BABÁK MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

BABÁK MIHÁLY
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Keller képviselő úr azt mondta, hogy amikor a 2001-2002. évi költségvetést terveztük, akkor pontosan lehetett látni a folyamatokat. Azt hiszem, hogy két évvel ezelőtt nehéz volt kalibrálni, bár vannak országok, ahol négyéves költségvetés van. A dolog lényege az, annak idején a polgári kormánynak tényleg volt olyan elképzelése, hogy a jövedéki adó mértékét emeli, de ezt sose hajtotta végre. (Derültség a kormánypárti oldalon.) Nos, itt az alkalom, hogy a mostani kormány se hajtsa végre, és ne kufárkodjunk azzal, hogy kicsit emelünk vagy kicsit nem emelünk, nosza rajta, tegyük meg, hogy nem emelünk jövedékiadó-mértéket. Nem lesz áremelkedés, nem gerjeszti az inflációt és nem inflálja el a jövedelmeket.
Nyilvánvaló, hogy a mostani megoldás - hogy kicsit emelünk, kicsit nem emelünk - kalmárkodás. Úgy gondolom, erre nincs szüksége a költségvetésnek, hiszen a választások előtt épp önök mondták, hogy a gazdaság teljesítő képessége olybá emelkedett, hogy többet teljesít és több bevétele van. A bérek növekedése miatt többlet állami bevételek vannak, tehát ezt a jövedékiadó-kiesést kompenzálja a bérkiáramlások adóbevétele. Mi azt mondjuk, az évek nem igazolták ezt az elképzelést, ezért felejtsük el, és ne emeljünk jövedéki adót. Állítom, hogy ez nem jelent kiesést a költségvetésben
Úgy gondolom, hogy önök által be van tervezve ez a többletbevétel, az, hogy a gazdasági növekedéssel, a fogyasztás emelkedésével, a bérek növekedésével, az áfabevétellel többletbevétele származik az államháztartásnak. Ne tegyünk rosszat, egyezzünk meg abban, amit képviselőtársaim is javasoltak, hogy ne emeljünk jövedéki adót.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem