DR. TOLLER LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. TOLLER LÁSZLÓ
DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Ékes Képviselő Úr! Én tisztelem az önként vállalt feladatoknak a gazdag sorát, és talán elhiszi, hogy a megyei jogú városok ennek élenjárói. (Ékes József közbeszól.) Több félreértésen alapul az is, hogy megyei jogú városnak hívjuk magunkat, hiszen a megyei intézményrendszer egy jó része például nem a miénk. Lehet mondani, hogy hála istennek, vagy jó, mert ha a megyei intézményrendszer finanszírozását nézzük, ez minden évben jóval meghaladta - a lehetőségek okán is és a funkciók okán is - a városi intézményrendszer finanszírozását. De igazából nem ez a lényeg.
A lényeg az, hogy együttműködést egyben szeretnénk kérni, amit önök is elmulasztottak. Rá kell nézni, hogy az önkormányzati reformnak van-e olyan eleme, ami a költségvetésre hat. Van. Önök, nagyon helyesen - és most is támogatom, bárki ezt az ötletet előhozza -, azt mondták, hogy a pedagógusok legyenek tényleg a köz alkalmazottai és a kormány alkalmazottai. Ebben a pillanatban a bérviszonyok teljesen tiszták lesznek. De önök ezt elfelejtették meglépni, mert rájöttek arra, hogy azt a politikai felelősséget, amit a bérben nem tudnak teljesíteni, sokkal egyszerűbb az önkormányzatokra rálőcsölni. Ezért maradt el ez az alapvető reform például, amikor a működést és a tulajdonlást egy kicsit szét lehetne választani, és egészen más szellemű gazdálkodást lehet folytatni.
Vagy ugyanúgy, ha megnézi, az általános települési támogatás mértéke a nullához konvergált az előző időszakban, itt pedig azért, ha nem is jelentősen, de meghaladja az inflációt. A normatív támogatások mindig infláció alattiak voltak az önök idejében, itt most meghaladják a számítottat, és annál is egy kicsit jobban az inflációt. Tehát ha nem is nagy a mozgástér, de más a szellem, és ezt a szellemet szeretnénk mi inkább folytatni. Ez jó alapokat adhat arra, hogy 2004-ben, 2005-ben egyre gazdagodóbb önkormányzati rendszer legyen, és ne soványodóbb, mint eddig.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem