DR. BALSAI ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. BALSAI ISTVÁN
DR. BALSAI ISTVÁN (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Amikor a Magyar Demokrata Fórum a legnagyobb felelősséget viselte a rendszerváltoztatás lebonyolításáért, akkor is úgy véltük, mint most, hogy a rendszerváltozás egyik legfontosabb eleme a politikától teljesen független igazságszolgáltatás garantálása kell hogy legyen. Éppen ezért alapvetőnek tartottuk és tartjuk az államhatalmi ágak klasszikus és modern felfogás szerinti elválasztását és megfelelő kiegyensúlyozását is. Ezért csaknem teljes konszenzus alapján 1990-et követően felépítettük az állami igazságszolgáltatás alkotmányos rendszerét, amely egyes elemeit tekintve ugyan változhat és korántsem mozdulatlan, de abban eddig mind a három kormány egyetértett, hogy az igazságszolgáltatás szereplői kerüljenek a legtávolabb a politikától, amikor a munkájukat végzik.
Egy fontos kérdésben sajnos nem született egyetértés a rendszerváltoztató Magyar Demokrata Fórum törekvéseit illetően, nevezetesen a Magyar Köztársaság ügyészi szervezetének élén álló személy, valamint az ügyészi szervezet státusát illetően. Hiába volt minden próbálkozás, minden fogadkozás, minden egyeztetés és előkészítés, ezek után is ott tartunk, ahol a rendszerváltozás előtt, illetve lényegében ahol 1949-ben. A törvényhozás 386 tagja konkrét ügyek, nyomozati cselekmények, ügyészi perbeli cselekmények megtétele vagy meg nem tétele miatt korlátlanul kérdőre vonhatja az igazságszolgáltatás csúcsszereplőjét. Természetesen ezen keresztül politikailag célkeresztbe vehetik magát az ügyészi szervezetet, annak a hierarchizált apparátusnak a beosztott tagjait, akik közvetve vagy éppen egyre bővülő mértékben közvetlenül is felelősek a bűncselekmények felderítéséért és az elkövetők bíróság elé állításáért.
A legfőbb ügyész elleni alaptalan támadások és a személyét érő lejáratás parlamenti lehetősége jelenleg tizenkét éve egy módon akadályozható meg: ha a köztársaság felelős kormánya, mindenekelőtt az igazságügy-miniszter rendelkezik józan politikai belátással és természetesen megfelelő politikai befolyással ennek megakadályozására, illetőleg elhárítására.
(10.20)
Ha ezek közül egyikkel vagy másikkal vagy netán egyikkel sem rendelkezik, akkor bizony éghet az arcunk, mert megvalósult a politikai nyomásgyakorlás, hiszen az elutasított interpellációs választ követi a bizottsági vizsgálat, ahol megint lehet otromba és megalapozatlan vádakat megfogalmazni az érintettekkel szemben, majd ismételt szavazás, plenáris vita, újabb szavazás következik. Erre a kis Canossa-járásra pedig minden héten sort lehet keríteni mindaddig, amíg a megtámadott személy és az általa irányított szervezet működése meginog és ellehetetlenül, és akkor ki lehet majd pipálni a demokrácia-csomagterv egyik vállalását. Valóban ezt akarják önök?
Tisztelt Országgyűlés! Normális demokráciában a politikai szereplők nem vitathatják egy korábbi parlamenti többség legitim döntéseit, még akkor sem, ha nem ízlésük szerinti személy tölt be alkotmányos tisztséget. Vajon hová jutnánk ellenkező esetben? Talán meg kellene támadni mindenkit, akinek megválasztásában a szocialista és szabad demokrata képviselők nem működtek közre? Nem sorolom fel a tisztségeket és a személyeket, mert nem szeretnék ötleteket adni, de a mögöttünk álló néhány hét csinos kis listát foglal magában a megbízhatatlannak minősített fő- és köztisztviselők, nagykövetek, nagy tekintélyű művészek, kuratóriumi tisztségeket viselők leváltásából, eltanácsolásából, sokszor arcpirítóan arrogáns megszégyenítéséből. Úgy látszik, mintha a kormány most támogatást adna és keresne a személyek függetlenségének felszámolásához, hallunk születendő törvényjavaslatokról a jegybankelnök szuverenitásának megnyirbálására, de olyasmit is hallottunk, hogy a legfőbb ügyész eltávolításának jogi technikáján dolgoznak a demokráciacsomag dolgos katonái.
Ezért mi, a Magyar Demokrata Fórum tagjai és képviselői elvárjuk a kormánytól, hogy határolja el magát a legfőbb ügyész személye elleni otromba támadásoktól, és vessen gátat az ügyészség jogállami működését megzavaró akcióknak.
Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem