DR. KÓRÓDI MÁRIA

Teljes szövegű keresés

DR. KÓRÓDI MÁRIA
DR. KÓRÓDI MÁRIA környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Én is köszönöm szépen. Szeretném még azt is elmondani a tisztelt képviselő úrnak, hogy a fák védelméről szóló jogszabályok felülvizsgálatát is kezdeményezi a minisztérium. Ezt a folyamatot nem most kezdtük el, már abban a kormány elé terjesztett jogalkotási javaslatunkban is benne van, amit a következő időszakban meg szeretnénk valósítani. Hiszen valóban ma a jogszabályi rendezettség is hagy néhány olyan területet, amikor nem biztos, hogy mindig egyértelműen a természetvédelmi érdekek tudnak érvényesülni. De azért azt is meg kell oldani, hogy az érdekek egymással összhangba kerüljenek.
Tehát az érdekek úgy tudnak egymással összhangba kerülni, ha figyelembe vesszük azt, hogy közlekedni is kell, beruházni is kell, ugyanakkor gondoskodni kell arról is, hogy a zöldterületek megmaradjanak, illetve ahol mégis hozzá kell nyúlni, ott a pótlásáról nagyon nagy erőkkel gondoskodni lehessen. Erről fog szólni az a jogszabály-módosítás, amit a minisztérium előkészít.
Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem