DR. SZANYI TIBOR

Teljes szövegű keresés

DR. SZANYI TIBOR
DR. SZANYI TIBOR földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Valóban, jómagam is úgy gondolom, hogy itt a képviselő úr által fölvetett aggodalmak meglehetősen valósak, hiszen a napi sajtó most már pár hete tényleg attól hangos, hogy mindenféle aljas vádaskodások folynak, hogy ki akarja, ki nem akarja eladni a magyar földet. Ez valóban egy jó téma. Már csak azért is jó téma, mert a magyar lakosságnak csak egy töredéke rendelkezik földtulajdonnal, és mindazok, mindazon sok millió magyar állampolgár persze kellően riogatható, akik egyébként ebben a dologban maximum érzelmileg illetékesek.
De ha egy kicsit jobban belenézünk a dolgokba, akkor azt is látjuk, hogy azért van itt egypár probléma, aminek az elfedését valóban jól szolgálhatja egy ilyen kampány. Ilyen problémának tekintem azt, hogy az ország EU-csatlakozása tekintetében még hátra van egy nagyon-nagyon komoly munka. Azért mondom, hogy hátra van még egy nagyon-nagyon komoly munka, mert ennek a négyéves időarányos részletét az előző kormány, enyhén szólva, elfelejtette elvégezni. Nem akarok számokkal dobálózni, de tényleg vastag dossziékra tehető azon iratok száma, amelyek azt bizonyítják, hogy a mezőgazdaság EU-konformitása megteremtése tekintetében hihetetlen, hogy micsoda lemaradások vannak.
Ezen a ponton még azt is meg kell jegyeznem, hogy a napokban meglehetősen egyszerű módszerekkel sikerült mintegy fél évvel lerövidíteni például a SAPARD-programon belül az addig számítható időt, hogy mikor áll ez valóban a gazdák, a gazdálkodók rendelkezésére.
Végezetül annyit szeretnék még elmondani, hogy az kiabál, akinek a háza ég. Ez azért érdekes közmondás jelen pillanatban, mert Magyarországon két olyan történelmi periódus van a rendszerváltozás óta, amikor megnyíltak részben vagy egészben a kiskapuk a külföldiek földvásárlása előtt. Mint tudjuk, ez '90 és '94 között volt, illetve az Orbán-kormány kötött egy olyan megállapodást az Európai Unióval (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), amelynek értelmében 2004. január 1-jétől akár már az első külföldi telepesek földet vehetnek Magyarországon. (Taps a kormánypártok soraiban.)
(13.10)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem