SZABADOS TAMÁS
SZABADOS TAMÁS
SZABADOS TAMÁS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Néhány dologra szeretnék reagálni, ami délelőtt már elhangzott. Bizonyára nem mondok újat, inkább kiemelnék általam is fontosnak tartott dolgokat.
Rögtön az elején szeretném leszögezni és az államtitkár úr figyelmét felhívni arra, hogy azt hiszem, precedens értékű lenne az a gesztus a kormány részéről, ha - egy ennyi oldal által támadott törvényjavaslat, amely a szakmai szervezetek részéről és nemcsak az ellenzék, hanem az egyes kormánypárti körök által is támadott törvényjavaslat! - belátná egyszer a kormány azt, hogy bizony ilyenkor az lenne az illendő, az lenne az elegáns, ha az ilyenfajta ellenállást úgy szerelné le, hogy visszavonná, és vagy újra visszahozná kijavított változatban egyeztetés után, vagy pedig vissza se hozná; de elfogadom az előző változatot.
A törvény piacellenességéhez már nem szeretnék hozzászólni, ezt Bauer Tamás nálam sokkal jobban elmondta, hiszen ő közgazdász, de annak oktatáspolitikai részéhez szeretnék én is néhány dolgot fűzni. Magam is pedagógus lévén, nekem az a véleményem, hogy egyrészt valóban sok a tankönyv, másrészt pedig azt mondom, hogy nagyon kevés a tankönyv. Nagyon kevés a tankönyv abban az értelemben, hogy talán ön által is ismert az a probléma, hogy ma tankönyvet írni nem üzlet. Ma tankönyvet bírálni, szakmai bírálatnak alávetni szintén nem üzlet. Olyan megalázó honoráriumokat kapnak a tankönyvírók, illetve azok a szakmabeliek, akik eldöntik vagy ajánlják ezeket a tankönyveket, hogy bizony komoly szakembereket, tudósokat nagyon nehéz bevonni a tankönyvírásba. Tehát ha a kormány efelé venné az irányt, és olyan törvényjavaslatot készítene elő, amely ezt jó értelemben véve generálná, hogy ezeket az embereket, tehát a tankönyvírókat, azok bírálóit jobban megfizetné, akkor ebben partnerek is tudnánk lenni. Tehát tudomásul kell venni, hogy oktatáspolitikai értelemben igenis üdvözlendő dolog, hogy sok tankönyv van, még üdvözlendőbb lenne, ha még több jó tankönyv születne.
A következő észrevételem a 4. § (7) bekezdésében az úgynevezett közcélú ismeretek elhelyezése a tankönyvekben. Megmondom őszintén, hogy amikor először olvastam, nem is nagyon tudtam értelmezni. Amikor elolvastam, hogy ez nem más, mint valamilyen reklám, akkor, megmondom őszintén, nagyon megdöbbentem. Lehet, hogy túl járatlan vagyok a tankönyvírásban, de én még ilyet - legalábbis Magyarországon - nem tapasztaltam. Nagyon remélem, hogy az igen széles körben elterjedt, máshol üdvözlendő reklámtevékenység erről a szféráról kiszorul; nem is hogy kiszorul, ebbe a szférába nem fog bejönni ebben a direkt formában, megmondom őszintén, én ezt nagyon rosszízű tréfának fogom fel, és remélem, hogy a mi módosító indítványunkat, ennek a kivételét támogatni fogja a kormány.
Államtitkár úr, azt tetszett állítani, hogy a pedagógusok szűkíteni akarják a piacot. Ez beleillik abba a sorba, amivel azt tetszettek mondani annak idején, hogy a NAT helyett egy széles körű forradalom indult meg a pedagógusok körében a kerettanterv érdekében. Én azt mondom, hogy ilyenkor csínján kell bánni a dolgokkal: egyrészt hogyan tesszük fel a kérdést ezekben a bizonyos felmérésekben, milyen időpontban tesszük fel a kérdéseket ezekben a felmérésekben. Nekem az a véleményem, hogy az lenne a szerény és ideillő dolog, hogy a pedagógusok egy része szűkíteni akarja a tankönyvpiacot.
Én meg azt állítom ennek ellentettjeként, hogy a pedagógusok egy része bővíteni szeretné a tankönyvpiacot, és egyetért vele, sőt szeretné a tankönyvpiacnak egy még nagyobb pezsgését, a még nagyobb versenyt a minőség javítása érdekében. Megmondom őszintén, én ezt oktatáspolitikai szempontból, sőt még a kormány szempontjából sem tartom egy jó reklámfogásnak, hogy önök örökké ezt hangoztatják, hogy a pedagógusok ezt meg ezt meg ezt óhajtják, mert óhatatlanul szembe lehet vele állítani olyan véleményeket is, amelyek ennek természetesen teljesen ellentmondanak. Meggyőződésem, hogy akik ma a tankönyvpiac szűkítéséről beszélnek, vagy azt óhajtják, azok pont amiatt teszik ezt, amire majd szeretnék utalni, az ismerethiány miatt teszik, nem ismerik meg a pedagógusok valamilyen oknál fogva a lehetőségeiket ebben a tekintetben.
Szülői és gyermekjogokról beszélt a tankönyvpiac rendjéről szóló törvényben. Azt mondom, hogy ez helyes, lehetne támogatni, de ma ennek nyoma sincs az oktatási törvényben. Államtitkár úr, hogyan gondolja? Úgy érzem, az oktatási törvény egy olyan szakmai törvény, amely ennek az ágazatnak az alappillére, majdnem alkotmány jellegű törvény a többihez képest. Ha ebben nincs ilyenről szó, hogy véleményezési jog, akkor azt mondom, ezt már két képviselőtársam is elmondta, át kellene vezetni az oktatási törvénybe, át kellene nézni azokat a paragrafusokat, amelyek ennek a törvénynek - ha megszületik - a folyományaként az oktatási törvényben majd változtatásra szorulnak.
Én is szeretném kiemelni, hogy sok mindenről árulkodik egy olyan törvény... - nemcsak arról, hogy mi van benne, hanem hogy mi nincs benne. Mi azt mondjuk, Csizmár Gábor ezt már elmondta, hogy ami nincsen benne, az sokkal árulkodóbb, mint ami benne van, mert nincsen benne például az a definíció - ez majdhogynem tragikomikus, amiről szól -, hogy mi is a tankönyv. Nincs benne a definíció! Azt az államtitkár úr is mondta, félig-meddig kicsit tréfásan, hogy ki mit gondol róla, de azért szeretnénk, ha már erről törvény születik, akkor egy definíciónak ebben bizony szerepelnie kellene.
A másik, ami még ennél is fontosabb, nincs benne a minősítés. Én ezt tartom, azt lehet mondani, majdnem a legfontosabb részének, ugyanis ez egy nagyon vastagon vett szakmai kérdés. Mondjuk, a miniszter dönt arról, hogy mi lesz a tankönyv... - nem is ez a dolgok lényege; hanem az, hogy a miniszter döntése és a kiadók között kellene valaminek történnie, ami szakmai folyamat, a tankönyvvé nyilvánítás folyamata. Ebben a törvényben erről szó sincsen. Szintén tudnánk támogatni a kormányt abban - persze komoly pénz kellene hozzá -, ha azt ösztönözné, hogy azok a szakmai bizottságok, amelyek idáig a Köznevelési Tanács keretén belül vagy annak valamilyen módon szakmai felügyelete mellett működtek, minél jobban kiszélesednének, legyen sikk, érje meg a tankönyvvé nyilvánítás folyamatában részt venni, ne legyen dehonesztáló egy szakember számára sem anyagilag, sem szakmailag.
(15.00)
Jelen pillanatban, ha beszélne olyan emberekkel, akik a tankönyvírással elméleti síkon foglalkozó szakemberek, azt mondják, hogy ez ma a tankönyvvé nyilvánításnak a leggyengébb láncszeme, tehát az a szakmai folyamat, ahol eldőlnek a folyamatok, nem az, amikor rákerül a miniszter, a mindenkori miniszternek az aláírása, bár én is azok mellé csatlakozom, akik azt mondják, hogy teljesen felesleges a Köznevelési Tanács jogkörét negligálni és a miniszter hatáskörébe ezt utalni, mert jelen pillanatban gyakorlatilag ez ebben a formában még több felelősséget is jelent, mint tényleges jogkört.
Még két dolgot; a tájékoztatás: magam egyéni választókerületben megválasztott képviselő vagyok, és elkezdődött már a jövő évi, tehát a 2001. szeptember 1-jével kezdődő tanévre a tankönyvkiajánlás, a kiadók már járják az önkormányzatokat. Most hadd mondjam el, talán megint az egyik leggyengébb láncszem arra, hogy a gyerekek, a szülők, de maguk a pedagógusok sincsenek megfelelő módon az ügyről tájékoztatva, nagyon-nagyon nagy homály van e téren, néhány, talán két-három olyan kiadó, amely megengedheti magának anyagi erejénél fogva, hogy eljutnak az iskolákba, ezért én megmondom őszintén, nem is tudom, hogy miről beszélünk, hogy itt szabályozzuk a piacot. A piac ugyanis szabályozva van, hogy ezt a rossz magyar kifejezést használjam, néhány nagy tankönyvkiadó úgyis a piac döntő többségét ma is uralja. Pont az nincs meg, ami ellen önök küzdenének, tehát nincs igazi választás a gyerekek és a szülők előtt, ezt kéne egy igazi oktatási kormányzatnak lehetővé tenni, hogy a gyerekek és a szülők helyzetbe kerüljenek.
Végül pedig a támogatás; elmondta ezt is Csizmár Gábor képviselőtársam, a Szocialista Pártnak az az elképzelése, hogy a négy alsó évfolyamon ingyenessé tennénk a tankönyvet, ahhoz való hozzájutást, és az azok fölötti évfolyamokon pedig, tehát a tizenkettedik évfolyamig a rászorultaknak adnánk olyan segítséget, amely valóban minden családnak lehetővé teszi a tankönyvhöz való hozzájutást.
Én csak megismételni tudom még egyszer, amivel elkezdtem, még nem késő államtitkár úr, és ahhoz, hogy ebben szakmai konszenzus kialakuljon, önt és a tárcáját eddig azért hellyel-közzel úgy ismertük meg, mint akik hajlandóak szakmai konszenzusra. Ezt a szakmai konszenzust létre lehetne hozni úgy, hogy most visszavonják ezt a törvényt, és sürgősen elkezdenek a dologban egyeztetni, mert sem a tankönyvesek, tehát sem a kiadók, sem a szakma jelen pillanatban ezt nem tudja támogatni, ezért mi sem.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
