DR. NÉMETH IMRE

Teljes szövegű keresés

DR. NÉMETH IMRE
DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Képviselő úr, az ön felszólalása tele volt téves információkkal és a szembeállítás alantas gondolatával.
Két eset lehetséges: vagy képtelen megítélni a programokban leírtakat, vagy szándékosan félremagyarázza azokat, hogy az egyszerű embereket megtévessze.
Az első konkrét kérdése, hogy az egyéni gazdálkodók számára biztosított támogatások leállításának mi az oka: szeretném tájékoztatni a képviselő urat, hogy ezek a támogatások nem lettek leállítva, időlegesen fel lettek függesztve, mivel a 18,6 milliárd forintos éves keretet a hivatalba lépésünket követő első héten már 6 milliárd forinttal túlhaladta a beadott igény, tehát még önöknek kellett volna ezt leállítani. Úgy gondolom, ezek után magyarázatot sem kell az időarányos elköltésre vonatkozó megjegyzéseire adnom.
Szeretném megjegyezni azt is, hogy engem nem zavar természetesen az agrárköltségvetésben a jogcímenként elkülönített keret, az viszont zavar, hogy önök százmilliókat költöttek bizonyos reklámokra a választás időszakában, de az átvételt követően kiderült, hogy amit reklámoztak, arra egy árva fillért nem tettek félre. Tehát ahhoz, hogy a gazdák ne legyenek becsapva és a gazdahitelprogram tovább tudjon menni, a Medgyessy-kormánynak kell megkeresni, és kellett megkeresni a forrásokat.
A társas vállalkozók és az egyéni gazdálkodók szembeállítása pedig úgy gondolom, csak az önök fejében fordul meg. A képviselő úr fáziskésésben van, el kellene már szakadni a kormányzati gyakorlattól. A baráti körök finanszírozására konkrét példákat is tudok természetesen mondani, önök ugyanis a tizenkét állami gazdaságra, amelyeket a dolgozói kivásárlás leple alatt privatizáltak, 17 milliárd forintot fordítottak (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) - ez a baráti körök finanszírozása, nem az, amiről a képviselő úr beszélt. Ez a különbségtétel és a szembeállítás az önök agrárprogramja volt, és úgy látszik, jelenleg is az - a miénk: az együttműködés, tisztelt képviselő úr. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem