IVÁNYI GÁBOR
IVÁNYI GÁBOR
IVÁNYI GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Rendkívüli ügyben kértem szót. Természetesen nem az a skandalum, hogy Magyarországon december közepén éjszakánként mínusz 15 fok körüli a hőmérséklet, és hó borítja az országot.
Ami elviselhetetlen, ami égbe kiált, az az, hogy az idén is egyre-másra hűlnek ki, fagynak meg hajléktalanok és szegények utcáinkon, közterületeinken, fűtetlen lakásokban, vagy úgy, mint az a jándi gazda, akinek nem épült még fel az árvíz által elsodort háza, és a saját istállójában akarta megvárni sorsa jobbra fordulását, és rajtavesztett. Mondhatnánk, nyáron is történnek tragédiák a tiltott helyen fürdőzők között, sőt a fagyhalált szenvedők sokszorosa veszíti életét közúti balesetekben. Rettenetes dolgok ezek is, de a szegénységnél nincs kiszolgáltatottabb és gyötrőbb helyzet, a nyomorúság nem figyelmetlenség vagy vakmerőség miatt szedi áldozatait.
Amikor az 1980-as évek elején a gazdasági liberalizáció éreztetni kezdte a hatását, a lakosság legszegényebb és leggazdagabb tizede közötti jövedelemkülönbség még csak három-négyszeres volt, mára ez a tízszeresére növekedett, a leszakadók pedig képtelenek saját erejükből emberi körülményeket teremteni maguk és családjuk számára.
Itt állunk az Európai Unió kapujában. Örvendetes hír, hogy eldőlt: belátható időn belül valóban csatlakozhatunk, az Európai Unió tagjai leszünk. De nem lehetünk egyszersmind a reménytelenség térsége is. Magyarországnak minden állampolgára számára biztosítania kell az életben maradás, sőt a boldogulás lehetőségét. A reménység országa legyünk! Nem hagyhatjuk Európán kívül azokat, akik balszerencséjükre az ország úgynevezett leszakadó térségeiben tengődnek, ma még többnyire munkanélküliként. Nem halhatnak meg szegényen, dermesztő légkörű lakásokban öregeink egyedül. Nem nőhetnek fel gyermekeink tudatlanul és örökletes szegénységre kárhoztatva, mert szüleik képtelenek iskoláztatni őket, sőt nagyon sok helyen a napi meleg ételt sem biztosíthatják számukra.
Tudják-e, képviselőtársaim, hogy a magyar családok egy jelentős százalékában a gyerekek soha nem kapnak születésnapi vagy karácsonyi ajándékot, és nem mehetnek az iskolai szünidőben üdülni, sőt hiányos öltözékben és éhesen járnak iskolába? Nem veszíthetik el a reményüket, mert a családjuk képtelen a közüzemi díjakat fizetni, és ezért az utcára kerülhetnek vagy állami gondozásba. Nem halhat meg közülük senki, se télen, se nyáron, csak azért, mert nincs befogadó hajléka. Meg kell értenünk, hogy sokaknak közülük nincs erejük a gondjaikkal egyedül megbirkózni, és nem rekeszthetjük ki a hozzánk egyedül vagy családjukkal menekülőket sem. Se hazájuk, se hajlékuk, se vigasztalásuk - fogadjuk be őket!
Zsidó-keresztény kulturális gyökereire is büszke népünk nem feledheti az isteni figyelmeztetést: szeresd a jövevényt, mert te is az voltál! Vagy: ha szegénnyé lesz valaki atyád fiai közül, valamelyikben a te kapuid közül, a te földeden, ne keményítsd meg a szívedet szegény atyád fia előtt, hanem örömest nyisd meg a kezedet neki. Isten áldja meg a Bírósági Végrehajtók Szövetségét, akik elhatározták: semmilyen körülmények között nem lakoltatnak ki családokat télvíz idején. Ne előzzenek meg bennünket, törvényhozókat, önkormányzati képviselőket, jobb körülmények között élő polgárokat, az Isten országába vagy legalább az Európa felé vezető úton. Helyes, ha bátorítást kapnak azok a polgártársaink, akik a magyar gazdaság legbiztatóbb bázisává válhatnak, de akik egyedül semmiképpen nem bírják a küzdelmet, azok kapjanak törvényekben és mindennapi figyelmességben megjelenő állami és önkormányzati támogatást, alanyi jogon jár nekik. Tart hanuka ünnepe, és karácsony küszöbén állunk. Mind a kettő a reménység fényéről hoz üzenetet. Magyarországnak a minden polgára számára reményt adó országnak kell lennie.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban, szórványos taps a kormánypártok soraiban.)
