KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA
KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA
KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Miniszter Úr! Felszólalásomban egyetlen kérdéskörről szeretnék beszélni, arról, hogyan alakul a köztisztviselői jogállás szabályozásának politikai háttere, hogy van-e elemi következetesség, folyamatosság a politikai akaratban. Hiszen ha a köztisztviselői kar stabilitásáról beszélünk, akkor ennek a stabilitásnak a háttere a politikai akarat folyamatossága és valamiféle elemi konszenzusképessége az egymást követő kormányok között.
Aki elég régen űzi ezt a nem mindig tisztes ipart, az emlékszik arra, hogy 1992-ben ez a törvény egyike volt azoknak a kevés törvényeknek, amelyeknek az általános vitája kétszer indult el. Egy '91 őszén benyújtott terjedelmes módosító csomag után a kormány az előterjesztést visszavonta, és '92. január elején újra benyújtotta. Akkor a legélesebb vita arról folyt, hogy a törvény garantálja-e a köztisztviselő pártatlanságát, biztonságát és szakmai semlegességét. Akkor, akik az ellenzéki oldalon ültek, veszélyeztető tényezőnek tartották azt, hogy a köztisztviselői jogviszony az állam, az önkormányzat, valamint a nevében foglalkoztatott köztisztviselő között jön létre. Veszélyeztető tényezőnek tartották azt, hogy a totális állam és a hozzá képest természetesen kiszolgáltatott helyzetben lévő köztisztviselő munkavállaló kerülhet egymással szembe. Ennek a kiszolgáltatottságnak a jeleit az akkori bírálók a minősítés, a jutalmazás, a lerövidített idejű előlépés, a címek adományozásának meglétében vagy nem egészen tiszta törvényi feltételeiben látták.
Miután a parlamentnek is van története, egy nagyon rövid idézet az akkori vitából: "Nehéz ezek alapján politikai semlegességről beszélni akkor, amikor mind az előmeneteli rendszerben, mind az ahhoz szorosan kapcsolódó minősítés során, valamint a vezetői megbízások és a különböző címek adományozása esetén a javaslat a munkáltatói jogok politikusok és kinevezettjeik általi gyakorlása során semmiféle garanciát nem határoz meg. Ezek a döntések az említett személyek diszkrecionális jogkörébe tartoznak. Ráadásul a javaslat a közigazgatási és közszolgálati tanács létrehozásánál nemcsak az egész közigazgatás működésében, hanem a szabályozás esetében is nyílt politikai elemet tartalmaz, lévén ennek a tanácsnak a tagjait a miniszterelnök kéri fel." A felszólalás Deutsch Tamás - ma sportminiszter - úr felszólalása volt, az idézet tőle való, és nem tudom, hogy a miniszter úrnak mennyire nyugodtak ma az éjszakái.
Az akkori vitában - hadd idézzem a most mellettem ülő Gál Zoltánt - az egyik vezérfelszólalás végén elhangzott a következő mondat. Az idézet a Koránból van. "Az uralkodó, ki valakit hivatalra emel, midőn országában egy más, arra képesebb egyén van, vétkezik Isten és vétkezik az állam ellen." Azt hiszem, hogy ez az akkori aggodalom ma fokozottan élhet bennünk, és ami ma igazán aggodalomra ad okot, hogy ez a Korán-béli vétség meg van alapozva a normaszöveg változásában és a benyújtott törvényjavaslatban.
Nagyon röviden szeretném sorba venni, hogy melyek azok a vonásai a törvénynek, amelyek ma aggodalomra adnak okot. Természetesen a totális államtól való függés mindaddig jelen lesz a köztisztviselői munkakörben, amíg totális állam létezik. Wiener György képviselőtársam után nem tudok semmi újat mondani arról a háromszáz fős janicsár hadseregről, amelyről ő részletesen beszélt, legfeljebb csak Deutsch Tamás felszólalását idézem újra. Ne felejtsük el, hogy ő egy tanács tagjainak miniszterelnöki megbízása miatt aggódott oly nagyon, itt pedig a háromszáz fős köztisztviselői csoport kinevezése a miniszterelnök joga.
Én azt gondolom, hogy amikor az 1005/2000-es kormányhatározat megjelent, amely tulajdonképpen a fő vonalait jelölte meg ennek a törvénynek, akkor még a jogalkotó is másképpen gondolkodott. Hiszen ebben a kormányhatározatban az van a főtisztviselői karra vonatkozóan, hogy ki kell dolgozni a közigazgatási szakmai főtisztviselők, a szakmai elit kiválasztására, a versenyvizsgára a szigorú alkalmazási feltételeket. Nagyon szomorú lennék, ha a miniszter úr azt válaszolná, hogy ez majd kormányrendeletben megtörténik, hiszen erre utalás a törvényben nincs, és ha a szigorú versenyvizsga feltétele lenne a főtisztviselői kinevezésnek, akkor ennek a ténynek a törvényi szövegben szerepelnie kellene. Így kénytelenek vagyunk feltételezni, hogy ez a kiemelt főtisztviselői kinevezés bárkire ráeshet, aki arra jár, és Wiener György azt is elmondta, hogy ez bizony akkorát puffan, hogy az illető tíz évig ott marad mozdulatlanul.
A második aggodalomra okot adó kérdéskör az illetményrendszer néhány vonásával kapcsolatos. Azt hiszem, senki nem tételezi fel rólunk, hogy ne örülnénk annak, hogy a köztisztviselők bére emelkedik - megérdemlik, hogy emelkedjen. '92-ben is ez volt az akkori törvény egyik nagy vívmánya. Nagyon szomorú, hogy az akkor három év alatt megvalósított illetményemelés ilyen gyorsan elinflálódott, és hogy a köztisztviselők anyagi megbecsülése ma megint bizony elmaradt a társadalmilag kívánatos szinttől.
A problémánk nem ebben van. A problémánk abban van - és erről a képviselőtársaim korábban szóltak -, hogy a szorzó változtatása önmagában nem ad hosszú távú garanciát a megemelt bér reálértékének megőrzésére akkor, ha nincs garancia az illetményalap folyamatos emelésére. Problémánk abban van - Wiener György érintette ezt a kérdéskört -, hogy az illetményrendszer persze magyarázhatóan, de számomra érthetetlenül kettéválik. A miniszter és a politikai államtitkár fizetése elválik a köztisztviselői fizetésektől.
(18.30)
A szorzójuk nem változik; a miniszteré, azt hiszem, a főosztályvezető-helyettesével azonos, és ez furcsa következményekkel jár. Egyrészt azzal a következménnyel jár, hogy nem politikus köztisztséget betöltők bére is befagy, hiszen például az országgyűlési biztosok illetménye a miniszteri illetményhez van kapcsolva, és azzal a még furcsább kétséggel jár együtt, amit azt hiszem, nemcsak mi fogunk feltenni magunknak, hogy ha egy hierarchizált rendszerben - a köztisztviselői rendszer mindig is hierarchizált rendszer volt, és az is marad - a két első számú vezetőnek a táblából a szorzók alapján leolvasható fizetése alacsonyabb, mint a náluk jóval alacsonyabb beosztású köztisztviselőké, akkor vajon mi az, ami ezt az illetménybeli különbséget ki fogja egyenlíteni. A kérdés marad a levegőben, hogy mi az, ami kiegyenlít: thaiföldi utazás, vagy más, vagy jutalom, vagy valami, ami nem jelenik meg a közvélemény ellenőrző szeme előtt.
Ugyancsak az illetménytáblához kapcsolódó kétség, hogy nem tudjuk pontosan, mennyien kerülnek parkolópályára, hány olyan köztisztviselő van, akinek a kiemelt személyi fizetése miatt az illetménye a szorzóemeléssel sem változik. Én utoljára 1998 augusztusából ismerek egy ilyen jelentést, amely pontosan tartalmazza a kiemelt személyi fizetésbe besorolt köztisztviselők körét, számát és az egyes közigazgatási szerveknél a személyi fizetésben részesülőket. 1998 óta ilyen statisztika nem jelent meg. Tehát legfeljebb becsülni tudjuk, hogy meglehetősen nagy számban fognak köztisztviselők fizetésemelésre várni, akár azért, mert kiemelt személyi besorolásuk volt, akár azért, mert az önkormányzati illetményalap annál az önkormányzatnál magasabb volt, mint az országos átlag.
Még mindig az illetménytáblával kapcsolatban: a tábla szerinti bértől 20 százalékkal lefelé el lehet térni. Annak idején ez még a mi kormányzásunk alatt született szabály volt, én akkor sem szerettem, most sem szeretem, de akkor legalább ezt a negatív eltérést körülbástyázták garanciák, mert a negatív eltérés indoklása benne kellett legyen a minősítésben, és ezzel szemben jogvitát lehetett kezdeményezni. A negatív eltérés lehetősége maradt, a garanciák eltűntek.
Negyedszer, erről tegnap egy kétpercesben szóltam, és ezért csak utalásszerűen: természetesen aggodalomra ad okot, hogy a köztisztviselő élete kartotékadattá válik. Az adataikat új centralizált hivatalok őrzik. Idéztem tegnap az országgyűlési biztost, aki azt mondta, hogy ez a készletező adattárolás önmagában is alkotmányos aggályokat kelt. Az adatgyűjtés köre és mélysége nincs alkotmányos érvekkel alátámasztva, és különösen aggályos a nemzetbiztonsági ellenőrzés, amelyet a kifogástalan életvitel természetesen nem indokol. Azt a legnehezebb tudomásul venni, hogy mindehhez a köztisztviselő előzetes beleegyezése szükséges, hiszen ez a jogviszony létesítésének feltétele.
Tisztelt Ház! Még két dologról szeretnék röviden beszélni. Az egyik az, hogy a törvényben meggyengül az érdekegyeztetés, az érdekegyeztető fórumok. Tudom, hogy a köztisztviselői munkaterület nem a klasszikus munkaharc terepe, itt fegyelem van, utasítás van - de érdekek is vannak, és ezek az érdekek védelemre szorulnak. Nem tudom, hogy a köztisztviselői érdekegyeztető fórum mennyiben zavarta a köztisztviselői terület üzemszerű működését, nem tudom, hogy a kötelező véleménynyilvánítás köre akadályozta-e a minisztériumok működését, és különösen nem tudom megérteni, hogy miért kellett a zárórendelkezések közé elbújtatva megszüntetni a költségvetési intézmények érdekegyeztető tanácsát, amely az egyetlen lehetséges fórum volt az ágazati szakszervezetek és a kormány párbeszédére egy olyan munkaterületen, ahol a kormány kvázi munkáltató, hiszen a terület anyagi kondícióira vonatkozó döntések a kormány kezében vannak.
Végül utoljára: eddig még kevés szó esett a köztisztviselői törvény hatálya alól kikerülő volt köztisztviselőkről. (Sóhajt.) Sóhajtottam egy nagyot, hiszen a köztisztviselő és a közalkalmazotti területen lehet érveket hozni a törvények szervi hatálya ellen. De ha egyszer egy törvény - ebben az esetben ez történik - megváltoztatja a törvény szervi hatályát, és nagy létszámban kivesz munkavállalókat a törvény hatálya alól, akkor garanciákat kell biztosítani arra, hogy ezek a munkavállalók nem járnak rosszabbul. Vitatom azt, hogy az ügyvitel területén ez a változtatás indokolt volna. Nem tudom elfogadni, hogy az ugyanabban a szobában ugyanolyan számítógépnél ülő egyik munkaerő köztisztviselő, a másik pedig átkerül a munka törvénykönyve hatálya alá.
A fizikai állományúaknál pedig az a fájdalmam, hogy meglehetősen tisztázatlan és maszatos helyzetben kerülnek ki a köztisztviselői törvény hatálya alól. Előadódhat, hogy azonos munkáltatónál különböző jogviszonyban lévő dolgozók fogják végezni a munkát, valószínűbbnek tartom azonban, hogy a korábbi fizikai állományú köztisztviselők gazdálkodó szervezetekhez kerülnek át; ez a logikus, hogy valamiféle gazdálkodó szervezetben fogják majd a munkájukat végezni. Ha pedig így lesz, akkor milyen garanciák vannak arra, hogy a törvényben eddig a számukra biztosított előnyöket viszik magukkal? Milyen garanciák vannak arra, hogy az átmeneti szabályok olyanok lesznek, hogy ha egy köztisztviselői jogviszonyban letöltött élet után egy gazdálkodó szervezethez kerülnek, hátrány őket nem érheti? Én arról álmodom - lehet, hogy nagyon naiv vagyok -, hogy ez a törvény felhatalmazhatná a pénzügyminisztert vagy a gazdasági minisztert arra, hogy kössön ágazati megállapodást a törvény hatálya alól kikerülő fizikai dolgozókra és arra, hogy a szervi hatály megváltozása miatt ők hátrányos helyzetbe ne kerüljenek.
Végül szeretném azt hinni, hogy van a tisztességes politikai akaratnak annyi folyamatossága, hogy erre a folyamatosságra lehet a jelenlegi törvényi szöveghez, a benyújtott törvényi szöveghez képest változtatásokban megállapodni, és lehet abban reménykedni, hogy a köztisztviselői életpálya elemi biztonsága nem rendül meg. Talán még abban is lehet reménykedni, hogy hosszabb távon aki majd a törvényhez nyúl, az mindig a valódi stabilitás érdekében teszi ezt.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
