DR. FÓNAGY JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. FÓNAGY JÁNOS
DR. FÓNAGY JÁNOS közlekedési és vízügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Engedje meg, hogy elöljáróban két sommás rövid mondattal kezdjem. Az elsőre a válaszom az, hogy igen. Úgy gondolom, bármilyen technikai vagy más megoldás mellett nyugodtan merem vállalni a megmérettetést. Másrészt nagyon kérem, hogy amíg önt és barátait nem aposztrofáljuk, addig a miniszterelnök baráti körét se szíveskedjen aposztrofálni egy szakmai kérdés körében. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból.)
Tisztelt Képviselő Asszony! Ami a posta tevékenységét illeti, az Országgyűlés ebben az évben fogadta el az egységes hírközlési törvényt, a Magyar Postának az a feladata, hogy ezt maradéktalanul végrehajtsa. Ennek érdekében rendkívül jelentős fejlesztések kezdődtek meg az elmúlt egy évben. A Magyar Postának döntenie kellett, hogy vállalja-e azt a piaci kihívást, amelyet a hagyományos postai küldemények visszaszorulása, a sajtótermékek kézbesítésének kiadóvállalatok számára történő átengedése és egyáltalában mindannak, amit a tradicionális Magyar Posta jelent, a feladását eredményezi. A Magyar Posta az elmúlt egy évben valóban nagyon jelentős stratégiai döntéseket hozott, s ez alapvetően a technikai és szolgáltatásbeli színvonal javítását, a fejlődést, az emelkedést szolgálja. Az elmúlt hónapokban megfogalmaztuk a szolgáltatások minősítése érdekében egy új logisztikai rendszernek a működtetését, nagy fejlesztéseket indítottunk a felvételi tevékenységnek informatikával való támogatásával, az úgynevezett Postanet-rendszer bevezetésével.
Nyilvánvaló, hogy a bizalom megteremtése igényli a belső rendet és a fegyelem megteremtését is. Kétségtelen, hogy ennek eszközei sokrétűek lehetnek, és valóban az kérdéses, hogy megfelelően megtaláljuk-e mindig azokat a módszereket (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), amelyek a sikert biztosítják.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem