DR. LAMPERTH MÓNIKA

Teljes szövegű keresés

DR. LAMPERTH MÓNIKA
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Őry Csaba államtitkár úr hozzászólásából megtudtuk azt, hogy a problémát, amelyet Szekeres Imre és Kiss Péter indítványa felvetett, elismerik, megoldandónak tartják, de most nincs a Fidesznek erre elgondolása, hogy hogyan lehetne, mert nem tudja mind a két lábát egyszerre használni. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.)
Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a javaslat, amelyet a szocialista frakció támogat, 2002. január 1-jétől megoldást hozna arra a problémára, amelyet egyébként maguk a közalkalmazottak is érzékelnek, és erősen szorgalmazzák a mielőbbi megoldást. Így például a választókerületemben, Kaposvár városban több ezer aláírást gyűjtöttek közalkalmazottak, és küldték el a miniszterelnök úrnak, várva a választ arra, hogy az összetorlódott bértáblából adódó problémákat hogyan tudja a kormány megoldani.
Kedves Képviselőtársaim! Én is tudok konkrét példákat hozni. Van olyan iskola Kaposváron, ahol az újonnan felvett és a konyhán dolgozó fiatal, 18 éves konyhalány 50 ezer forintos minimálbért kap természetesen, és ez helyes, de az nem helyes, hogy a húsz éve az iskolában dolgozó gazdasági vezető, aki egyébként felelős azért, hogy hogyan folyik az iskola gazdálkodása, 51 200 forintot keres.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a konfliktus, ez a probléma nem tűr halasztást, rosszul látja a Fidesz, hogy most elég csak a jövőre vonatkozó ígéreteket odakínálni a közalkalmazottaknak. A szocialista frakció indítványa megoldja ezt a problémát, csak az a kérdés, hogy önökben van-e ehhez kellő elszánás.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem