SZABADOS TAMÁS

Teljes szövegű keresés

SZABADOS TAMÁS
SZABADOS TAMÁS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Ékes József képviselőtársamnak a következőt tudom mondani nagyon röviden. Mivel a béremelést bértömegre adják, a túlórák finanszírozása is benne van. Megnyugtatom önt mint fenntartót. Ez az egyik megjegyzésem.
A másik az, hogy a kisiskolák összevonása kapcsán - amellett, hogy valóban financiális feszítő erő is van - a problémát inkább abban látom, hogy sajnos fogynak a gyerekek. Az én választókerületemben van olyan iskola, egy 1100 fős faluban, ahol még úgy néz ki, hogy lehetne iskolát fenntartani. De, képviselő úr, tavaly négy, az idén pedig három gyerek született! Illetve tavalyelőtt négy, tavaly három, tehát ami befejezett év. Hogy lesz ott iskola, mondjuk, két-három-négy vagy öt-tíz év múlva? Ez a fő probléma!
Pichler Imre képviselő úrnak pedig azt szeretném mondani, hogy pontosan a magasabb végzettségűek esetében lesz magasabb a fizetésemelés, az F és H kategóriánál, ahol például a pedagógusok döntő többsége helyezkedik el, ott meghaladja az 50 százalékot. Tehát nemhogy 50 lesz, de meghaladja az 50 százalékot!
Ami Révész Máriuszt illeti, szerintem már tréfál a képviselő úr. Szerintem túlórában ellátni azokat, amiket ön elmondott, valójában pluszkeresetet jelent. Nem mindegy, hogy a túlóra 22 óra után jön be vagy 20 óra után! Tehát ne tessék azt mondani, hogy ha én két óráért ingyen dolgozom vagy túlóráért dolgozom, az ugyanaz! Amikor lecsökkentjük 20 órára a kötelező óraszámot, és ezeket az ön által is ellátandónak tartott feladatokat a pedagógusok ellátják, ezért pluszjuttatásban fognak részesülni. Ezért pedig ők köszönettel fognak... (Révész Máriusz: Úgy legyen!) - nemcsak önnek meg nekem, hanem általában ezt szereti egy ember, hogy ha valamiért megdolgozik, ezért fizetést kapjon.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem