DR. CSEHÁK JUDIT

Teljes szövegű keresés

DR. CSEHÁK JUDIT
DR. CSEHÁK JUDIT egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Miután a képviselő asszony szinte szó szerint megismételte azt a kérdését, amelyet három héttel ezelőtt hozzám intézett, és én azt írásban megválaszoltam, gondolom, elnézi nekem, hogy részben ragaszkodni fogok magam is a korábbi válasz, ha nem is szöveg szerinti, de tartalmi megismétléséhez.
A képviselő asszony előtt jól ismert, hogy az előző kormány milyen állapotban hagyta ránk a gyógyszerügyet. Az alaposan alultervezett idei gyógyszerkassza 47 milliárd forintos kiegészítését elvégeztük annak érdekében, hogy a lakosság terheinek a növekedését megelőzzük. A jövő évi költségvetési kereteket is megemeltük a szükséges mértékben. Mindezek ellenére nem állíthatom, hogy sikerült felszámolni az önöktől örökölt állapotokat. Ön most az interpellációjában máris és másodszor kéri számon azt, amit a kormányprogram a négyéves ciklus egészére tervez.
A gyógyszerkiadások mérséklése érdekében tett és teendő lépéseink célja nem valamiféle öncélú spórolás, megtakarítás elérése, hanem a rendelkezésre álló pénzügyi keretek ésszerű felosztása, méghozzá az orvos szakmai szempontoknak alárendelten, úgy, hogy lehetővé teszi a betegek gyógyszerkiadásainak mérséklését, főként azokét, akik rendszeres gyógyszeres kezelésre szorulnak.
Kerülni kívánjuk, tisztelt képviselő asszony, a látszatintézkedéseket, valamint azt, hogy a gyógyszergyártói és -forgalmazói lobbiérdekek is kielégítésre kerüljenek. A képviselő asszony tudhatja a legjobban, hogy az ilyen lobbiérdek érvényesítése milyen következményekkel járhat a politikusok számára. Ezért a képviselő asszony által említett betegségcsoportok és az azok kezelésére szolgáló gyógyszerek beteg által fizetett térítési díjára és ennek mérséklésére vonatkozó szakmai feladatok végrehajtását megkezdtük, egy hónapja az előkészítő munkáról és a javaslatainkról a kormányt tájékoztattuk.
A kormány határozatban döntött arról, hogy az osteoporosisban, illetőleg a szív- és érrendszeri megbetegedésekben használható gyógyszerek térítési díjának csökkentésére vonatkozó intézkedéseket a jövő év második félévében vezetjük be, akkor juttatjuk érvényre, addig előkészítjük ezeket az intézkedéseket.
Az első lépésben nem a teljes körű térítésmentesség a cél, hanem a mérséklése a térítési díjaknak. A későbbiekben kívánjuk bizonyos jövedelemcsoportban levő emberek, betegek számára a teljes térítésmentességet támogatni, majd a következő lépésben mérlegelni azt, hogy mindenki számára elérhető legyen esetleg ingyenesen ezeknek a gyógyszereknek egy része. A támogatási szint megállapításánál természetesen tekintettel kell lennünk arra, hogy más betegségek kezelésére szolgáló gyógyszerkészítményeknél se emelkedjenek a térítési díjak elviselhetetlen módon.
Én örülök, ha a Fidesz támogatni tudja ezeket a törekvéseinket. Örülök annak, ha a képviselő asszony ezzel azonosulni tud, már csak azért is, mert a mozgásszervi megbetegedésekre vonatkozó programpontokat éppen az önök javaslatára fogadtuk el, ezeket az intézkedéseket is, és annak reményében kérem válaszom elfogadását, hogy önöket is, személyesen a képviselő asszonyt is üdvözölhetem azokon a programokon, népegészségügyi rendezvényeken, amelyek a lakosság mozgósítását, a prevenció eredményeinek a jobb lehetőségeit kívánják alátámasztani.
Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem