MÁDI LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

MÁDI LÁSZLÓ
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Asszony! A polgári kormány négy éve alatt az otthonteremtés területén óriási előrelépések történtek. (Felzúdulás az MSZP soraiban.) Arra kérem a szocialista képviselőket, hogy egy kicsit higgadtabban és tárgyszerűbben reagáljanak! Azt gondolom, hogy a polgárok szempontjából kellene ezt az áldásos tevékenységüket kifejteni, és az eredmények, azt gondolom, magukért beszélnek, még akkor is, ha a szocialista képviselőknek (Dr. Vojnik Mária közbeszól.) nem tetszenek azok az eredmények, amelyek a polgárok szempontjából alapvető fontosságúak.
Ezen lépések eredményeképpen a korábban nem létező bérlakások építése rendkívül dinamikusan beindult, ma már közel 10 ezer bérlakás építéséről tudunk számot adni. A kamattámogatási rendszer és a jelzálogkölcsön hatására pedig az új lakások építésének lendülete fokozódott, míg a használt lakások területén is rendkívül komoly előrelépések történtek.
Bár Medgyessy Péter személyes garanciát vállalt a polgári kormány sikeres lépéseinek továbbvitelére, így a lakáspolitikai támogatások folytatására is, ám Csabai Lászlóné szocialista politikus - aki a kormány lakáspolitikáért felelős embere is egyben - legutóbbi nyilatkozata ezeket az ígéreteket alapvetően cáfolta meg. Egy, nem a polgári oldal iránti elfogultsággal vádolható napilap alapján: jövőre kisebb adó- és kamatkedvezmény várható - számol be a szocialistákat támogató, hozzájuk közelebb álló napilap Csabai Lászlóné nyilatkozatával kapcsolatosan, amely esetében jelentősen visszaesik a lakásépítési kedv, és a polgárok lakásépítései jelentősen csökkenhetnek.
Ezért kérdezem a miniszter asszonyt, hogy a vállalt garancia ellenére a kormány tervezi-e a kisebb adó- és kamatkedvezményt a lakáshitelek támogatása esetében. Másodsorban, amennyiben ez igaz, akkor hogyan illeszthető ez össze a nyugat-európai vagy fejlett országokban tapasztalható helyzettel, ami a lakásépítések tekintetében 70-80-90, sőt 100 százalékos hitelarányt és hitellehetőséget biztosít a lakásépítések vonatkozásában.
Harmadsorban, általában kérdezem azt a négyéves perspektívával kapcsolatban, hogy tervez-e a kormány bármilyen, az otthonteremtés szempontjából a korábbi eredményeket romboló, azok hatását csökkentő intézkedést az otthonteremtés területén.
Várom miniszter asszony megnyugtató válaszát. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem