BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Úgy gondolom, a témakört igencsak körbejártuk, de azt hiszem, az is baj, hogy akik ma ezekről a minimálbérügyekről beszélnek, akkor nem voltak itt a parlamentben, hisz annak idején pontosan a szocialisták és az ott lévő szakszervezeti vezetők tiltakoztak a minimálbérrel kapcsolatban.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Azt a vidéket, amelyet képviselőtársam is emlegetett, nemcsak a bér és a minimálbér sújtja, hanem apáinkat, anyáinkat, akik ezekben a cégekben dolgoztak, az alacsony nyugdíj, amely annak következménye, hogy bérmunkában dolgoztak, bérrabszolgaságban dolgoztak, és ez tette tönkre. A textiliparra jellemző az, hogy alacsony a bér, és amint kicsit emelkedik a bér az ilyen bérmunkáknál - ez nemcsak itt történik meg, a világon másutt is -, piacot veszít és versenyképességet veszít. Ebből mi a tanulság? Nem az, hogy a minimálbért nem kell emelni, különben akkor nem tudnak megélni a dolgozók; más piacokat kell keresni, anyagos terméket, saját terméket. Képviselőtársam nem közgazdász, tehát nyilvánvalóan ezt a kérdést így nem tudja értékelni és mérlegelni - tehát más megoldásokat kell keresni.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Egyik képviselőtársuk azt mondta, hogy milyen következménye volt a minimálbér-emelésnek, és azt mondták, hogy ennek a büdzsé, az állami bevétel volt a haszonélvezője. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Naivitás lenne azt hinni, hogy annak, amit önök elterveznek, minimális 3 százalékos béremelkedés, nem a büdzsé látja a hasznát. Hisz tudni kell azt, hogy ha a bér fejlődik, mondjuk, egy forinttal, annak legalább a fele visszaszármazik az államháztartásba, az államkasszába. Sőt, ha még ebből valaki vásárol is, akkor még áfabevétel is van.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tehát úgy gondolom, ilyen érvekkel naivitás operálni, hogy a béremelkedés és annak idején a polgári kormány drasztikus minimálbér-emelése a büdzsének tett csak jót, mert minden béremelés nyilvánvalóan az állami bevételeket növeli. Jó ezt tudni.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)