KELLER LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

KELLER LÁSZLÓ
KELLER LÁSZLÓ, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! A költségvetési bizottság ülésén általános vitára alkalmasnak minősítettük a jövedéki törvény módosításáról szóló javaslatot.
A bizottsági vitát mi arra is felhasználtuk, hogy felfrissítsük az ellenzéki képviselők emlékezetét, hogy milyen törvényt fogadtak el 2000-ben, és milyen megállapodást kötöttek a fuvarozók érdek-képviseleti szerveivel. Arra is felhasználtuk a költségvetési bizottságban folytatott vitát, hogy bemutassuk, hogy tulajdonképpen ez a törvénymódosítás adómérséklést tartalmaz.
Világosan elmondtuk, hogy ha a Fidesz-Magyar Polgári Párt által elfogadott törvényen nem változtatnánk, akkor sokkal kedvezőtlenebb gazdasági körülmények között dolgoznának a közúti fuvarozók, a mezőgazdaságban gépet üzemeltetők, és kedvezőtlenebb lenne a vidékfejlesztési lehetőség is (Varga Mihály: A fűnyírás nehezebb lenne.).
Egyértelművé tettük, tisztelt Ház, hogy a 2000. év végén elfogadott jövedéki törvény a jelenleg hatályos rendelkezése szerint 20 milliárd forinttal gazdagítaná a költségvetést a szénhidrogéntermékek jövedéki adójának emelése miatt, amit a Fidesz-Magyar Polgári Párt fogadott el a 2000. év végén. A kétéves költségvetési törvény megalkotása során azzal számoltak ugyanis, hogy 2002. július 1-jén sorra kerül az adó emelése, és ezt nem véletlenül tették erre az időpontra, amikor például itt állunk az aratás előtt. Nos, mi a száznapos programunkban 160 milliárddal növeljük az állampolgárok bevételét, és ezen túl kerestük, keressük annak a lehetőségét, hogy hogyan tudnánk még a 160 milliárd forintot növelni.
Sajnos, tisztelt képviselőtársaim, a költségvetési bizottságban is világossá kellett tenni, hogy bizony itt korlátaink vannak, hiszen maga Varga Mihály volt pénzügyminiszter rögzítette az átadás-átvétel során azt, hogy ha semmi nem változna a magyar költségvetésben, akkor is 172,5 milliárddal nagyobb lenne a hiány. Nos, ez jelent számunkra korlátot, amikor arról kell gondolkodnunk, hogy hogyan lehetne a Fidesz adóemelési javaslatának, illetve törvényben foglalt szabályrendszerének a mérsékléséről gondolkodnunk.
A megoldást abban találtuk meg, hogy a gázolaj adóját a felére csökkentettük ahhoz képest, ahogy a Fidesz ezt örökségül hagyta ránk. Lehet mondani, hogy ez a 10 milliárd forintot érő adócsökkentés kevés. Ez való igaz, de nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy bizony jelentős korlátok állnak a további adócsökkentés mellett. Éppen a korlát miatt kényszerültünk arra, hogy ezzel párhuzamosan előrehozzuk azt, amit az EU-csatlakozás egyébként is szükségessé tenne, hogy 2003. január 1-jétől a dohánytermékek jövedéki adóját emeljük, és erre korábban, még ebben az évben, az év hátralévő részében kerülne sor.
Nagyon szeretném hangsúlyozni - a bizottsági ülésen világossá tettük -, hogy ellentétben azzal, amit az ellenzéki képviselőtársaink a bizottsági ülésen is mondtak, itt nem megszorításokról van szó, nem többletbevételeket kell teremtenünk, és azért kell módosítani a jövedéki törvényt, hanem azon terhek csökkentését kell végrehajtanunk, amely terheket éppen a most oly hevesen ellenzők terheltek ránk a 2000. év végén.
Ezt a célt valósítja meg a benyújtott törvényjavaslat, amit a költségvetési bizottság általános vitára alkalmasnak minősített. Kérem önöket, hogy támogassák a törvény mai napon történő elfogadását.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem