DR. SZABÓ ERIKA

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓ ERIKA
DR. SZABÓ ERIKA (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Azért kértem szót, mert szeretnék érvelni Mátrai Márta módosító javaslatai mellett, amit ahhoz a határozati javaslathoz nyújtott be, amely a családok hajléktalanságának megelőzését szolgálja. Bár ez egy olyan határozati javaslat, mint a hosszú távú egészségpolitikai folyamatosság megőrzéséről szóló határozati javaslat, ami önmagában semmit nem old meg, hiszen határozat, nem törvényi szintű szabályozást jelent, törvény majd csak később lesz belőle, tehát az érdemi vita valójában későbbre tolódik, de fontos annak a szemléletnek a megjelenítése, amit Mátrai Márta a módosító javaslatában megfogalmaz.
Ez pedig arról szól, hogy nem önmagában a hajléktalansággal kell foglalkozni és annak a megoldási módozatait kell kitalálni, hogy hogyan lehet segíteni a családokon, illetve hogyan lehet ezt megelőzni, hanem azon kellene gondolkodni, hogyan lehet azokat a munkanélkülivé vált családfőket vagy családanyákat munkához juttatni, akik elveszítették a munkahelyüket, alacsony képzettségük miatt nehezen tudnak a munkaerőpiacon megjelenni, és a hajléktalanság veszélye emiatt fenyegeti őket. Tehát nagyon fontos, ha egy olyan határozati javaslat, amely egy később hozandó törvény céljait van hivatva megfogalmazni, ha megjelenik, akkor a legfontosabb szempontok között a foglalkoztatáspolitikai szempontok is megjelenjenek. Mátrai Márta módosító javaslatai is ezt célozzák. Azt szeretném kérni, hogy az Országgyűlés támogassa ezeket.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz és az MDF soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem