BABÁK MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

BABÁK MIHÁLY
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Parlament! Az SZDSZ frakcióvezetője azt mondta, hogy feszültség van az önkormányzatok költségvetésének finanszírozásában. Tisztelt Kuncze úr, nem törpe feszültség és nem kis feszültség, hanem nagy feszültség van, szeretném jelezni. Ugyanis az önkormányzati választások idején attól volt hangos az utca plakátok vonatkozásában, hogy több pénzt az önkormányzatnak. Ön sem állíthatja azt, hogy ez megvalósult, hiszen az önkormányzatok jelenlegi költségvetési törvényjavaslata szerint 20 százalékkal hiányos a finanszírozásuk a működéshez. Ezt pedig a bérek növekedése okozza, ami helyes dolog, ugyanakkor nem finanszírozza a kormány.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Képviselőtársaim! Mi lesz ennek a következménye? A kicsik működésképtelenné válnak és elsorvadnak. Most már értem azt, hogy miért kell gazdaságos méretű településméret. El fognak sorvadni, hiszen ahol nem tudnak működni, elmegy a lakosság, és egyszerűen megszűnnek. A nagyobbak pedig visszafejlődnek és elszegényednek. Úgy gondolom, most már tényleg érthető a megfelelő településméret fogalma.
Mit tehetnek az önkormányzatok ebben a szűkös finanszírozásban? Működési hitelt vesznek fel. De meddig vesznek fel, tisztelt hölgyeim és uraim? A vagyon felélése: ha van vagyona egyáltalán a településnek. A fejlesztési célú bevételeit tudja feláldozni és felélni. És elbocsát, vagy pedig funkciókat ad át megyének, vagy megszünteti azokat a szolgáltatásokat, amelyeket korábban a település lakosságának biztosított. Úgy gondolom, a választások kapcsán sokan mondták, hogy bepirosodott az ország. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Jövőre valószínűleg ezek a települések bekékülnek és belilulnak - és nem pirosodnak. Esetleg a dühtől fognak bepirosodni a finanszírozás kapcsán.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem