszólalásában került elő ez a kérdés.
Kiderül ez a felfogás például abból a kiterjesztésre váró kedvezményrendszerből is, amelyet a törvényjavaslat 49/H., 49/I. §-ában az előterjesztő beterjeszt. Feltételezem, sokak számára népszerű az, hogy egy ilyen kedvezményrendszert megerősítsenek és kiterjesszenek. Én ezzel szemben azt mondom, hogy az ilyen, hogy úgy mondjam, naturális kedvezményeket - itt lakásépítési, üdülési kedvezményekről van szó, tanulási, továbbképzési kedvezményekről, de a legfontosabbnak az üdülési és a lakásépítési kedvezményt tartom -, ezeket a kedvezménytípusokat jól ismerjük a szocializmusból. Azt gondolom, az ilyen kedvezmények egyfajta patriarchális szolgai állapotban tartják a munkavállalót - a szocialista rendszerekben meg a távol-keleti országokban általában -, az európai polgári társadalmakat ezzel szemben az jellemzi, hogy a munkaszférát és a fogyasztási szférát világosan különválasztják; a lakásügyhöz, üdüléshez a munkahelynek egy polgári társadalomban semmi köze.
Azt gondolom tehát, hogy amit az állam adni akar a köztisztviselőnek, azt pénzben kell odaadni; és pénzen kívüli juttatásokra, amelyek a munkáltatóhoz láncolják, kötik a köztisztviselői jogviszonyon kívül is a köztisztviselőt, megítélésem szerint nincs szükség, ez a rendszer nem helyes.
A köztisztviselőnek ehhez az alárendelt, szolgai állapotához - ami ebben a törvényjavaslatban meg van célozva - járul hozzá az a fajta vagyonnyilatkozati rendszer, amelyet az előterjesztő itt javasol, hiszen ennek a vagyonnyilatkozati rendszernek az a nagyon fontos sajátossága, hogy a vagyonnyilatkozat, amelyet ki kell töltenie a köztisztviselőnek és a hozzátartozóinak, ez a fölöttes, a főnök, a munkáltató kezébe kerül, és a munkáltató, a fölöttes az, aki periodikusan újra és újra betekint ezekbe a vagyonnyilatkozatokba, függetlenül attól, hogy van-e valami ok, van-e valami gyanú, van-e valami probléma, ami a köztisztviselőnél felmerül. Ez tehát egy szigorúbb vagyonnyilatkozati rendszer, mint amit a hatályos törvény az országgyűlési képviselőkre, a közszereplőkre alkalmaz.
A szabad demokraták azt gondolják, hogy a köztisztviselőnek effajta alárendelt, szolgai szerepbe való hozatala nem helyes. Mi egy olyan köztisztviselői pozíciót tartunk indokoltnak, ahol a köztisztviselő a maga munkaszférájában, a maga tevékenységi szférájában kötődik ahhoz a közhivatalhoz, amelyben tevékenykedik, de ezen kívül autonóm, független polgár - kiváltképp, ha magát polgárinak nevező kormány terjeszti elő a javaslatot.
(20.40)
Amiről a mai napon a legtöbb vita folyt, ez aztán ennek a sajátos pozíciónak, hogy úgy mondjam, a legmarkánsabb kifejezése ebben a törvényjavaslatban, a főtisztviselői kategória. Az a benyomásom, hogy a szabad demokraták álláspontja ebben a kérdésben nemcsak a kormányétól tér el, hanem a szocialistákétól is. A szocialisták ugyanis többen is kifejtették, hogy ebben a formában nem tudják támogatni a főtisztviselői rendszer bevezetését, de el tudnak képzelni egy olyan megoldást, amikor ez a főtisztviselői rendszer helyénvaló.
Mellesleg jegyzem meg, hogy az államtitkár úr hivatkozása, egy olyan koncepció tervezete, amelyet az előző kormány idején a közigazgatási fejlesztésért felelős kormánybiztos, címzetes államtitkár mint munkaanyagot készített, olyan értelemben semmiképpen sem helyénvaló, hogy egyik koalíciós párt sem állt oda akkor e mögé a koncepció mögé. (Dr. Lamperth Mónika: Nem volt kormánydöntés!) Nemhogy kormánydöntés nem volt, semmilyen előkészítő döntés nem volt, és emlékezetem szerint mind a két koalíciós párt, hogy úgy mondjam, fintorgott - azt hiszem, ez a helyes kifejezés - attól a koncepciótól, tehát semmiképpen nem álltak oda e mögé a koncepció mögé. Meg kell mondanom, ha ezt a mostani kormány javasolja, akkor még jobban fintorgunk, de fintorogtunk akkor is.
Ami azonban a dolog érdemét illeti, tisztelt képviselőtársaim: miért mondom én azt, hogy ennek a főtisztviselői kategóriának vagy rendszernek, attól függetlenül, hogy van-e ilyen egyes nyugat-európai országokban, számunkra akkor sincs létjogosultsága, ha nem a mostani kormány csinálja, akkor sincs létjogosultsága, ha korrektebbül csinálja? Miből is áll ez a főtisztviselői rendszer, tisztelt Országgyűlés? Mik ennek a fő elemei?
Az egyik egy nagyon kiemelt juttatás. Általában helyeseljük a köztisztviselői karnak egy, a mostaninál lényegesen magasabb szintű díjazását. Azt azonban már nem értem, hogy miért kell ebbe a hierarchiába egy ugrást behozni, hogy úgy mondjam, a tisztek és a tábornokok közé. Nem érzékeljük azt, hogy lenne olyan racionális indok, amely ezt a megkülönböztetett állományt anyagilag is ugrásszerűen jobban díjazná, mint a többieket. De ezen túlmenően, ha jól értem a dolgot, és ha nem, akkor szíveskedjenek kijavítani -: melyek is a sajátosságai ennek a főtisztviselői rendszernek?
Az egyik az, hogy a miniszterelnök a kinevező, a miniszterelnökhöz kötődik, vagyis a miniszter vagy a főhatóság vezetőjének az irányítása alóli kivonás. Ez azt is jelenti, hogy míg általában a köztisztviselőket gyakorlatilag a közigazgatási államtitkár irányítja a munkájukban, az egyes hivatalokban - kivéve, ha egy politikai államtitkár átnyergel az ő területére, de most már tudjuk, hogy ez még a jelenlegi kormányban is csak egy különleges eset -, a miniszterelnöknek való alárendeltség azt jelenti, hogy a politikai tisztségviselőhöz, a politikai vezetőhöz van a közvetlen kötődés.
A második sajátosság, hogy háttérbe szorul a szakmai megalapozás, hiszen a kiválasztás kritériumaiban a tartós lojalitás és a politikai lojalitás fontosabbá válik, mint a szakmai. Erről képviselőtársaim sokat beszéltek.
A harmadik nagyon fontos sajátossága ennek a javasolt rendszernek ez a bizonyos tartalékállományba vonulás. Ennek a tartalékállományba vonulásnak képviselőtársaim a politikai vonatkozásait elemezték a mai napon, én azonban látok itt egy további nagyon fontos kérdést. Én ugyanis azt gondolom, hogy ha egy olyan típusú kormányzati tisztviselőnek, tisztségviselőnek, akiket önök főtisztviselővé kívánnak nyilvánítani, valamilyen okból megszűnik a feladata, akkor nem az a kívánatos, hogy ő ott lebzseljen tartalékállományban, hanem az, hogy az üzleti életben vagy az egyetemi életben, az akadémiai életben, valahol valami értelmes tevékenységet folytasson, és ha megint adódik egy köztisztviselői munkakör, akkor jöjjön vissza.
Azt gondoljuk, hogy nem tekinthető kívánatosnak ennek a közszolgálati tábornoki karnak a befagyasztása a közszolgálatba. Ellenkezőleg - és nemzetközi tendenciák is emellett szólnak -: ez a magas képzettségű, átfogó gondolkodású köztisztviselői állomány mozogjon az üzleti szektor, az akadémiai szektor és a közszolgálat között. Így tudja a közszolgálati feladatát is jobban végezni, ha néha megfürdik a más irányú, de hasonlóképpen magas színvonalú tevékenységek között. Nem teremthetők olyan feltételek, hogy a mi megítélésünk szerint egy ilyen főtisztviselői kart indokolt legyen létrehozni. Ezért ezt a megoldást a magunk részéről kategorikusan elvetjük, a módosító javaslatainkban egyszerűen törölni szeretnénk ezt a gondolatkört a törvényjavaslatból.
Más kérdés, hogy teremthetők olyan garanciák, alkalmazhatók olyan módosítások, amikor ez kevésbé ártalmas, bizonyos különösen ártalmas politikai hatásai kiküszöbölhetők, de olyat nem tudunk elképzelni, hogy a dolognak ma Magyarországon haszna legyen és értelme legyen ahhoz képest, mintha egy egységes, jól működő köztisztviselői rendszert alakítanánk ki.
Miután az idő mindjárt lejár, meg tegnap is 3 óráig dolgoztunk itt, a parlamentben, és ennek megfelelően a felkészültségem is gyengébb a szokásosnál, ezért még csak annyit jegyzek meg, hogy az egész vitában nagyon háttérbe szorult a központi tisztikar és a köztisztviselői állományon kívüli kérdések tárgyalása. Ez sajnálatos. Külön szeretném hangsúlyozni, hogy a központi tisztikart kiváltképp ártalmas gondolatnak tartjuk, és nem kevésbé kategorikusan el kívánjuk utasítani.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)
