SIMICSKÓ ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

SIMICSKÓ ISTVÁN
SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Krisztus előtt valamikor a 400-as években élt egy görög filozófus, úgy hívták, hogy Euripidész, aki úgy fogalmazott, hogy "ki titkot tart, nemes". Ezen ókori tanács napjainkban is figyelemre méltó, hisz egyre több titok vagy annak vélt információ lát napvilágot manapság. Mindig fontos szempont volt azonban, hogy milyen információt ki vagy kik elől akarnak titokban tartani.
A honvédelmi bizottság múlt keddi rendkívüli ülésén úgy lehettünk nagy titkok tudói, hogy a titok megosztója az MSZP-SZDSZ-es bizottsági tagokkal karöltve tízéves hallgatásra köteleztek minket. Bár ha ma valaki figyelmesen nézte az egyik kereskedelmi televízió hírműsorát, Keleti György, a honvédelmi bizottság szocialista elnöke elmondta, hogy ő ezt követően telefonon felhívta Juhász Ferenc honvédelmi minisztert, hogy nem tíz évre titkosítják, hanem szerinte elegendő lenne csak négy évre titkosítani az ott elhangzott információkat. (Derültség a Fidesz soraiból. - Dr. Répássy Róbert: Vajon miért?)
Azt hiszem, ezek után talán jogosan merül fel bennünk a kérdés, hogy mi lehet emögött. Csak nem egy újabb titkos ügynök esete forog fenn? Nem, tisztelt képviselőtársaim, a tízéves titokról csak ketten tudtak: Juhász Ferenc honvédelmi miniszter úr és a Népszabadság. És tudjuk, hogy amiről ketten tudnak, az sokáig nem lehet titok.
Ez esetben sem történt másként, hiszen a napilap szombati számában Juhász Ferenc elmondta, hogy ötszáz darab, még használható buszt, teherautókat kíván a tárca beszerezni, melyeket a német hadseregből kivontak, mindezt pályáztatás nélkül, sürgősen. Juhász Ferenc szerint ezt az indokolja, hogy a Magyar Honvédség állományának helyzete olyan, hogy mielőbb szükség volna használható járművekre.
Ezzel a megállapítással egyet is lehetne érteni, bár ha valami, akkor ez a megállapítás tényleg állam- és szolgálati titok kellene hogy legyen. Talán azután, hogy Juhász Ferenc bizonyos információkat a tőlünk kért titoktartás után megosztott egy napilappal, mi is hozzátehetünk az esethez néhány gondolatot, mégpedig azt, hogy az eljárás példátlan a magyar demokrácia történetében, hiszen a bizottság ülésén kiosztott előterjesztésben egy több milliárdos gépjárműbeszerzésre kért a miniszter közbeszerzési törvény hatálya alóli mentesítést, elöregedett eszközökre, nem tisztázott fizetési feltételekkel, a konkrét végösszeg megjelölése nélkül, javító szervizkapacitás kialakítása nélkül, sürgősségi eljárásban, majd a napirendi pont megtárgyalása végén az ülésen elhangzottakat tíz évre titkosították, kizárva ezzel a nyilvánosságot, a magyar társadalmat, a közvéleményt az információk megismeréséből.
Nem világos, hogy valójában mit és ki elől akarnak az ügy kapcsán eltitkolni. Szövetségeseink ismerik, az esetleges ellenfeleink is ismerhetik a hadsereg jelenlegi állapotát, kizárólag a magyar társadalom nem ismerheti meg.
Tudom, hogy régen történt, 2002 májusában, amikor a szocialista kormányprogramba belekerültek az alábbi mondatok, amelyekre ezúton is szeretném önöket emlékeztetni: "A kormány vállalja tevékenységének folyamatos ellenőrzését, igényli a nyilvánosságot és a bírálatot, érvényesíti az ellenzék jogait." Hozzáteszem zárójelben, hogy valószínűleg ezen szempontok alapján tette meg Keleti György, a honvédelmi bizottság elnöke azt a nagylelkű javaslatát, hogy a honvédelmi bizottságban létrehozandó két albizottságban, amelyben összesen tíz tag vehet részt, 2 helyet, azaz kettő helyet biztosít a fideszes tagok számára. (Moraj az MSZP és a Fidesz soraiban.)
Folytatnám a kormányprogrammal: "A modernizációs fordulattal felzárkózunk a nemzetközi fejlődés élvonalához." - mondja a kormányprogram.
(10.10)
A Honvédelmi Minisztérium jelenlegi döntései jól tükrözik, hogy önök a kormányprogramban is félrevezették az embereket. A polgári kormánynak felkínált 20-25 éves F-16-os vadászgépek ügyében Juhász Ferenc, akkori honvédelmi bizottsági alelnök ócskavasnak, mások által levetett gatyának nevezte az amerikai vadászgépeket. Most úgy tűnik, a hasonló korú gépjárművek fogják meghozni a modernizációs fordulatot, és a nemzetközi élvonalhoz való felzárkózást a Magyar Honvédség számára.
A Fidesz kitart a 2000-ben megkezdett haderőreform folytatása mellett, mely ütemtervszerűen kijelöli a Magyar Honvédség fejlesztésének útját a haditechnika területén is. Ez jól ismert Juhász Ferenc számára is, hiszen 2000-ben ő maga is megszavazta mindezt.
A polgári kormányt is megkeresték ezzel az ajánlattal - a szóban forgó ajánlattal -, de mi modern eszközök előkészítését és beszerzését tartottuk fontosnak, ezért előkészítettük a gépjárműtender kiírását. A Fidesz véleménye, hogy az önök által elmondott teljesen üres kasszából, ahol most hirtelen mégis találtak néhány plusz milliárdot, ezt a pénzt, a polgári kormány által erre a célra biztosított 100 milliárd forinttal együtt a tényleges korszerűsítést jelentő gépjárműtenderre kell fordítani. Új teherautókat kell vásárolni, amivel - a megfelelő gazdasági, pénzügyi ellentételezéssel - további lendületet adhatunk a magyar gazdaság szereplőinek, mint ahogy ezt tettük a légierő fejlesztésének esetében is. Rövid távú, rossz megoldások, átláthatatlan kapkodás helyett mi hosszú távú, kiszámítható, átlátható, jó megoldások meghozatalát tudjuk csak támogatni.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem