TARDOS MÁRTON

Teljes szövegű keresés

TARDOS MÁRTON
TARDOS MÁRTON (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Egyrészt az utolsó gondolatra szeretnék reagálni. A gazdasági intézkedések, akár monetárisak, akár fiskálisak, nem egyértelmű hatást váltanak ki.
Például itt büszkén elhangzott, és én az előbbi felszólalásomban nem reagáltam rá, milyen jó, hogy megszüntettük a csúszó leértékelést, és tulajdonképpen ezzel azt is kimondtuk, hogy milyen jó a forintfelértékelődés. Bizony, van ennek negatív hatása is. Nem tudom, hány, de nagyon sok, általam támogatásra javasolt magyar vállalat exporttevékenysége egyszerre veszteséges lett vagy a kialakult nyereségi rátája lényegesen csökkent, és nehéz helyzetbe került az adósságainak a kezelésével.
A másik ilyen kérdés, amelyre ugyancsak Horváth professzor felszólalásával kapcsolatosan reagálni akarok, az az, hogy nem arról van szó, hogy az Egyesült Államok ebben a vonatkozásban alapjában véve minden szempontból különbözik egy tízmilliós országtól, nagyon sok vonatkozásban igen, de egy eladósodott ország, a nemzetközi tőkepiactól az eladósodás miatt nagyon függő ország restrikciója elkerülhetetlen lehet egy bizonyos időszakban, annak ellenére, hogy Horváth professzornak igaza van, hogy a restrikciónak van egy kellemetlen mellékhatása, nevezetesen az, hogy a belföldi kereslet csökken. Ez nem feltétlenül hoz létre áremelkedést, mert ha a kereslet csökken, és a vállalatok ezt a keresletet tudják csak kielégíteni, akkor ez az árak csökkenését is eredményezheti. De akár így, akár úgy, egy társadalmilag kedvező hatás, az egyensúly felé való lépés, és egy kedvezőtlen hatás, például az infláció, vagy például az, hogy vállalatok tönkremennek, együtt jár. (Az elnök jelzi az idő leteltét.)
Itt játszani kell; a közgazdaság-elmélet nem olyan fejlett, hogy tiszta, egyértelmű, örök érvényű szabályokat tudjon megállapítani (Az elnök ismét csenget.), és ezért volna szükség arra, hogy azok az illetékesek, akik az ország ügyeiért felelősek ebből a szempontból, parlamenti képviselők, sokkal alaposabban foglalkozzanak ezekkel az ügyekkel.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem