CSAMPA ZSOLT

Teljes szövegű keresés

CSAMPA ZSOLT
CSAMPA ZSOLT (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Először is felháborodásomnak szeretnék hangot adni, mert a 2003. évi költségvetési törvényjavaslatot az utolsó pillanatokban kaptuk kézhez, és akkor is hiányosan. Képviselői leleményességgel tudtuk megszerezni a törvényjavaslat fejezeti indoklásait, amelynek köszönhetően sikerrel, illetve érdemben tudunk hozzászólni a vitához.
Mint a Magyar Demokrata Fórum legfiatalabb országgyűlési képviselője, a költségvetési vitában az ifjúsági kérdéssel kapcsolatban a pénzügyi alulfinanszírozásról szeretnék pár szót szólni.
A polgári kormányzat létrehozta az Ifjúsági és Sportminisztériumot azzal a céllal, hogy az ifjúságnak, valamint a sportnak az érdekképviselete a legmagasabb, minisztériumi szinten is megvalósuljon. Az ifjúság helyzetével, ügyeivel korábban több minisztérium is foglalkozott, más-más szempontból. Időszerűvé vált, hogy a magyar lakosság egyötöd részét kitevő populáció érdekének képviselete egy tárcánál összpontosuljon.
A minisztérium kiemelt feladataként tekintette a fiatalok helyzetét, életkörülményeinek javítását. Regionális irodákat hozott létre azzal a céllal, hogy a helyi problémákat lokálisan is kezelni lehessen, és egyes pályázatok a helyi viszonyokat legjobban ismerők által kerülhessenek elbírálásra. Szerződést kötött tíz olyan stratégiai partnerrel, akiket bevont az ifjúság ügyeit érintő jogszabályok tervezetének véleményezésébe, és ők valósították meg a forráselosztási rendszer civil kontrollját is. A szerteágazó és sokoldalú feladatok ellátásához az Ifjúsági és Sportminisztérium részére a polgári kormány biztosította a szükséges anyagi fedezeteket is.
A kormányváltással bővült a minisztérium neve és feladatköre is, Ifjúsági és Sportminisztériumból Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium lett. A költségvetési javaslatból azonban az tűnik ki, hogy a feladatbővülés és a fedezetül szolgáló pénzügyi keret között fordított az arányosság: amilyen mértékben nőtt a minisztérium feladata, olyan mértékben kíván tőle forrásokat megvonni a kormányzat.
De nem volt ez mindig így. Összevetve az előttünk fekvő költségvetési javaslatot és az előző év kétéves költségvetési vitájában elhangzottakat, érdekes összefüggéseket fedezhetünk fel. Az akkori ellenzék, mostani kormánypárt soraiból felszólalók kritizáltak és keveselltek több olyan költségvetési tételt, ami most hiányzik a javaslatból. Csak néhányat szeretnék összehasonlításképpen kiemelni.
Az előző kormány a 2001. évi ifjúságvédelmi, erőszak-mentességi programra 12,7 millió forintot, 2002-ben 16,8 millió forintot fordított. Ellenben a szocialista-liberális kormányzat 0, azaz nulla forintot tervezett a jövő évi költségvetésben erre a célra. Amikor előttünk áll a Btk. módosítása, s a legnagyobb vitát a kábítószer-fogyasztás problémája váltja ki, akkor úgy gondolom, nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a kormány ifjúságvédelmi, erőszak-mentességi programra nulla forintot tervezett a jövő évi költségvetésben.
Szomorú híradások szóltak arról az elmúlt időszakban, hogy több gyermek lelte halálát a korszerűtlen, elavult játszótereken. Az Ifjúsági és Sportminisztérium fontosnak tartotta a játszóterek felújítását, ezért több mint 300 millió forintot költött erre a célra. Ezzel szemben a szociális érzékenységét hangsúlyozó kormány programjában kifejti: mindenkinek joga van a jólétre és a biztonságra. A játszóterek felújítására azonban 0, azaz nulla forintot tervezett. Felteszem a kérdést ezek után: gyermekeinknek nincs joga a biztonsághoz, a biztonságos játszóterekhez?
Megemlíteném a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvánnyal kapcsolatos felszólalásaikat, ahol támadták az előző minisztert, hogy kevesebb pénzt szán a gyermekek táboroztatására, szabadidejük hasznos eltöltésére. Önök viszont a 187,9 millió forinthoz képest csupán csak 166 millió forintot, azaz közel 22 millió forinttal kevesebbet terveztek erre a területre. A kormányprogram a "Cselekedni, most és mindenkiért!" címet viseli, a kormány által benyújtott költségvetési javaslat viszont nem ezt tükrözi.
Tisztelt Képviselőtársaim! A számok önmagukért beszélnek, hiszen a Gyermek- és Ifúsági Minisztérium 2003-ra tervezett költségvetése 3 milliárd forinttal kevesebb az előző kormány Ifjúsági és Sportminisztériumáéhoz képest.
Tisztelt Képviselőtársaim! Mindannyian ismerjük azt a mondást, hogy a fiatalság a jövő záloga, letéteményese. Azt gondolom, hogy (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) az ifjúság kérdése, a fiatalok támogatása olyan befektetés, amely hosszú távon busásan megtérül a társadalom javára.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
(13.50)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem