BECSÓ ZSOLT

Teljes szövegű keresés

BECSÓ ZSOLT
BECSÓ ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Igen Tisztelt Miniszter Úr! A jelenleg kormányzó szociálliberális koalíció választási kampányában folyamatosan nagy hangsúlyt kapott, hogy a területi egyenlőtlenségeket mérsékelni kell.
A szétszakítottság valóban létezik, mi több, területileg jól behatárolható, ugyanakkor a kormányprogramban a választási szlogen gyakorlati megvalósításával kapcsolatosan semmilyen konkrétum sem szerepel. Például nincs említés a halmozottan hátrányos helyzetű megyék kiemelt támogatásáról; nincs erről említés annak ellenére, hogy a rendszer az elmúlt időszakban jól működött. Az öt halmozottan hátrányos helyzetűnek minősített megyébe, a megyei területfejlesztési tanácsokon keresztül, az alaptámogatásokon túl további jelentős decentralizált források érkeztek, amelyeket a tanácsok, a pályázati rendszert eszközül használva, a megyei fejlesztési koncepcióval összhangban, eredményesen tudtak felhasználni.
A decentralizált forrásoknak köszönhetően az érintett megyékben jelentős zöldmezős beruházásokhoz, munkahelyteremtéshez és -megtartáshoz, kereskedelmi szálláshelyek létesítéséhez, templomok és egyéb műemlékek felújításához, műszaki fejlesztésekhez, környezetvédelmi beruházásokhoz, továbbá kulturális és turisztikai nagy rendezvényekhez volt mód és lehetőség megyei szintről támogatás biztosítására. A hátrányos helyzetű megyék felzárkóztatása a központi kormányzat kiemelt támogatásának hiányában nem valósítható meg. Fontos tudni, hogy a kiemelt támogatások rendszere például Nógrád megyében csak 1997-ben indult, tehát a Horn-kormány idején e tekintetben is elveszett két év, ezzel szemben az Orbán-kormány mind a négy évében kiemelt támogatásban részesítette a hátrányos helyzetű megyéket, közöttük Nógrádot.
A kormányprogram említett hiányossága tehát számomra, Nógrád megyei képviselő számára komoly aggodalomra ad okot, ezért a kérdésem röviden megfogalmazva így hangzik: a szociálliberális kormány folytatni kívánja-e a halmozottan hátrányos helyzetű megyék kiemelt támogatását. Várom válaszát, miniszter úr! (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem