VINCZE LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

VINCZE LÁSZLÓ
VINCZE LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Választókörzetem, Csongrád megye 4. választókörzete gazdáinak egyik fő megélhetési forrása a szőlő- és gyümölcstermesztésből szerzett jövedelem. Ezek a kultúrák kiemelt fontosságúak, hiszen a szőlőnek négy év, a gyümölcsfáknak négy-hat év is kell a telepítéstől a termőre fordulásukig. Az Orbán-kormány komoly támogatásokat biztosított az ültetvénytelepítésekre, amely lehetőségekkel az EU-csatlakozás előtt, nagyon helyesen, sok gazda élni tudott.
Nagyon nehéz azonban a természeti csapások ellen védekezni - ilyen a fagykár, valamint a jégkár. Az alföldi gyümölcsösök és szőlőskertek maradandó fagykárosodást szenvedtek 2001 decemberében, hiszen nem volt ritka a mínusz 27 fokos hideg sem. Ennek következménye lett a termőrügyek teljes elpusztulása. A szőlőn kívül a kajszibarack, az őszibarack és a cseresznye szenvedte meg a fagyot. A megmaradt kevés számú gyümölcskezdeményt pedig a virágzáskori mínusz 6-7 fokos tavaszi fagyok teljesen tönkretették.
A növényápolási munkálatok az idén sem lesznek olcsóbbak. Drága a növényvédő szer, a gépi és kézi művelési módok is sokba kerülnek. A termés viszont nem várható, ennek következtében bevételre sem számíthatnak a gazdák. A szőlő- és gyümölcsültetvények kisebb hányadát Csongrád térségében május hónapban óriási jégverés érte. A gazdák nem tudják segítség nélkül az ültetvényeiket gondozni. Fennáll annak a veszélye, hogy elhagyják, elhanyagolják a szőlőskerteket, gyümölcsösöket.
Az Orbán-kormány idején elindult a károk felmérése, sőt a gazdák arra kaptak biztatást, hogy a károk felmérése után állami pénzzel fogják őket megsegíteni, először előleget a növényvédő szerek vásárlásához, majd a tényleges kár rögzítése után egy kárenyhítési összeget kapnak. A jégkárra vonatkozóan, de a fagykárra sem köt a biztosító biztosítást. Az előző kormány az árvizek és belvizek által okozott károk, de más elemi károk esetében is bebizonyította, hogy segíteni akart és tudott a gazdáknak. Fontos lenne tudni, hogy mikor és milyen pénzösszeghez juthatnak a károsultak.
Kérdezem tehát a miniszter urat, hogy a Medgyessy-kormány szándékozik-e segíteni a fagykárt, jégkárt szenvedett gazdákon, vagy pedig magukra hagyják őket. Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Fidesz soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem