DR. CSILLAG ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. CSILLAG ISTVÁN
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Szeretném a kormány nevében mély részvétemet kifejezni azoknak a hozzátartozóknak, családtagoknak, akik elveszítették hozzátartozóikat ezen a hétvégén ezen az autópályán. A Közlekedési Minisztérium észlelve azt a romlást, amely 2001 közepe óta következett be a baleseti statisztikákban - amelyeket addig tíz éven át az jellemzett, hogy 1990 és 2000 között közel 37 százalékkal csökkent a balesetek és ezen belül a halálos balesetek száma -, kezdeményezte, hogy egy szakértői bizottság foglalkozzon a közlekedésbiztonság mutatóinak a romlásával, és külön figyelmet kíván a szakértői bizottság munkájában fordíttatni az autópálya-építések, -felújítások szervezésére.
Nyilvánvaló valamennyiünk előtt, hogy elkerülhetetlen a különböző időszakokban épült, ezért különböző minőségnek, forgalombiztonsági követelménynek és forgalmi sűrűségnek megfelelő autópályák felújítása és bővítése. Ez a munka az M7-es esetében is elkerülhetetlen volt, ahol különböző forgalombiztonsági, közlekedésbiztonsági előírásoknak megfelelően történt meg a forgalom átterelése, és a korábbi, viszonylag kényelmes közlekedést biztosító két sáv helyett négy szűk forgalmi sávra korlátozása a közlekedésnek. Ennek, a felújítási munkáknak megfelelően történt meg a sebességkorlátozások megállapítása 130 kilométerről 60 kilométerre, egyes szakaszokon még alacsonyabb sebességfokozatra. Ennek megfelelően tett intézkedéseket a tárca arra is, hogy felszerelje, ellássa a közlekedési rendőrséget az ellenőrzéshez szükséges eszközökkel.
Tényként kell azonban megállapítanunk három dolgot. Az egyik, hogy sajnálatosan ezek az intézkedések önmagukban a morált, a közlekedésbiztonságot, tehát azoknak a figyelmességét, akik ezeken az utakon közlekednek, nem tudták fokozni, így nem sikerült elkerülni azokat a baleseteket, amelyek itt bekövetkeztek. Szeretném azonban felhívni a figyelmet arra, hogy a balesetek bekövetkeztének helyszíne az esetek döntő többségében nem az a terület volt, ahol a sebességkorlátozás, illetőleg a forgalomátterelés bekövetkezett, hanem éppen fordítva, ahol a járművezetők úgy gondolták, hogy újra magasabb sebességfokozatba kapcsolhatnak.
Minthogy ez a szakértői jelentés a közeli hetekben, egy-két héten belül fog elkészülni, ennek a birtokában tudunk majd javaslatot tenni arra, hogy szükséges-e és milyen mértékben szükséges az eddig kialakított rend, forgalomszervezés és a felújítási munkálatok folytatására kialakított rendszer átalakítása. Azt a javaslatot fogalmazta meg a tárca vezetése a felújítási munkálatokat szervező cég felé a balesetek bekövetkezte után, hogy tegyen olyan intézkedéseket a felújítási munkálatok folytatására, hogy lehetőség szerint a legforgalmasabb nyári időszakban, tehát július közepétől augusztus végéig ez a hihetetlen nagy számú forgalomátterelés és forgalomkorlátozás, ami ma öt szakaszon érinti ezt a pályát, szűnjön meg, és folytassák a munkálatokat - koncentrálva az erőfeszítéseket, a pénzt - a nagy balatoni szezon lezajlása után. Másodszor: tegyünk erőfeszítéseket a forgalombiztonság fokozására azáltal, hogy gyakoribb ellenőrzéssel késztessük, ösztönözzük a járművezetőket a szabályok betartására. Végül pedig olyan vizsgálatokat is indokoltnak tartunk kezdeményezni, amelyek az elkészült, felújított autópálya műszaki állapotának megfelelőségére vonatkoznak.
Kérem válaszom tudomásulvételét és a további szakértői jelentés alapján egy későbbi időpontban a tájékoztatás megtarthatóságát.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem