PICHLER IMRE

Teljes szövegű keresés

PICHLER IMRE
PICHLER IMRE (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! A válaszában sok pozitívumot hallottam, de sajnos hozzá kell azt tennem, hogy itt van nálam egy összefoglaló tájékoztató (Felmutatja.) a Baranya megyei utakkal kapcsolatban, ebben ez nem szerepel, és nem szerepel a nemzeti fejlesztési tervben sem. Említette azt a 38 elkerülő utat, amely be van tervezve a költségvetésbe, nagyon szeretnénk, ha 39.-nek Szigetvár elkerülő útja is bekerülne.
Ez nagyon lényeges volna, hiszen nem véletlenül említettem az interpellációmban, hogy nagyon súlyos a helyzet, egyszerűen nem lehet közlekedni Barcs és Pécs között. Ha véletlenül valami baleset történik, és lezárják a 6-os útnak ezt a szakaszát, csak Sellye felé tudnak elmenni a járművek, ez pedig körülbelül 35-40 kilométer, és kerülőt jelentene.
Éppen ezért nem tudom elfogadni a válaszát. (Taps az ellenzék soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem