ELNÖK (dr. Wekler Ferenc)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Wekler Ferenc)
ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem az Országgyűlést, hogy egyetért-e a javasolt vitaszerkezettel, szakaszolással. Aki egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy a jelenlévők többsége egyetért a vitaszerkezettel.
Megnyitom a részletes vita 1. szakaszát az ajánlás 1-3-ig terjedő pontjai alapján. Felhívom figyelmüket, hogy a Házszabály 105. § (3) bekezdése értelmében a részletes vitában kizárólag a módosító javaslatokhoz vagy a módosító javaslattal érintett részhez lehet hozzászólni.
Megkérdezem, kíván-e valaki felszólalni ötperces időkeretben. (Senki sem jelentkezik.) Illetve megkérdezem Homa János képviselő urat, hogy ehhez a vitaszakaszhoz kíván-e felszólalni, miután írásban előre jelezte hozzászólási szándékát. (Jelzésre:) Nem ehhez kíván hozzászólni. Úgy látom, hogy más sem kíván ehhez a vitaszakaszhoz hozzászólni, úgyhogy ezt a vitaszakaszt lezárom.
Megnyitom a részletes vita 2. szakaszát az ajánlás 4-15-ig terjedő pontjai alapján. Megkérdezem, ki kíván felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok, a vita e szakaszát is lezárom.
Megnyitom a részletes vita 3. szakaszát az ajánlás 16-17. pontjai alapján. Megkérdezem, ki kíván felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok, a részletes vita e szakaszát is lezárom.
Megnyitom a részletes vita utolsó szakaszát az ajánlás 18-23-ig terjedő pontjai szerint. Kérdezem, ki kíván felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok.
Tisztelt Országgyűlés! Mivel egyetlen felszólaló sem jelentkezett a részletes vitában, a részletes vita e szakaszát és a részletes vita egészét lezárom. Megkérdezem az előterjesztőt, kíván-e valamit mondani. (Jelzésre:) Most nem kíván semmit sem mondani.
Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatokról történő határozathozatalra a következő ülésünkön kerül sor.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem