ÉKES JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

ÉKES JÓZSEF
ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm, elnök úr, a szót. Talán Jauernik Istvánnal a mai napon többet próbálunk vitatkozni, mint amúgy egyébként - de gondolom, hogy nem haraggal.
Visszaemlékszem rá: '98-ban a 8-as útnak a fejlesztése, négysávosítása, gyorsforgalmi úttá történő betervezése 2030-ra szólt - tehát annak a befejezése. Akkor a három megye összes parlamenti képviselője, nemcsak fideszes, nemcsak MDF-es, hanem MSZP-s, SZDSZ-es leült egy asztalhoz, és azért lobbizott, amit 2001-ben el is ért a kormánynál, hogy a 2023 per nem tudom, hányas kormányrendelettel a 2030-at 2012-re módosította az akkori kormány, tehát szerette volna ezt befejezni.
Ebben az évben, tisztelt képviselőtársam, több miniszter, államtitkár és - fogalmazzunk úgy - pártelnök jelent meg a városban a város környékén, Ajka környékén, Somló környékén és arra tett ígéretet, hogy adott esetben 2006-ig vagy 2008-ig, és így lovalta a polgármester-jelölteket is arra az ígéretre, hogy majd 2006-ig adott esetben Ajkáig le fog érni, mondjuk, a 8-as négysávosítva, gyorsforgalmi úttá való megépítéssel együtt.
Tisztelt Képviselőtársam! Ha én ránézek a költségvetésre, és tudom a következő lépéseknek a sorozatát, hisz a tervezés és egyéb más dolgok - például a kisajátítás - is beleszólnak ebbe, ebből még 2006-ig sem lesz, adott esetben talán még Herendig sem fog leérni Veszprémből a négysávosítás, ha az ember ezt így veszi figyelembe.
Azért mondtam én azt az előbbi hozzászólásomban is, hogy túlságosan nagy volt az ígéretmennyiség. Azokhoz a vágyakhoz képest viszont, ha a realitásokat, a költségvetés jelenlegi állapotát, vagy adott esetben ha az idei évi belső államadósság hiányát nézzük, ami év végéig úgyszintén növekedni fog, és további szigorításokat kell majd jövőre vagy 2004-ben eszközölni ahhoz, hogy valóban, az 5 százalék környékén vagy a betervezett 4,5 százalék (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) környékén legyünk, akkor elszomorító az a tény, hogy a valóság, a realitás milyen lépésekre kényszeríti majd a jelenlegi kormányt az ígért folyamatok megvalósításában. (Taps az ellenzék soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem