DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A törvényjavaslat vitájának eddigi menetében jórészt a törvény azon rendelkezéseit vitatták képviselőtársaim pro és kontra, amelyek a tankönyvpiac szabályozására vonatkoznak. Ki szeretnék majd én is térni erre, de az én számomra nem ez a legszembeszökőbb sajátossága ennek a törvényjavaslatnak.
Úgy gondolom, hogy ez a törvényjavaslat nagyban hasonlít arra, mintha 500 esztendővel ezelőtt X. Leó pápa kiadott volna egy olyan pápai brevét és bullát, amelyik előírja, hogy a kolostorokban milyen pergamenre milyen tintával milyen kódexeket szabad másolni, és főként előírta volna, hogy a kódexmásoló kolostorok milyen szövetségbe tömörüljenek, és ezek milyen eljárásokat kövessenek kódexmásolás során - figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy Guttenberg már régen nyomtatja bibliáit.
(15.50)
Tisztelt Ház! Ez a törvény a tankönyvet nyomtatott formában megjelenő könyvként definiálja. Nem szentelve egy sornyi figyelmet sem annak, hogy a tudás, a tananyag egyre nagyobb arányban a számítógép, az internet, a multimédiás eszközök örvendetes terjedésével jut el a felhasználóhoz, a pedagógushoz, a tanulóhoz, az iskolához digitális formában. Az a szemlélet, amely gyakorlatilag ki kívánja rekeszteni az elektronikus és digitális adathordozót a tudás, a tananyag, a tankönyv hordozásából, az a szemlélet sajnálatos módon már korábban is megnyilvánult a kormány törvényjavaslataiban. Szeretnék emlékeztetni arra, hogy bő egy esztendővel ezelőtt, amikor a szerzői jogról szóló törvényjavaslatot vitattuk, akkor is következetes volt a kormányjavaslat a tekintetben, hogy minden olyan megoldást, amely digitális, elektronikus, a XXI. század legfőbb áldásának tekinthető számítógépet igénybe vévő módot talált volna a sokszorosításra, ezeket következetesen hozta hátrányosabb helyzetbe az analóg, vagyis nyomtatott, nem digitális formában történő adathordozáshoz képest.
Úgy tűnik, ez a kormány nem óhajtja tudomásul venni azt a tényt, hogy a XXI. század az informatika, a digitalizálás korszaka, a digitális adathordozók korszaka, és egyetlen szót sem kíván vesztegetni arra, hogy digitális formában - nemhogy támogassa, de legalább eltűrje - jusson el a tananyag az iskolákba, a tanulókhoz, a pedagógusokhoz. Azt gondolom, egyetértve mindazokkal - még egyszer mondom, rögtön ki fogok erre is térni -, akik azt hiányolják ebből a törvényből, hogy tiszteletben tartsa a tankönyvpiac szabadságát és a piac szabadságának áldásos hatását, ezeknél is súlyosabb hibája ennek a törvényjavaslatnak, hogy figyelmen kívül hagyja azt, hogy immár harmadik hónapja a XXI. századot írjuk.
Tisztelt Ház! Akkor most a szabályozásról szólnék. Ez a törvényjavaslat címe szerint a tankönyvpiac rendjéről szóló törvényjavaslat, valójában azonban a tankönyvkiadás és tankönyvforgalmazás államosításáról szóló törvényjavaslat. Ha ezt a törvényjavaslatot 1949-52 között nyújtja be az éppen hivatalban lévő valamelyik magyar kormány, akkor tulajdonképpen nem szólnék semmit, de hogy 2001-ben a magát polgárinak, konzervatív jobboldalinak minősítő kormány nyújtson be egy olyan javaslatot, amely nem szól másról, mint arról, hogy államosítani kívánja a tankönyvkiadást és a tankönyvforgalmazást, ez legalábbis meglepő. (Dr. Fazekas Sándor: Hol van ez benne?) E törvényjavaslat szerint, illetőleg amennyiben ez a törvényjavaslat...
Hol van, tisztelt képviselőtársam? Ha a tisztelt Ház elfogadja ezt a törvényjavaslatot, akkor az állam, illetőleg képviselője kezébe csak a tankönyvkereslet meghatározása, a tankönyvkínálat meghatározása és a tankönyv árának meghatározása kerül. Tessék kedves lenni nekem megmondani, hogy mi van még egy piacon keresleten, kínálaton és a kettő által meghatározott áron kívül! (Dr. Fazekas Sándor: Nem erről beszéltél!) Úgy gondolom, ez a törvényjavaslat pontosan ugyanolyan szocialista piacot képzel el, mint amilyen az 1960-70-es években - erről különféle tanulmányok születtek. (Dr. Fazekas Sándor: Nem tudja, mit beszél!) Nem tudom, elnök úr, hogy nálam van-e a szó vagy a képviselőtársamnál. Úgy gondolom, ez pontosan ugyanolyan piacot képzel el, amelyben az összes piaci elem annyi, hogy áru jelenik meg rajta, amiért pénzt adnak az emberek. Ez így 2001-ben nem kifejezetten tartható.
Hogyan szabályozza a törvény, hogyan kívánja az állam kezébe juttatni ez a törvény a tankönyvpiac keresletének szabályozását? Tisztelt Ház! Úgy kívánja, hogy a 2. § kijelenti: tankönyvként ilyen és ilyen jogszabályban meghatározott eljárás keretében tankönyvvé nyilvánított könyv hozható forgalomba. Arról, hogy a könyv tankönyvvé nyilváníttatik; hogy milyen eljárás keretében nyilváníttatik tankönyvvé, a miniszter dönt. Ez a törvény ebben a lakonikus megfogalmazásban semmiféle garanciát nem ír elő arra, hogy a miniszter ne aszerint döntsön, hogy aznap jobb vagy bal lábbal kelt-e föl - ennél azért sajnos súlyosabb problémák is előfordulhatnak -, ezzel teljes egészében a miniszter kezébe teszi le annak az eldöntését, hogy mi az, ami a tankönyvpiacon keresletként megjelenhet. Azt, amit a miniszter tankönyvvé nyilvánít, vásárolhatják a tankönyvpiac vásárlói, amit a miniszter nem nyilvánít azzá, azt nem vásárolhatják.
Nincs ezzel probléma, tisztelt Ház, mindig is így volt ez. A probléma abban van, hogy a törvény semmiféle garanciális elemet nem iktat be annak az eljárásnak a szabályozására, amelyet a miniszter diszkrecionális hatáskörébe utal. Arról van szó, hogy a miniszter természetesen csak alá fogja írni a tankönyvvé minősítést, de ezt egy apparátus fogja végezni, amely apparátus előtt tágra nyitja a korrupció kapuját. Amennyiben nincs semmiféle szabály arra nézve, hogy mi az, amit tankönyvvé kell nyilvánítani, mi az, amit nem lehet tankönyvvé nyilvánítani, és mi az az eljárás, amiben a tankönyvvé nyilvánítás megtörténik, ebben az esetben teljesen önhatalmúvá fog válni e piac keresleti oldalának szabályozása. Évi 7 milliárdos piacon kívánja a kormány, minden szakmai, minden érdek-képviseleti szervezet mellőzésével meghatározni a keresletet.
Másodszor: a kormány ugyanezt a módot kívánja alkalmazni a kínálat meghatározásánál. Tankönyvet az állíthat elő és az forgalmazhat, aki annak a köztestületnek tagja, amelyet a miniszter hoz létre, illetőleg amelynek a létrehozásáról nem rendelkezik ez a törvény, de létre kell hozni, tehát nyilvánvalóan valamiféle államigazgatási eljárás keretében létrejön. Ennek tagjai sorába ugyan minden meghatározott feltétellel rendelkező természetes vagy jogi személyt fel kell venni, minden kiadót vagy forgalmazót fel kell venni, de egy etikai eljárás keretében bárkit kizárhat a tagjai közül, és egyenlő szavazati joggal rendelkezik az, aki egyetlenegy tankönyvet ad ki évente, és az a vállalkozás, amelyik évente több százat ad ki.
Tisztelt Ház! Ha én lennék, mondjuk, a magyar tankönyvpiac - nem akarok senkinek ötleteket adni - meghatározó részét uraló Nemzeti Tankönyvkiadó, akkor e törvény hatálybalépése után átalakítanám a vállalatomat, a részvénytársaságomat holdinggá, minden egyes tankönyv kiadására egy külön kft.-t hoznék létre, ez a kft. belép a tankönyvforgalmazók kamarájába vagy egyesületébe, vagy micsodájába, majd - néhány százan lévén - kizár mindenki mást a tankönyvpiacról. Azt gondolom, ez a tankönyvpiac kínálatának a totális állami elhatározás alapján történő meghatározása, amit megint csak nem tartanék egy piacgazdaság keretébe illeszkedőnek.
Végezetül, tisztelt Ház - mert ez még nem elég -, annak a tankönyvnek az árát is, amely iránt nagy lehet a kereslet, mert szerepel a tankönyvjegyzéken, a miniszter mondja meg, pontosabban az állam képviseletében a miniszter mondja meg. Erre mondom azt - legalábbis ha e törvényt elfogadjuk, akkor előfordulhat -, hogy a kereslet, a kínálat és az ár teljes egészében az állam egyik szerve, az Oktatási Minisztérium kezébe kerül. Még egyszer mondom, ezt úgy hívják, hogy a tankönyvpiac államosítása.
Tisztelt Ház! Ezekhez képest azok a részmegjegyzéseim, amelyek a törvényjavaslat egyes pontjaihoz szólnak, már harmadlagos jelentőségűek, tudniillik nem elég, hogy ez a törvény agyonszabályozza a tankönyvpiacot, nem elég, hogy ez a törvény azt akarja megmondani, hogy mindazt, ami a tankönyvpiacon történik, a miniszter megtilthatja, előírhatja, elrendelheti, de ezen túlmenően egy csomó olyan elemére nem tér ki a tankönyvpiac működésének, ahol viszont az állami beavatkozás kívánatos volna.
Nem tér ki például annak biztosítására, hogy hogyan biztosítható, hogy minden területre legyen megfelelő tankönyv. Kell-e a miniszternek pályázatot írnia? Majd a kiadók gazdasági motívumai ezt lehetővé teszik, azok a gazdasági motívumok, amelyeket másik oldalról a miniszter és a minisztérium kénye-kedve szerint korlátozhat. Nem esik szó a tankönyvpiacot működtető, a tankönyvgyártás céljából felvehető milliárdos nagyságrendű kormánygaranciás hitelről, csak arról, hogy a majdan létrejövő egyesület ennek az elosztásában részt vesz.
(16.00)
De arról, hogy ilyen hitelért a kormány köteles garanciát vállalni, hogy a kormány köteles biztosítani azt, hogy a tankönyvpiac működjék, és hogy legyen olyan tőke, olyan hitel, amelyet a tankönyvek előállítása céljából az előállítók igénybe vehetnek, a törvényjavaslat egyetlen árva szót sem szól.
A törvényjavaslat részletesen kitér a tartós tankönyv problematikájára, ami egyfelől nagyon helyes, hiszen tudjuk, hogy esztelen pazarlás évente kidobni a tankönyveket. Más oldalról viszont nem mondja meg, hogy mi az a tartós tankönyv, nem mondja meg, hogy a tartós tankönyv tartalmi vagy könyvészeti fogalom-e; attól tartós-e a tankönyv, hogy négy éven keresztül az ismeretek időtállóak lesznek benne és nem kell belefirkálni, vagy attól tartós, hogy kemény táblába van kötve. Továbbá azt a kérdést sem rendezi el, hogy hogyan lehet tartós a tankönyv abban az esetben, ha a szabad tankönyvválasztás jogát a közoktatási törvény továbbra is biztosítja, vagyis ha nem korlátozom a tantestületet abban, hogy évről évre más könyveket írjon elő.
A törvényjavaslat elő kívánja írni a tankönyvek kipróbálásának rendszerét. Tisztelt Ház! Aki ezt előírta, az bizonyára nagyon jó szándékú volt, de nem gondolkozott és nem számolt. A kerettantervi változások miatt a következő években évente több száz új tankönyv megjelenése kívánatos, de elképzelhető, hogy ezerre fog rúgni az évente megjelenő és tankönyvi minősítésre kerülő könyvek száma. Ha a kipróbálás eredményét általánosíthatóvá kívánjuk tenni, akkor legalább húsz osztályban, tanulócsoportban ki kellene próbálni egy könyvet. Magyarországon ma mintegy 5 ezer iskola van; tessék kiszámolni, azzal, hogy ezt előírtuk, azt mondtuk, hogy a magyar iskolarendszer a tankönyvkipróbálás terepe lesz. Arról szól a magyar iskola, hogy minden osztályban éppen valamilyen tankönyvet próbálnak ki, mert különben nincs elég hely a tankönyvek kipróbálására.
Kissé problematikus számomra az az előírás - erről már többen szóltak -, hogy a tankönyvek belső oldalán közérdekű reklámok közlésére lehet kötelezni a kiadót, de nem mondja meg azt, hogy mi a közérdekű reklám, hanem ezt is a miniszter hatáskörébe utalja.
Tisztelt Ház! Összefoglalóan úgy gondolom, hogy ez a törvényjavaslat ezer sebből vérzik, aki ezt kitalálta, nem gondolta végig. Én is azt javaslom a tisztelt minisztériumnak, hogy vonja vissza, és az érdekeltek egyeztetésével terjesszen elő egy új törvényjavaslatot.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
