KUZMA LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

KUZMA LÁSZLÓ
KUZMA LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Felszólítást kaptunk Horn Gábortól, hogy egy rövid törvénymódosításról illik röviden beszélni. Azt gondolom, egy ilyen horderejű törvénymódosítást igazán biztonsággal és körültekintően meg kell tárgyalni annak érdekében, hogy jó módosítás születhessen.
A másik megjegyzésem a hasonlóan rosszmájú megjegyzésre, hogy igen, jelentem, elolvastuk a törvénymódosítást, és ennek szellemében, ezek alapján állítottuk össze a mi javaslatainkat.
Többször hallottuk azt a kifejezést, hogy tervezhetőség és kiszámíthatóság - ezt ígérte az MSZP-SZDSZ-kormány. Ezzel szemben a törvénymódosítás ennek ellenkezőjét állítja némely helyen, hacsak nem kívánjuk a szokásostól eltérően definiálni a kiszámíthatóságot. A kiszámíthatóságnak egyik fő eleme a tanév hossza. A módosítás szerint nem tervezhető, hiszen kikerül a javaslatból a 185 nap mint deklaráltan a tanév hosszát jelentő időtartam. Ezt nem hagyhatjuk figyelmen kívül. Az iskolák többsége még ma is meghatározott időkeretekben dolgozik.
Az időrend legkisebb egysége a tanóra. Érdekes szóhasználat a pedagógiában, egy tanórát 45 percig tartunk; ez egy nagyon jól definiált időhossz. Aztán nagyobb egység a nap. Itt már iskolánként változik a helyzet, attól függően, hogy mi módon kívánjuk túlterhelni a mai magyar ifjúságot.
A következő nagyon komoly időkeret az év. Itt van ma a legnagyobb bizonytalanság. A többi az év kivételével jól meghatározott. A tanév szorgalmi ideje, aminek hossza pillanatnyilag a törvényjavaslat szerint bizonytalan, határozza meg leginkább, hogy a pedagógiai programok teljesíthetők, illetve nem teljesíthetők. Mert, mint korábban mondtam, a pedagógusok alapvetően időkeret alapján és időkeretben teljesítik a saját feladatukat. Miért ez a bizonytalanság?
Az eltérés - mint ahogy korábban hallottuk - nem két nap. Ha végigszámoljuk és pontosan megnézzük ezt, akkor a tanév kezdése nagyon jól definiált időpont, hiszen szeptember első munkanapját említi a törvénymódosítás. Szeptember első munkanapja e szerint két nap rövidüléssel járhat maximálisan. A tanév vége már sokkal pongyolábban megfogalmazott időtartam: ez június második hetének péntekje. Ez öt nap veszteséggel járhat - hadd ne részletezzem, hogy miért. Tehát ha a kettőt összeadjuk, akkor szélső esetben a tanév hossza akár hat-nyolc nappal is rövidül.
Itt kell megemlítenem, hogy a pedagógiai programok és a központi programok alapvetően időkeretet határoznak meg az ott megfogalmazottak teljesítésére, és e szerint dolgozunk mi az iskolában. Tehát ahhoz, hogy valamely feladatot ellássunk, bizony időkeretre van szükség. Nagyon jól tudom, hogy vannak különböző képességű tanulók, különböző képességű csoportok, ahol esetleg ettől el lehet térni. De itt abból kell kiindulni, hogy mindenki számára elvégezhető legyen a pedagógiai programban meghatározott feladatsor. Ezért aggódom akkor, amikor egy törvényben deklarált időkeret rövidülhet, ezáltal a tanulóifjúság túlterheltsége nő.
Van egy pont, amiben mind a pedagógusok, mind a politikusok teljes mértékben egyetértenek: ez pedig az, hogy a mai magyar ifjúság túlterhelt.
Túlterhelt tananyagban, amit minden körülmények között csökkenteni kell, és nem hagyhatunk a törvényben egy olyan összefüggést, amely éppen a túlterheltség irányába hathat.
(19.30)
Tisztelt Képviselőtársaim! A bizonytalanság okozta helyzetben fennáll a veszélye annak, hogy a törvénymódosítás eredményképpen eltűnik az őszi szünet. Akkor volna igazán megnyugtató ez a törvénymódosítás, ha benne foglaltatna, hogy a tanévben négy darab szünet van, és egy szünet legrövidebb időtartama legalább három nap. Ha a törvény szabályozná és nem miniszteri hatáskörben lenne szabályozva, hogy a szüneteket mikor kell kiadni, akkor talán biztosítva lenne az őszi szünet megléte a jövőben.
Örömmel üdvözöltem miniszter úr expozéjában néhány olyan gondolatot is, amely abba az irányba hat, hogy tanulásközpontú iskolákból tanulóközpontú iskolákat hozzunk létre a jövőben, éppen annak érdekében, hogy az ott tanuló diákokat helyezzük előtérbe. Ennek érdekében hat minden olyan hozzászólás, amely erről az oldalról elhangzott, mert elsősorban a tanulót kell a középpontba helyezni.
Még egy megjegyzést szeretnék a 20, illetve 22 órához hozzáfűzni. Gyakorló iskolavezetőként azt kell mondjam, hogy a tanárok - mint ahogy hallottuk is - nem 20 és nem 22 órát dolgoznak az iskolában; hangsúlyozom, az iskolában, és nem a felkészülési időt értem ez alatt. Ez a két óra csökkenés egyáltalán nem jár a pedagógusok számára feladatcsökkenéssel, ez egy látszólagos óraszámcsökkenés, hiszen feladataik ellátása érdekében ennél többet dolgoznak az iskolában, aminek egy részét az iskolák finanszírozzák is, más részét viszont nem, de ezt az iskolája is válogatja. Ebben az időkeretben egy iskolavezetőnek arra volt lehetősége, hogy a fejlesztő munkába bevonja a pedagógusokat, hogy a fejlesztő munka eredményeként az iskolák tovább fejlődhessenek. Erre ezek után más csatornákat kell választania az iskolavezetőnek.
Tisztelt Képviselőtársaim! A benyújtott módosító indítványokkal remélhetőleg némiképpen javul a törvénymódosítás, de nincsenek illúzióim, hogy ez a javulás oly mértékű lesz, hogy részünkről támogatható legyen.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem