VITÁNYI IVÁN
VITÁNYI IVÁN
VITÁNYI IVÁN (MSZP): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársak! A kultúráról szeretnék beszélni azzal a kettős felelősséggel, amely egyrészt az ország gazdasági előrehaladását, másrészt kulturális előrehaladását is magában foglalja. Egy kiváló kultúrökonómus klasszikus mondása szerint a kultúra és a költségvetés viszonya olyan, mint a hadseregben a hadtápé. Amikor jól megy, amikor a sereg támad, akkor a hadtáp az utolsó; amikor rosszul megy, menekülni kell, a hadtáp az első. Amikor a költségvetés jól megy, akkor jobbára azt szokták mondani, hogy a kultúra még csak várjon; amikor a költségvetés rosszul megy, akkor azt mondják, hogy először a kultúrától kell elvenni a pénzt.
Másképpen a kultúra valamiféle lakmuszpapír, és nemcsak a költségvetésben, hanem az ország sorsát illetően is. Egyre világosabb azoknak, akik a fényt érzékelni tudják, hogy jövőnk jelentős részben kulturális kérdés. Eddigi előnyünk, gazdasági előnyünk, vonzóerőnk abból állt, hogy volt és van egy képzett magyar munkaerő, amely azonban viszonylag kevés bért kap; vagy hogy nálunk kevesebbet kell adni ugyanazért a munkáért, de a munkaerő képzett. Ez most kimerült. Ezt az utat nem lehet folytatni.
Egyetlen lehetőségünk van, ha olyan munkaerőnk van, olyan munkaerőnk lesz, amely megérdemli a többet. Ehhez nem elég a puszta célszerű képzés, hanem olyan eleven, termékeny, az élet minden területére kiterjedő kultúra szükséges, amely lehetővé teszi azt, hogy a magyar munka, a magyar termelés és a magyar szellemi élet együtt tudjon helytállni Európa és a világ versenyében.
Ezt ismerték és tudták Széchenyi és Kölcsey, Eötvös és Klebelsberg. Nem tudták azok, akik csak az udvari kultúrát, a reprezentatív kultúrát akarták fejleszteni és támogatni, nem a nép-, a társadalomkultúrát, és nem tudták azok, akik a kultúrára csak a maradékelv alapján juttattak pénzt, magyarul az EU-ban amúgy sem konform moslékkal etették a kultúrát.
Mit mutat most a lakmuszpapír? Ehhez persze meg kell nézni a környezetet. A környezet azt jelenti, mint az előző vita is mutatta, hogy akárhonnan nézzük - és nem a felelősöket keresve -, az elmúlt években a gazdasági fejlődés üteme lecsökkent.
Nemcsak ahhoz a 7 százalékhoz képest, amit valamikor beígértek, de sosem valósult meg, hanem ahhoz az arányhoz képest is, ami a kilencvenes évek közepén és végén megvalósult.
(10.30)
És ezt nem lehet úgy mérni Európához, hogy mi jobban állunk ebből a szempontból, mint Európa nálunk fejlettebb részei, mert az ősi törvény szerint, ahol a fejlődés hátrébbról indul, és olyan irányba halad, ami másutt már megvalósult, mindig néhány százalékkal gyorsabb fejlődés lehetséges.
Másrészt, szintén nem azt keresve, hogy miből származik: a költségvetés hiánya nagy. Harmadrészt pedig: Európa és a világgazdaság fejlődése sem kecsegtet azzal, hogy most, finoman szólva, a hirtelen ugrások korszaka fog következni. Tehát ez a költségvetés, a kemény szükségletek és a kemény paraméterek következtében, nem a nagy nekifutás, nem a nagy ugrás költségvetése, de arra kell vigyázni, és arra vigyáz ez a költségvetés, hogy ne legyen a látványos visszavonulásé sem, hanem a megtartásé, a felkészülésé, az előrelépésé.
Ez a helyzet a kultúra költségvetését, a kultúra támogatását és a kultúra helyzetét illetően nem pusztán magyar helyzet. A múlt héten részt vettem a Cultural Information and Research Centres Liaison in Europe, tehát az európai kulturális és kutatási információs központok európai szervezete ülésén, ahol éppen arról beszéltek, hogy a mostanig változó gazdasági helyzetben az állam, a gazdaság és a civil társadalom háromszögében hogyan lehet a kultúra helyzetét stabilizálni. És erre vannak olyan módszerek, amelyek újak lehetnek, és amelyek segíteni tudnak, mindenesetre itt egy közös gondolkodásról van szó.
Én úgy látom, hogy a jelenlegi költségvetés kulturális része, mint lakmuszpapír, azt mutatja, hogy nálunk is megindult ez a gondolkodás. Jó jel, hogy a kultúrát, szellemi hadtápnak tekintve nem ültették az utolsó sorba, nem nyirbálták meg olyan módon, mint ahogy más hasonló alkalmakkor megtörtént, hanem figyelembe vették a kultúra fejlődésének törvényeit és következményeit.
Ebben az értelemben az az összeg, ami a kultúrára jut, az előző költségvetésekkel szemben emelkedést mutat. Itt persze szemben áll a számokkal való azon bűvészkedés, amely már akkor is így volt, amikor 1998-ban ugyanerről a helyről kellett elmondanom, amikor azt mondták, hogy a kultúra költségvetése ennyivel és ennyivel növekedett, de azáltal növekedett, hogy a kulturális tárcába bevonták az eddig ott nem szereplő egyházi ügyeket, és annak a költségvetését hozzácsapva, a tárca költségvetése persze ennyire nőtt.
Most pedig az történt, hogy eltávozott a kulturális tárca feladatköréből az egyházi ügyek kezelése, és megszűnt néhány olyan program, amelyet befejeztek. Ha ezeket levonjuk, mert le kell vonni, mert nem idetartozik, mert máshol szerepel a költségvetésben, akkor a kulturális tárca költségkeretei szolidan bár, de tisztességesen nőnek. Ez a helyzet ígéretes és reménykeltő.
Megmarad a kultúrának az a felső emelete, amely az előző években különleges figyelemben részesült, tehát megmaradnak a magas kultúrára fordított összegek - az Operaházra, a Nemzeti Színházra, a nemzeti intézményekre; sőt, nő a színházakra vonatkozó támogatás; nő a filmművészet támogatása, különös tekintettel arra is, hogy nem pusztán a reprezentatív kultúrára, az állami reprezentáció céljait szolgáló filmekre, hanem az egész filmkultúrára vonatkozóan.
Tartalmazza ez a költségvetés azt a béremelést, ami ha nem is volt egészséges, de a kultúra munkásai számára történelmi igazságszolgáltatást jelentett, vagyis legalábbis annak az első jelét. És ha kevéssel is, de nem lényegtelenül több az az összeg, amelyet ez a költségvetés a társadalom művelődésére, régi magyar szóval, jó magyar szóval: a közművelődésre fordít, amely minden előző költségvetésben bizonyos értékig mostohagyerek volt.
Arra a bizonyos revitalizációra, amelyet annak idején nagy garral hirdetett meg az előző kormány, de igen kevés összeget szánt rá, annak most háromszor is többet adnak, és majd fogunk módosító javaslatokat tenni arra, hogy még többet és többet kapjon.
Ugyanígy a vidéki zenekarok támogatására, más célokra és a közművelődésre, a társadalmi művelődésre fordítható költségek némiképpen emelkedtek. És itt tekintetbe kell venni azt is, hogy itt nem pusztán a kulturális tárcáról van szó, hanem ebben a folyamatban természetesen nagyon fontos szerepet játszik az Oktatási Minisztérium, nagyon fontos szerepet játszik az Informatikai Minisztérium, nagyon fontos szerepet játszik, a humán erőforrások fejlesztése érdekében tett erőfeszítései kapcsán, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium, tehát itt egy általános tendenciáról van szó.
Elégséges ez a kultúra jövőjét illetően? Nem elégséges. Ezt a költségvetést valóban úgy kell tekinteni, mint a kezdeményezés, az elindulás, a megtartás és a felkészülés költségvetését. Ki kell dolgozni azokat a terveket, amelyek a kultúra széles körű fejlesztését lehetővé teszik - a jelenlegi helyzet, a jelenlegi költségvetés erre meg tudja teremteni a lehetőséget. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
