BAUER TAMÁS

Teljes szövegű keresés

BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, képviselő úr. Csak arra szeretnék újra emlékeztetni ebben a vitában is, hogy azoknak a módosító javaslatoknak a sorsa, amelyek arra irányulnak, hogy ezt a nagyszülői gyest ne kössék ahhoz a kérdéshez, hogy a család hogyan rendezi el a gyerek elhelyezését, azon múlik, hogy a Fidesz ragaszkodik-e ahhoz a gyakorlatához, hogy feltételesen segít; hogy a segítség nála attól függ, hogy olyan életvitelt, életformát folytat-e egy család, ami a Fidesznek tetszik, vagy pedig rábízza a családokra azt, hogyan szervezik meg a maguk életét. Az egész családpolitikai vita, ez a vita is, de még a vasárnapi nyitva tartással kapcsolatos vita és még nagyon sok vita ebben a Házban arról szól, hogy olyan bölcsnek tekinti-e magát a kormány, hogy ő akarja megszabni a kívánatos életvitelt, vagy rábízza ezt a polgárokra.
Én elhiszem, hogy Hadházy képviselő úr azt gondolja, hogy jobb, ha együtt laknak a generációk. Mások azt gondolják, hogy jobb, ha külön laknak. Ez kinek-kinek a maga elhatározásán és természetesen a lehetőségein múlik. De nem az állam dolga, nem a képviselők dolga, nem a kormány dolga, hogy ezt eldöntsék - ezt rá kell bízni minden egyes családra.
Ha a kormányoldal elutasítja a Szabó Sándorné és társai, illetve a Béki Gabriella által benyújtott, erre irányuló módosító javaslatokat, azzal megint csak azt mutatja, hogy az élet minden apró dolgában diktálni akar a családoknak. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem