DR. LAMPERTH MÓNIKA

Teljes szövegű keresés

DR. LAMPERTH MÓNIKA
DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Tisztelt Képviselő Úr! Valamennyi, a tragédiában az áldozatok családtagjaival együttérző ember, azt gondolom, joggal várja el a konkrét intézkedéseket. Ezek a konkrét intézkedések megtörténtek, a fokozott rendőri jelenlét iránt intézkedtem, és intézkedik az országos rendőrfőkapitány is. Azt gondolom, hogy ebben egyetérthetünk.
Ami pedig - az ön szavával élve - a mutogatást illeti, azt gondolom, hogy egy hónappal azután, hogy az új kormány hivatalba lépett, és kiderül, hogy korábbi mulasztások okán lett volna bizony mit tenni akár a közlekedés biztonsága, akár általában a közbiztonság iránt, és ön olyan módon teszi fel a kérdést, hogy mintegy szemrehányással illeti az új kormányt azon mulasztások miatt, amelyek az önök idején történtek, mégiscsak furcsa.
Úgyhogy egyetértek abban, hogy cselekedni kell a mutogatás helyett, azonban szeretném, ha a képviselő úr, mielőtt ilyennel engem vádol, először önvizsgálatot tartana.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem