GRÁF JÓZSEF
GRÁF JÓZSEF
GRÁF JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Amikor a mezőgazdaság és a vidék bármely fontos kérdéséhez, de különösen a földhöz nyúlunk, ajánlom mindenki szíves figyelmébe az európai uniós belépés előestéjén az Európa Tanács Vidéki Térségek Európai Chartájának vidékfejlesztéssel kapcsolatos megállapítását. Ez így hangzik:
"Azon alapelvek megfogalmazása, amelyeket alkalmazva olyan életképes mezőgazdasági, erdészeti, halászati, akvakultúra-szektorokra épülő vidékfejlesztés valósítható meg, amely képes az emberi tőke megtartása és fejlesztése érdekében gazdasági tevékenységet vonzani a vidékre, és amely védi és fejleszti a gazdag, sokoldalú európai vidéki kulturális örökséget." Azt hiszem, minden felelősen gondolkodó agrárosnak, és aki egyáltalán csak a vidéken él, mindig figyelembe kell vennie ezt a meghatározást. Tehát a föld tulajdoni és a bérleti viszonyaiban, azok kialakításában is messzemenően ezekre az elvekre kell figyelemmel lennünk.
Másik nagyon fontos szempont - itt a vitában elsikkadt, és azt hiszem, csak a politikai lózungok hangzottak el igazából a kétpercesek döntő többségében -, elsikkadt az, hogy egyáltalán mit akarunk és mit szánunk a magyar mezőgazdaságnak, milyen súllyal számolunk a nemzetgazdasági ágazatokon belül, és hogy akarjuk elérni a vidék lakosságmegtartó képességének a fokozását. Ezeket azért fontos tisztázni, mert azok, akik nem szakmabeliek - és ma szóltak ilyenek sokan -, akiknek csak a statisztikai számok jelentik a mezőgazdasági termelést, azok bizony rossz következtetésekre juthatnak ezekből.
Abban többé-kevésbé mindenki egyetért, hogy az agrárgazdaság legfontosabb feladata, hogy biztosítsa az ország lakosságának minél magasabb színvonalú ellátását, azaz csökkentse a függőségünket. Talán abban is egyetértünk, hogy ilyen közepesen fejlett országnak - hogy egy kicsit jó kategóriát használjak -, mint mi vagyunk, az agrárexport is nagyon fontos gazdasági bevételt jelent, hiszen így tudunk részt venni a világ nemzetközi kereskedelmében.
Azonban van egy olyan mutató, amely nagyon megtéveszt sokakat, akik nem igazán szakmabeliek, ez a mezőgazdasági termelés GDP-hez viszonyított aránya.
(13.40)
Jól tudjuk, hogy ez ma az Európai Közösség országaiban 2 százalék alatt van, és ebből azt a következtetést vonják le néhányan, hogy ezért a 2 százalékért vajon miért fordítja az Európai Unió az össztámogatások több mint felét az agrárágazat és a vidék fejlesztésére. Nem veszik figyelembe azt, hogy más az agrártermelés, és más az, amit mi közgazdasági kategóriában agrobusinessnek hívunk, és például ebben már a legfejlettebb országokban is az arány a 2 százalék helyett 15-17 százalék.
Még markánsabban mutatja a kettő közti különbséget, és hogy milyen jelentős az agrárium és miért kell a földkérdéssel foglalkoznunk, ha azt nézzük meg, hogy a foglalkoztatás, a foglalkoztatottak száma csak a közvetlen mezőgazdasági termelésben csökken a világon, és az úgynevezett agrobusinessben pedig igen erőteljesen növekszik. Csak egy számot: az Egyesült Államokban a mezőgazdasági foglalkoztatottak száma 3 millió, az agrobusinessben foglalkoztatottak száma 21 millió, de háromszoros az arány az Európai Unióban is.
Van még egy nagyon fontos szempont, hogy egy adott ország területének 60-90 százaléka általában az agrárszféra kezelésében van, és ez nemcsak a földtulajdont jelenti, hanem a hegyeket, erdőket, mezőket és minden olyat, amit mi vidéknek hívunk és szeretünk, és itt élünk és itt akarunk boldogulni - ezt jelenti. Tehát mindezek azok a szempontok, amelyeket figyelembe kell vennünk, amikor a földhöz és a föld termeléséhez nyúlunk, és bizony háttérbe kell szorítani azokat a politikai megfontolásokat, amelyek egy-egy csoportot akarnak kedvezményezni a többi rovására.
A földkérdés állandó politikai kérdésként, sőt fegyverként való felhasználása, meggyőződésem, a mezőgazdaságban az elmúlt tizenkét év egyik legsúlyosabb öröksége. Kiindulva a kárpótlás esztelenségéből, hogy mindenki, akinek semmi köze nem volt az agráriumhoz, szakmailag képzetlen volt hozzá, nem is ott lakott, élt, az földet vásárolhatott fele áron a kárpótlási jegyéért, bármiért kárpótolták. Az eredmény tragikus, mert 6,5 millió hektárra 2,5 millió tulajdonos jut még ma is, ami 3 hektár fölötti átlagnagyságot jelent, és egy 60 százalékos földbérlettel is számolnunk kell. Ez azért baj, mert itt elhangzott: hamis, hogy tőkekivonás a mezőgazdaságból; a vidékből tőkekivonás, hiszen a vidéken élők lehetőségei szűkülnek azzal, hogy nagyvárosokban élőknek fizetik ezt a földbérleti díjat.
A másik, hogy két éven belül az Európai Unió tagjai leszünk reményeink szerint. Ez többek között azt is jelenti, hogy a belépés pillanatában meglévő termelési bázisunk befagyasztódik - rossz magyar kifejezést használva -, ami azt jelenti, hogy utána nincs módunk a termelés mennyiségi növelésére. Azt hiszem, hogy ezt mindenki tudja, aki ezzel a kérdéssel foglalkozik. Ha most kezdünk egy olyan típusú földtulajdon-átalakításhoz, amit az előző kormány törvénye tartalmaz, akkor csak azt tudjuk elérni, hogy egy rendkívül nagy káosz lesz a termelésben, és gyakorlatilag a földbérlet nélkül - és itt elsősorban a bérletről beszélek - maradt nagyüzemi gazdálkodók alól teljes egészében kihúzzák a talajt. Gyakorlatilag létbizonytalanságban lesznek. Ezt egyébként kiválóan mutatja az a tény, hogy a bankok a finanszírozásból tisztes gyorsasággal igyekeznek vagy igyekeztek a földtörvény megjelenése után kiállni és kijönni belőle. Úgyhogy úgy gondolom, hogy a 3,5 éves lázas semmittevés után egy kicsit furcsa volt az előző kormánynak az ilyen nagy dérrel-dúrral való nekiugrása, nekiállása, és meggondolatlan módon lett ez a törvény előkészítve és beterjesztve.
Még egy fontos érv, hogy a földbérleteknél a jelenlegi bérlők előnye valamilyen módon biztosított legyen. Ma Magyarországon - ez is szóba került - a sertés- és szarvasmarhatelepek döntő többsége valamilyen gazdasági társasági formában működik azért, mert amikor ezeket a telepeket megvették vagy létrehozták, nem létezett családi gazdaság, tehát nyilvánvaló, hogy ebbe a formába sorolódtak be. Jelen pillanatban az Európai Unióban, és gondolom, ránk is ugyanez fog vonatkozni, a rendező elv az, hogy számosállatra vetítve számolják ki azt, hogy egy-egy állattartó telep milyen létszámot tarthat, milyen kocalétszámmal vagy milyen tehénlétszámmal dolgozhat. Nyilvánvaló, hogy ha teljes egészében a földbérleti lehetőséget is elveszik ezektől a telepektől, akkor gyakorlatilag az európai uniós szabályok szerint tevékenységüket be kell szüntetni. Ez abban a magyar mezőgazdaságban, ahol most is a kilencvenes évek elejének vagy a nyolcvanas évek végének a 64 százalékos termelési szintjén állunk, azt hiszem, öngyilkosság és a mindenkori magyar érdekek ellen ható tényező.
Ma, ha nem is könnyen, mi elfogadtuk azt az ellenzék oldaláról megfogalmazott kritikát vagy észrevételt, hogy a jogi személyiségű társaságok ne vehessenek földet. Elfogadtuk azért, mert tényleg nehéz megmagyaráznunk, hogy a nem magyar tulajdonú társaságok - vagy ha tulajdonosváltás van - miért nem vehetnek. De azon kompromisszum mögül azért, ami a másik oldalról jött, akkor már nem kellene kihátrálni, hogy ezeknek a társaságoknak a személyei, tagjai vásárolhassanak vagy bérelhessenek földet. Ezért nem értem az ismét előrehozott, külföldiek vásárlása vagy bérlésére felhozott aláírás-gyűjtési akciót. Úgy gondolom, hogy mi egy magyar tulajdonú földön ésszerűen gazdálkodó magántermelőkből álló - és ebbe mi az őstermelőt, a családi gazdálkodót vagy az egyéni gazdát ugyanúgy beleértjük, mint majd a társas vállalkozásokat -, egy egymást kiegészítő, jó szerkezetű magyar agráriumot és agrárgazdaságot tudunk elképzelni, ahol nem egymás ellenségei vagyunk, mint tizenkét év óta állandóan; nem az egyik vagy a másik oldalnak kívánnak csak a politikai szereplői valamilyen kedvezményeket biztosítani, hanem azt mondjuk, hogy ez a föld mindannyiunké, ezen a földön mindannyiunknak helye van, és a tisztesség és a gazdálkodás szaktudása döntheti el, hogy kinek a kezébe kerül a föld, ki használja, és a rossz célra használt földeket pedig az állam a Nemzeti Földalapon keresztül el kell hogy vegye. Ezért nem kell sem az egyik, sem a másik oldalnak elvtelen engedményeket tenni.
Úgy gondolom, hogy ha ezeket az elveket próbáljuk meg, és nagyon örülök annak, hogy azért két-három hozzászólás ebben az irányban hatott, és én is ide szeretném vinni a konklúzióját a hozzászólásomnak, hogy aki az agráriumban tisztességesen él és dolgozik, annak megfelelő megélhetéshez kell jutni, és a földbirtok-politikának, elveinek, a Nemzeti Földalapnak ezt a célt kell szolgálni. Úgy gondolom, hogy jó úton járunk ennek a törvénynek a beterjesztésével, és mind a két törvényt elfogadásra javaslom.
Köszönöm a türelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
